Kellemes idő, hazug szavak – Kupcsik Adrián kiállítása

Deák Erika Galéria

2005. december 1.–2006. január 7.
A technorealizmus nem a szem ünnepe, nem az érzékszerveket csiklandozó olaj-festés reneszánsza. A kilencvenes évek végén, mikor több fiatal festő is összeházasította az elektronikus, gépi képeket a klasszikus olaj-vászon technikával, még gondolhattuk: az lesz. Festményreneszánsz. De a technorealizmusban a profi naturalizmus csak akadémikus eszköztár, a valódi lényeg: a kiüresedett, média-attak alatt tartott, rezge, modern psziché öntükrözése. És ez leginkább Kupcsik Adrián festményein ütközik ki.

Kupcsik a fiatal fotórealisták közül is kiválik művi, steril világával. Olyan vékonyan fest a vászonra, hogy szinte a rostok sem tűnnek el. Képei éteriek, fényszerűek, mintha nem is lenne anyagi testük – akár egy fotó a monitoron. Ami bizonyos értelemben helytálló, mert Kupcsik rendszerint a számítógép rajzszoftvereivel modellálja a három dimenziót. Az autóversenyzők szerencsétlensége így olyan súlytalan, mint a computer-játékok realitása. De a fotószerű festmények már drasztikusabbak, több van bennük a média-valóság nyűgét hordó lélekből. Szimulakrum-világ mesterséges ridegségből, deviáns frusztrációból és hazug szavakból összegyúrva. Kupcsik festészete komor és rideg: egzisztencializmus fémesen-gépiesen felhangosítva, technósítva.