Miközben Budapest a graffitik kapcsán konferenciát szervezett, az idei tavasz Londonban is ugyanezzel a témával kezdődött, bár kicsit másképpen. A hónap elején a művészet, a filmszakma és a közélet legnevesebb képviselőinek jelenlétében nyílt meg a titokban megszervezett első nemzetközi graffiti kiállítás, mely a The Cansfestival nevet kapta (Konzervfesztivál – az elnevezés a festékszóró sprayek flakonjára utal, ám egyúttal szójáték is, amely a híres Cannes-i filmszemle nevére emlékeztet).
A Times még a megnyitó előestéjén – május másodikán – is csupán annyit közölt, hogy a művek valahol a Waterloo-híd környékén készülnek egy régi vasúti aluljáróban, amelyekből egyébként jónéhány van az angol fővárosban. Az újság csupán egy webcímet nevezett meg: www.thecansfestival, ahol az érdeklődők számára a pontos helyszínleírás csak az előzetes VIP bemutató után vált elérhetővé. Az esemény fő szervezője Banksy, a szigetország legkedveltebb graffiti művésze, akinek évek óta sikerül titokban tartania kilétét. Negyven neves kül-, és belföldi street artist közreműködésével készült a nagyszabású kiállítás, amely azóta százszámra vonzza a látogatókat az elhagyatott, sötét alagútba, amelyről Banksy a következőt nyilatkozta: „A graffiti nem feltétlenül teszi tönkre az épületeket. Időnként ez a legegyszerűbb módja annak, hogy esztétikailag sokat javítsunk rajtuk. Igazán örülök, hogy ezt a lepusztult helyszínt műalkotások gyönyörű oázisává varázsolhatjuk.”
A street art művelői körében gyakori az aktivista jelleg valamint az erős szociális és politikai indíttatás. Banksy falfestményeivel művészeti hitvallásának és politikai nézeteinek is hangot ad: egyik rajza egy összevert, begipszelt karú, nyakmerevítős, véraláfutásos, kék-monoklis Buddhát, másik pedig, talán a graffitik sorsára utalva, egy – barlangfestményeket gőzborotvával eltakarító – karbantartót ábrázol. A szervezők az epés humort ezúttal a rendőrökre is kiterjesztették, akik a szokott POLICE helyett POLITE (Udvarias) feliratú dzsekiben járőröztek a kiállítási területen. Nem tudni még pontosan, mi lesz majd a rajzokkal, de annyi bizonyos, hogy hat hónapig a helyükön maradnak, az Eurostar közlekedési társaság tulajdonát képező helyszínen. Egyelőre az alkotások egyike sem eladó és a látogatók, amennyiben hoznak magukkal megfelelő eszközöket, szintén hozzájárulhatnak a falak dekorálásához.
Az elmúlt hónapokban a Tate Modern is tárgyalásokba kezdett a street art néhány külföldi képviselőjével és szintén hasonló produkcióra készülődik.
Az harmadik éve megrendezésre kerülő – éjjel-nappali nyitvatartásáról és különféle érdekes programjairól közismert, Tate-s „maratoni hétvége” fő attrakciója idén az épület oromzatán megjelenő óriás graffiti lesz. A képek május 23-án jelennek meg a valamikori erőmű Temze felőli, északi falán, ahol 12×15 méternyi felületet jelöltek ki a műfaj hat jelentős képviselője számára.
A meghívott művészek: – a brooklyni Faile-kollektíva, amely 1999-ben alakult, így mára már a téma klasszikusának számít. A street art előfutáraként nyilvántartott csoportosulás annak idején a világ legjelentősebb városaiban megjelenő, hatalmas falragaszai révén vált ismertté. Pop-art jellegű rajzaik mára nem csak a világ neves galériáiban láthatók, hanem a megjelentek a divat és a zene területén, sőt a formatervezett háztartási eszközök és különféle tárgyak felületén is.
– a bolognai Blu, aki előszerettettel fest az emberi test és a halál témaköre által inspirált hátborzongató, ám groteszk humort sem nélkülöző jeleneteket.
– a francia JR fotói – és újabban filmjei – Párizs külvárosának életét dokumentálják. Elhagyatott környékeken, lepusztult panelházak között készülnek a felvételei, hogy azután plakátformában jelenjenek meg ugyanazokon a félreeső utcákon.
– a jellegzetes szem-ábrázolásai mellett pszichedelikus absztrakcióiról felismerhető barcelonai Sixeart
– a geometrikus alakzatokról és a dél-amerikai folklór hatását tükröző rajzairól közismert Sao Paulo-i Nunca
– valamint a szintén brazíliai Os Gemeos képei kerülnek még a galéria homlokzatára. Ez utóbbi művésznév mögött valójában egy ikerpár rejtőzik, Octavio és Gustavo Pandolfo. Gyakorta groteszk gyerekrajzra elékeztető, (rém)álomszerű képeik és a brazil bennszülöttek kultúrhagyatékában gyökerező falfestményeik révén váltak közkedveltté.
Bár valamennyien utcai firkálással kezdték pályafutásukat, végül olyan erős stílusjegyeket fejlesztettek ki és esztétikai szintet értek el, hogy felkeltették nem csak az utca embere, hanem a média és végül a műértők érdeklődését is, s így mára a világ legismertebb művészeti galériáiban is megtalálhatók. „Hiszem, hogy a közönség értékelni fogja a Tate úttörő gesztusát, amellyel ezeket a műveket az intézmény homlokfalán bemutatja” – nyilatkozta Cedar Lewisohn kurátor.
A graffitik azonban a britek körében sem örvendnek osztatlan megbecsülésnek.
London heves vitákat kiváltó, Milk gúnynéven közismert amorózója – aki bár tagadhatatlanul konceptuális elveket vall – egyik kiállításon sem szerepelhet. A dél-londoni vasútállomások falait és a veszteglő vasúti kocsikat (időnként feltörve), barátnője nevével és szerelmi vallomásokkal dekoráló fiatalember, ezen tevékenységével 32.000 fontnyi kiadást okozott a közlekedési vállalatnak, amiért ez év márciusában két év börtönbüntetést kapott.