Egy kiállítás címe akkor jó, ha pontosan fedi a kiállított művek összességének tartalmát és minimum kétértelmű. Vagy több… A belga Albert Rubens és a magyar Wolsky András közös tárlatuknak a Concrete constellation címet adták, így az a többértelműség céljának tökéletesen megfelel. A konstelláció voltaképpen két bolygó együttállását, ill. egymáshoz viszonyított helyzetét jelenti, így a választott cím csakugyan jól fedi a kiállító két konkrét művész ugyan eltérő alapállású, ám mégis hasonló vizuális együttállású művészetét. Egységesek alkotói gondolkodásmódjukban, ám különböznek módszerükben és alkalmazott technikájukban. Egységesek, mert mindketten a geometrikus és/vagy a konkrét művészet elkötelezett alkotói, ám alkalmazott eljárásukat illetően mégis különböznek. Két kitűnő művész, két generáció, két ország – és mégis: egy közös vizuális nyelv. Egy olyan nyelv, amely a teret és szerkezetét – annak folytonosságát vagy diszkontinuitását – írja le. Míg Rubens determinisztikus alapokból kiindulva, addig Wolsky statisztikus megközelítéssel teszi ezt – mindketten szigorúan követve az einsteini utasítást: „Tedd dolgodat egyszerűen, de annál már nem egyszerűbben”.
Mitől konkrét és együttálló ez a kiállítás, ahogy a címe beharangozza? A racionalitásában, a gondolati és formai tisztáságában és abban a vizuális optimizmusban, hogy létezik kiút ebből az összemaszatolt világból, amit a politika szinte minden szinten alaposan elrontott szinte mindenhol. A művek értelmezéséhez talán segít néhány összefoglaló szó a mögöttes tartalomról, a művészet, a tudomány és az új technológiák kapcsolatáról – beágyazva azokat az elmúlt száz év vonatkozó eredményeinek kontextusába.
A tudomány, a művészet és a technológia triumvirátusának kapcsolata és története persze nem új keletű, hiszen a reneszánszig voltaképpen egységben is voltak, melynek szorossága éppen azután kezdett fellazulni, majd az ipari forradalom óta lényegében szétcsatolódni, még akkor is, ha számosan áhítoztak egy új egység megteremtésére. A fényképezés XIX. századi fejlődése és a fizika nagy felfedezései vezettek a szükséges új szintézis igénye felé. Hans Arp és El Liszickij éppen száz éve, a húszas évek közepén jutottak – a XX. századi művészet első éveinek izmusait áttekintve – arra a következtetésre, hogy a konstruktivista „… művészek a technika prizmáján keresztül nézik a világot. … A konstruktivizmus bebizonyítja, hogy a matematika = művészet; műalkotás és technikai produktum között nem állapítható meg semmilyen különbség”. Jelen kiállítás Arp és Liszickij máig ható víziójának élő bizonyítéka – a kalkulált szépség. Mert erről szól a kiállítás.
Pár évvel Arp és Liszickij után a Wiener Kreise logikai pozitivista filozófusa, Rudolf Carnap “Wissenschaft und Leben” címmel tartott előadást a Bauhaus művészhallgatóinak Dessauban és azzal lepte meg őket, hogy: “Én tudománnyal foglalkozom, önök meg látható alakzatokkal; e kettő csupán az egy élet két különböző aspektusa”. Bár szorosan összefüggenek, a művészet azonban nem a tudomány illusztrációja. A fordított ferde szimmetriára Julesz Béla adott találó maximát, mely szerint “a tudomány a művészet pótléka”.
Albert Rubens nem absztrakt művész, mert nem „a nem fontos dolgok hátrahagyásával” foglalkozik, hanem egy teljesen új konkrét valóságot mutat meg, tehát definíciószerűen konkrét műveket alkot a szó Theo van Doesburg-i szigorú értelmében, ahol „A mű semmiféle természeti formát, érzéket vagy érzelgősséget nem tartalmazhat. Ki akarjuk zárni a líraiságot, a drámaiságot, a szimbolizmust…”. Ez a valóság ugyan konkrétan létezik, csak nem vettük észre. Nevezetesen egy 3D kocka vagy hasáb különböző átlóinak eltérő vastagságú 2D megjelenítése a többi rész elhagyásával új vizuális jelet hoz létre, melyek voltaképpen egymásba is transzformálhatók, így eleget tesznek egy vizuális nyelv mondataival szemben támasztott követelményeknek. Egy új konkrét világ jön így létre az egyszerű 3D-s alakzatból, a hexaéderből, mint a nyelv alapeleméből az „ott van – nincs ott” dialektikáját követve.
A konstelláció másik eleme Wolsky András – és a véletlen. A művészet, és így Wolsky is, a maga sajátos eszközeivel reflektál a korra, amelyben létezik. Az bizonyosan nem véletlen azonban, hogy a véletlen szerepének a fizikai alapjelenségek leírásában való megértése és a véletlennek a művészetben való megjelenése időben nagyon közel esik egymáshoz. A véletlen szerepe a mikro és makro világ működésében, valamint a valószínűség, mint olyan, már a múlt század elején megjelenik az elméleti fizikában.
Idekívánkozik Gregory Chaitin fizikus vonatkozó, bár enyhén pikírt megjegyzése:
A véletlen századunk fizikájának alapvető, ám sokat vitatott gondolata. Amikor Einstein azt mondta, hogy Isten nem kockázik a mindenséggel, vajon miért mondta? Mert a szubatomi fizikában elvész a jövő meghatározásának lehetősége. Az alapvető törvények pusztán statisztikák.
Wolsky követi Max Bense hatvanas évek közepén lefektetett információesztétikai alapvetéseit, nevezetesen azt, hogy egy véletlenszám-generátor biztosítja egy mű “előrejelezhetetlenségét”, amely a programozott műalkotás sajátja. A véletlen elem lehet kockadobás eredménye, mint például François Morellet-nél, vagy numerikus Monte Carlo algoritmus kimenete, mint például Vera Molnar munkáiban. A festőnek van “makroesztétikai koncepciója”, de mindaddig, amíg az utolsó részlettel el nem készül, nem tudja, hogy a “mikroesztétikai” részek milyenek lesznek – ebben rejlik, Bensét idézve, a „meglepetés léha természete”. Wolsky számára a determinált struktúra (a makroesztétikai koncepció), a Wolsky-vinklik, és a sztochasztikus (véletlen) hatás, mint a mikroesztétikai komponens keveredése vizuális kutatásainak központja. Fontos megjegyezni, hogy Wolskynál – a többi algoritmikus művésszel megegyezően – a véletlen nem esetlegesség, hanem tudatos része és egyben társa a képalkotás folyamatának. Tudatosan alkalmazza a véletlent és reflektál a korra, amelyben létezik – felismerve, hogy abban a dinamikus változás és a véletlen szubsztanciális meghajtók.
A kiállítás, vagyis a konstelláció mindkét csillaga követi Abraham Moles megállapítását:
A kísérletezés a lehetőségek rendszerezése, valamint feltárása alapvetően más, mint a próbálgatás. … A kísérletezés egy algoritmikus feladat …
A tudomány és a művészet folyamatai tehát a kísérletezésen keresztül függenek szorosan össze. A hagyományos művészet a trial-and-error próbálgatásos elvét követi, szemben a tudományos kísérlet következetességével, megismételhetőségével és szigorúságával. Rubens és Wolsky vizuális kutatási programja alapvetően eltér a “spontán géniusz művész” intuíción alapuló önkifejezésétől. Mindkét művész algoritmikus, rendszere teljességére törekszik és új lehetőségeket kínál a kép megértésének folyamatában.
Borítókép: Albert Rubens & Wolsky András: Concrete Contellation, Molnár Ani Galéria, kiállítási enteriőr, fotó: Digitális Képműhely, a Molnár Ani Galéria jóvoltából
