Persze, most már maradjon így, hiszen mégiscsak az Olvasónak szól ez a közlés: amit 2013. február 1-én elkezdtem, vagyis az artportal főszerkesztői feladatait, azt most december 31-én befejezem. Ezt a munkát 2022-től más veszi át. A lapnak is jót fog tenni némi megújulás, meg az eddigi főszerkesztőnek is.
Hogy az elmúlt egy-két év milyen volt, azt itt most fölösleges részletezni, hiszen mindenkinek olyan volt, vagy még sokkal olyanabb. De még ha minden ideális is lett volna, egyetlen vezetői pozíciót sem jó túl sokáig tartani, egészségesebb, ha új emberek jönnek és más módon folytatják.
Az artportal pontosan annyira része a hazai művészet intézményi rendszerének, mint amennyire része a hazai médiának. Ez a két terület pedig – finoman fogalmazva – radikálisan átalakult az elmúlt tíz-tizenkét évben. Kevésbé finoman: romokban hever. Így tulajdonképpen a körülmények ellenére sikerült az artportal-ból egy új lapot formálni, amely rendszeresen, napi szinten jelen van és művészetről szóló tartalmakkal ugorja át (szép képzavart használva) a fogyasztó ingerküszöbét. A jobbára teljesen abszurd hazai körülmények ellenére sikerült a működését fenntartani és még a nemzetközi térképen is elhelyezni a lapot.
Szerettem volna, illetve pontosabb a többes szám: szerettük volna – hiszen kiváló kollégákkal dolgoztam együtt, akiknek ezúton is köszönet -, ha az artportal a művészeti lapoktól megszokottnál nagyobb fordulatszámon, rövidebb reakcióidővel működik, ha azt az olvasót találja meg, aki érdeklődik ugyan a kultúra iránt, de leginkább hírfogyasztó és a buszmegállóban pörgeti végig mobilján a nap történéseit. Hittünk abban, hogy számára is lehet írni és beszélni a hazai és a nemzetközi kortárs képzőművészetről, és látni fogja, hogy az egyáltalán nincs messze attól a valóságtól, amivel nap mint nap találkozik és azoktól a történésektől, amelyekről a buszmegállóban szkrollozva értesül.
Mindezt úgy szerettük volna elérni, hogy megtartsuk az artportal cikkeinek szakmai megalapozottságát, megőrizzük azt a pozíciót, amit az artportal az alapításától kezdve kivívott magának, és releváns módon szóljunk a művészeti szakmához is, a képzőművészektől a művészhallgatókon át a gyűjtőkig, műkereskedőkig, kurátorokig.
A 2017-es lapmegújítástól kezdve azt hiszem, még egyértelműbben látszott, mit akar az artportal. A friss művészettel való foglalkozás, a regionális fókusz volt a cél, fél szemmel a művészeti piac történéseit is követve, nem elhajolva a kulturális politikai témák elől – ez utóbbiból éppenséggel rengeteget kínált föl az elmúlt évtized. És látszott az is, hogy mindezt hogyan érné el: egyre inkább piaci alapon. A hazai, közpénz alapú kultúratámogatás – megint csak legyünk finomak – igencsak problematikussá vált, és ahogy jobban belementünk a kulturális politika témáiba, számunkra lényegében hozzáférhetetlenné is. Ezt fölismerve léptünk a piac és az olvasóink felé, nem nélkülözve a tulajdonosi hozzájárulást sem.
Próbáltuk nemzetközileg is értelmezhetővé tenni az artportalt. Négy másik lappal együtt elkezdtük az East Art Mags programot, amellyel a regionális művészeti sajtó színterén is meg tudtunk jelenni – a közösen előállított angol nyelvű cikkek az artportal nagyon értékes és fontos tartalmai.
Nagyon szeretjük az artportal:képző és a Budapest Calling nevű projektjeinket is, amelyek amellett, hogy bevételhez juttatták a lapot, lehetőséget adtak arra, hogy személyesen találkozzunk az olvasókkal. A legizgalmasabb pillanatok talán ezek voltak – beszélgethettünk azokkal, akiknek írunk, és azokkal is, akik a budapesti művészeti színtér helyszíneit működtetik, miközben a hazai kortárs művészeti színtér legjobb szakembereit hívhattuk meg előadni.
Hogy ma, Magyarországon szinte lehetetlen olyan médiumokat fenntartani, amelyek független és kritikus módon próbálnak gondolkodni, az senki számára nem titok. Csoda, hogy még léteznek ilyenek. Meg kell köszönnöm tehát azt a szabadságfokot, amellyel az artportalnál dolgozhattam. Szerkesztőként és újságíróként nincs fontosabb szempont: lehet-e szabadon beszélni? Itt lehetett.
Részemről most egy rövid szünet következik, aztán majd jelentkezem – hogy pontosan honnan, arról majd a maga idejében, de annyi biztos, hogy csak olyan helyről, ahol adott ugyanez a szabadságfok.
Kedves Olvasó, köszönöm, hogy követted, olvastad, figyelted az artportalt! Arra kérlek, hogy továbbra is kövesd, olvasd, figyeld – és támogasd!
Üdvözlettel,
Nagy Gergely