A tavaly nyáron bemutatott drezdai OSTRALE Biennale 021 négy ország négy kulturális intézményének együttműködésén alapszik. A kiállított műveket a drezdai székhelyű német OSTRALE kezdeményezésével a budapesti AQB, a Slobodne Veze nevű horvát művészeti és kurátori kollektíva, valamint a 2022-es Európa Kulturális fővárosaként szereplő Kaunas városából érkezett kurátorok válogatták. A négy ország együttműködésének alapja és laza kurátori koncepciója a nemnövekedés elméletére és a változásra/változtatásra inspiráló művészeti gyakorlatokra épül. A több mint százharminc kiállító alkotásai a posztmodernizmus, a poszthumanizmus, a táj, a változó és állandó érvényű értékek, az ökológia, az autonómia, a katasztrófák, a katasztrófák utáni időszak, a konfliktusok és az összeomlás hívószavai mentén lettek kiválogatva.
A kissé tágan meghatározott felhívás választott elnevezése (Atemwende / Breathturn / Lélegzetváltás) Paul Celan költő 1867-ben megjelent verseskötetének címét kölcsönzi. (A címválasztás egyébként kísértetiesen összecseng a szintén 2021-re tolódott budapesti OFF-Biennálé “Levegőt!” címével és tematikájával.) Az Atemwende kifejezés a benne szereplő Wende (fordulat, fordulópont) szó révén egyszerre utal a kelet-európai térség 1989-es rendszerváltozására; a levegőtől, mások lélegzetétől való félelemre a globális pandémia idején; valamint az eredeti celani értelemre, mely a lélegzetváltás, a levegővétel metaforáján keresztül a világ kifejezésének új lehetséges formáit jelöli ki. Bibliai értelmezésben az ember a lélegzet révén formálódik élőlénnyé a föld porából (Teremtés könyve 2,7), így ez a kifejezés voltaképpen az emberi értelem és a gondolkodás jövőt meghatározó alakját is jelképezi.
Az Atemvende definiálásával azonban még mindig nem jutottunk el az AQB Project Space kiállításához. A tárlat ugyanis elsősorban egy olyan szűkített válogatás az OSTRALE Biennale 021 anyagából, amelyet Kukla Krisztián, a biennálé egyik kurátora és egyben az AQB művészeti vezetője állított össze. Az “ARE YOU SURE YOU WANT TO LEAVE?” / “BIZTOS, HOGY KISZÁLLSZ?” cím Petra Mrša horvát fotográfus azonos címmel kiállított videójára, valamint a kurátori alapkoncepció lélegzetváltást követő időszakára egyaránt utalhat. De ez a cím, mely eredetileg a videojátékok világából ismert felvillanó mondatból származik, egyúttal a döntéshelyzetbe kényszerített kelet-európai polgár dilemmáját is megidézi: menjen-e egy jobb jövő reményében, vagy maradjon továbbra is?
A német származású Wolfgang Bartesch által kezdeményezett Art Quarter Budapest (AQB) pozíciója és szerepvállalása mára már meghatározó és nélkülözhetetlen részét képezi a magyarországi kortárs művészeti szcénának. Kiállítótere, Bencsik Barnabás Ludwig Múzeum-beli leváltása óta, talán az egyik legfontosabb, nemzetközi kapcsolatokkal is bíró kortárs művészeti színtér idehaza. Eseménysorozataival és rezidenciaprogramjaival a hazai kortárs művészetet nemzetközi platformra helyezi, megvalósult projektjei az utóbbi években olyan jelentős kísérletezéseknek adtak helyet, mint az AQB pincerendszerében bemutatott, hazai művészek által kezdeményezett Mine My Mind (2020) csoportos kiállítás, vagy a Goethe Intézet Technoworlds című, nemzetközi művészeket felsorakoztató utazótárlata. Az AQB tárlatai nívósak, rendezésük nyugat-európai színvonalat üt meg, a mostani kiállítást is beleértve. Mégis, a BIZTOS, HOGY KISZÁLLSZ? kiállítás anyagát végignézve, ezúttal mintha kevésbé állna össze egy egységes kurátori koncepció.
A térben ugyanis mind gondolatvilágukat, mind számukat tekintve túlzsúfoltan jelennek meg egymás mellett az alkotások. A tizenöt különböző országból érkezett művek sokszólamúsága nehezen értelmezhető dialógusként, a lokális problematikák felsorakoztatása nem nyújt alternatívát egy elképzelt közös jövő irányába.
Még akkor is, ha a jövőt voltaképpen egy-két bemutatott műtárgy már önmagában is beteljesíti. Szabó Attila Szentimentális emlékművének (2019) elemei például a mai nyugdíjas korosztályt szimbolizáló, csirkefarhátat mintázó porcelán nippekből állnak, amelyek a nemrégiben meghatározott hatósági árak ironikus jelképeiként és szatirikus jövendölésekként egyaránt értelmezhetőek. Nikita Kazan ukrán művész Gazelka (2015) című átlyuggatott fém zászlója ezzel szemben nem csupán élettelen tárgyak háborús tapasztalatát, de az orosz-ukrán háború kitörésével egy idea végzetes aktualitását is megjeleníti.
A többi alkotás a kapitalista világban egyszerre túl- és jól élni akaró Kelet-Európa történetét meséli el. Így például a német Philipp Valenta Szerencsekerék című műve (2020-2021), mely drezdai üzletemberek giccses nyakkendőit rendezi szerencsekerék-alakzatba, a munka sikerességének kigúnyolásával a kapitalizmus üres pénzhajhászásának bírálatát fogalmazza meg. De vannak az identitáskeresés történelmi gyökereivel foglalkozó alkotások is, így például Brückner János: Neked könnyű — megtanulni a fehérséget (2020) című játékos tájékoztató filmje, amely az identitáspolitika sztereotípiáinak eszközeivel vág vissza a fehérségében oly biztos kelet-európaiak számára. Végül pedig találunk olyan műveket is, amelyek olyan egzisztenciális kérdéseket vetnek fel, mint hogy Honnan jövünk? Hová tartunk? Mit csinálunk? Mit akarunk? A horvát Goran Škofić Tengerparton (2016) című munkájában például az emberek a tengerbe gyalogolva egyszerűen csak eltűnnek. Az elmúlás és a beolvadás nihilista érvényű, mégis relaxáló videóinstallációja valósággal ellazítja a bizonytalan jövőképpel rendelkező látogatót.
A kortárs kelet-európai társadalom jövőképének némiképp pesszimista kilátásait tehát változatos módon és formákban mesélik el az AQB-ban kiállított művek. A dokumentarista, tragikus, komikus, melankolikus vagy éppen abszurd alkotások afféle memento moriként emlékeztetnek a közös szocialista múlt végzetére. De egyúttal arra is felhívják a figyelmünket, hogy az ezt követő rendszerváltás mégsem hozta el a várva várt egyenlőséget, a régió így még a nyugati társadalmaknál is jobban szenved a Mark Fisher filozófus által megfogalmazott kapitalista realizmus kilátástalan terheitől. Hogy jobb lesz-e a kurátori koncepcióban megfogalmazott Lélegzetváltás után, azt nem tudni. Ahogy Spiró György írja, csak “az a kár, hogy már nem lehet disszidálni…”
Kiállító művészek:
Seçkin AYDIN, Viktor BRIM, BRÜCKNER János, Gaby BURCKHARDT, Daniel BURKHARDT, Nadja BUTTENDORF, Mauro CUPPONE, Abdoul-Ganiou DERMANI, Tibor DIETERS, Alexei DMITRIEV, FABRICIUS Anna, FERENCZY Zsolt, Michael HEINDL, Yuki JUNGESBLUT, Nikita KADAN, Neža KNEZ, KOLXOZ, Glorija LIZDE, Larion LOZOVOY, Dean MAASSEN, studio ASYNCHROME, Petra MRŠA, Sali MULLER, NEMES Csaba, Andrea PALÁSTI, Predrag PAVIĆ, Ghenadie POPESCU, Marko RODICS, Farid RASULOV, Sandra ROSENSTIEL, Goran ŠKOFIĆ, Lana STOJIĆEVIĆ, Kamen STOYANOV, SZABÓ Attila, SZOLGA Hajnal, SZOLNOKI József, Stipan TADIĆ, Philipp VALENTA, Arturas VALIAUGA, Vangjush VELLAHU, Xueying WANG, Yinglin ZHOU
