Október 24. nagy nap lesz a Louvre életében: ezen a napon nyílik meg a rendkívüli érdeklődéssel várt Leonardo-kiállítás, ami a művész halálának 500. évfordulójára emlékező rendezvénysorozat legfontosabb állomása lesz, legalábbis a párizsiak szándéka szerint. A kiállítás előkészítését kísérő nehézségekről már tavaly decemberben beszámoltunk, s most, négy és fél hónappal a tervezett megnyitó előtt, még mindig sok a megválaszolatlan kérdés. A Louvre magasra állította a mércét: a reneszánsz mester saját tulajdonukban lévő kiemelkedő festményei és rajzai mellett, „művek olyan egyedülálló csoportját mutatják be, melyek egy fedél alá hozására csak a Louvre képes” – olvasható a múzeum honlapján.
Olaszország, Leonardo szülőhazája, természetesen maga is számos kiállítást rendez az évforduló alkalmából, és nem túl boldog attól, hogy Párizs – ahogy ők fogalmaznak – ki akarja sajátítani magának a művészt és jogot formál arra, hogy ő rendezze az, úgymond, „központi” kiállítást. Az olasz rosszallásnak Párizs számára komoly következményei lehetnek, hiszen, mint látni fogjuk, nem kis részben az olasz múzeumok – illetve adott esetben az olasz politika – hozzáállásán múlik, sikerül-e rekordszámú Leonardo-festményt összegyűjteni a Louvre-ban. Párizs az ambícióit két – valljuk be, igen nyomós – érvvel tudja alátámasztani. Egyrészt azzal, hogy a Louvre rendelkezik a legtöbb Leonardo-festménnyel – szám szerint öttel. Hogy ez a teljes festői életműnek hány százaléka, azt nagyon nehéz lenne pontosan megmondani, hiszen néhány festmény esetében a szakemberek heves vitákat folytatnak Leonardo szerzőségéről – a legfrissebb példa erre a Salvator Mundi, amire később még visszatérünk. Mindenesetre a legtöbb tanulmány nem teszi húsznál többre a minden kétséget kizáróan Leonardo ecsetje alól kikerült festmények számát. A Louvre-ban őrzött öt alkotásból kettő még XII. Lajos uralkodása alatt lett a gyűjtemény alapját képező királyi kollekció része, míg a többit, köztük leghíresebb munkáját, a Mona Lisát Leonardo maga vitte Franciaországba, ahová 1517-ben I. Ferenc király meghívására, „a király első festője, mérnöke és építésze” cím birtokosaként költözött, s ahol két évvel később bekövetkezett haláláig élt. Ezek a festmények I. Ferencnek köszönhetően váltak a királyi gyűjtemény részévé 21 Leonardo-rajzzal együtt. (Jelenleg a múzeumnak eggyel több, 22 rajza van, ami ugyan tekintélyes szám, de eltörpül a brit királyi kollekcióban őrzött 500 (!!) grafikai munka mellett, melyekből több mint 200 az évforduló alkalmából október 13-ig megtekinthető a Buckingham Palotában rendezett kiállításon.)
A Louvre „képvadászai” természetesen elsősorban Olaszországban kutattak „zsákmány” után, hiszen itt az Uffizi három, míg a milánói Palazzo dell’Ambrosiana és a pármai Galleria Nazionale egy-egy festményével rendelkezik – igaz, ezek között is van olyan, aminek szerzőjéről nincs teljes egyetértés a szakemberek között. A Zenész képmása című, 1490-re datált mű, amikor 1796 és 1815 között a Louvre tulajdonában volt, Bernadino Luini alkotásaként volt számontartva, de később Giovanni Antonio Boltraffiot és Ambrogio de Predist is lehetséges szerzőként nevezték meg. Ugyancsak Itáliában van otthon jó néhány a legismertebb rajzai közül, így Önarcképe a torinói Biblioteca Realéban és az emberi test arányait felmérő úgynevezett Vitruvius-tanulmány, amit sokan nem is annyira a velencei Gallerie dell’Accademia-ból, mint inkább az egy eurós olasz érméről ismernek. A képek megszerzésébe a nagypolitika is beszállt – mint később kiderült, az olasz belpolitikai helyzet változásainak tükrében ez nem bizonyult jó húzásnak. Macron francia elnök ugyanis jó előre megállapodott a kölcsönzésről az akkori olasz kormánnyal – más kérdés, hogy az olasz múzeumok nem voltak felhőtlenül boldogok a fejük felett született alkutól – ám az új, jobboldali populista kormány nem tekintette magára nézve kötelezőnek elődei szóban tett ígéretét és visszakozott a kölcsönzéstől. Az igazság kedvéért hozzá kell tennünk, hogy az Uffizi vezetése egyetértett ezzel a lépéssel, mondván, hogy a művek állapota amúgy sem tenné lehetővé szállításukat. Mindez történt egy olyan időszakban, amikor a francia-olasz viszonyban amúgy is egy minikrízis alakult ki, aminek csúcspontján Párizs ideiglenesen még római nagykövetét is hazarendelte. Aztán a hullámok elcsitulni látszottak, olyannyira, hogy május 2-án, a Leonardo halálának 500. évfordulója alkalmából rendezett központi franciaországi megemlékezéseken Macron oldalán Sergio Mattarella olasz köztársasági elnök is megjelent, Leonardo sírjára együtt helyeztek virágokat az amboise-i kastély Szent Hubertus kápolnájában és mindketten a két ország és a két nép megbonthatatlan kapcsolatairól beszéltek. Azaz az olaszországi Leonardók kölcsönzése megint elérhető közelségbe került, legalábbis két napig. Ekkor ugyanis Alberto Bonisoli olasz kultuszminiszter gyorsan lehűtötte a lelkesedést, mondván, még semmi sincsen eldöntve. A kötélhúzás tehát folytatódik – lehet, hogy a kiállítás katalógusát előkészítőknek rohammunkát kell majd végezniük az utolsó hetekben.
S miközben több, külföldi múzeumokban őrzött Leonardo festmény kölcsönzéséről sikerült megállapodni, Szentpétervárról rossz hírek jöttek. Ott az Ermitázs őrzi Leonardo Madonna Benois (Madonna virággal) című korai remekét, a művész első olyan festményét, amit Verocchio műhelyéből kikerülve készített. A kép sokáig eltűntként volt nyilvántartva; vélhetően még a XVIII. század végén került Itáliából Oroszországba, ahol a múlt század elején a neves építész, Leon Benois gyűjteményének kiállításán bukkant fel. Benois 1914-ben eladta az Ermitázsnak a festményt, ami ekkor kapta az addigi tulajdonosára utaló nevét. Az Ermitázs most úgy döntött, hogy a képet az évfordulóra egy olaszországi kiállításra adja kölcsön. A szerencsés kiválasztott a Pinacoteca Civica az Ancona megyei, mindössze 30 ezer lakosú Fabrianoban, ahol a Madonna Benois az UNESCO Kreatív városok hálózata 13. éves konferenciájának fő attrakciója lesz. E kiállítás június végén bezárja ugyan kapuit, azaz a Madonna Benois időben „átérne” Párizsba, Mihail Pjotrovszkijnak, az Ermitázs igazgatójának a kölcsönzés bejelentésekor elhangzott szavai azonban inkább arra utalnak, hogy a párizsi út nem szerepel a tervek között. Pjotrovszkij nem szólt ugyanakkor arról, mik a múzeum tervei Leonardo másik, az Ermitázsban őrzött festményével, a Madonna litta-val (Madonna és a gyermek Jézus).
Külön eset a világ legdrágább festményéé, a 2017-ben 450 millió dollárért elkelt Salvator Mundié. Egy több mint fél évezredes műalkotás múltjában lehetnek fehér foltok, de az példa nélküli, hogy egy ilyen korú kép történetének éppen a legutolsó másfél éve szolgáljon a legtöbb rejtéllyel. „Csak” azt nem lehet tudni például, hogy ki a festmény jelenlegi tulajdonosa és hol van maga a kép, aminek az előzetes ígéretek szerint már jó fél éve a Louvre Abu Dhabi valamelyik termében kéne függenie. (A legvalószínűbb változat szerint a festmény még mindig – vagy már újra – Mohammed bin Salman szaúdi koronaherceg tulajdona és jelenleg vagy az ő luxusjachtját ékíti vagy egy svájci trezorban pihen, de mérget erre sem sokan mernének venni.) És persze továbbra is bizonytalan, hogy a Salvator Mundi részben vagy egészében a zseniális reneszánsz mester saját kezű munkája-e. Ezért figyelte a szakma lélegzet-visszafojtva, kölcsönkéri-e a képet a Louvre a tárlatra, mondván, ha igen, akkor az a múzeum részéről állásfoglalást jelent a kép eredetisége mellett. Csakhogy ez tévedés, hiszen a tárlaton nemcsak „minden gyanú felett álló” Leonardo-művek szerepelnek majd, hanem vitatott eredetiségűek is, természetesen erre utaló felirattal ellátva. Mostanra kiszivárgott, a Louvre szakembereinek többsége kételkedik abban, hogy a képet, vagy legalább annak nagyobb részét Leonardo festette, s a napokban egyébként hasonlóképp nyilatkoztak a New York-i Metropolitan Múzeum szakemberei is. A Louvre a festményt Leonardo műhelyében készültként kívánta megjelölni. Egyes hírek szerint a múzeum vissza is vonta kölcsönzési kérelmét, de ha nem is tette ezt meg, a kép akkor sem lesz ott a tárlaton: akárki is a tulajdonos, nyilván nem fog belemenni ebbe a minősítésbe, aminek elfogadása műpiaci szakértők szerint a kép értékét 450 millió dollárról kb. másfél millióra szállítaná le.
A párizsi show látogatói a budapesti Szépművészeti Múzeumból kölcsönzött műveket is láthatnak majd; a múzeumtól származó információink szerint francia kérésre a Leonardonak tulajdonított híres Budapesti lovas éppúgy szerepel majd a tárlaton mint a művész két, nem vitatott eredetiségű, kiemelkedő kvalitású rajza.
A nagy Leonardo-show komoly megterhelést jelent majd a Louvre-nak a közönséggel kapcsolatba kerülő dolgozói számára is, hiszen talán minden korábbinál nagyobb látogatói roham várható a kapacitásának amúgy is a felső határán mozgó intézményben. Egészen biztos, hogy ez a tervezett kiállítás is hozzájárult a biztonsági dolgozók közelmúltban tartott figyelmeztető sztrájkjához, ami érzékenyen érintette a múzeumot, hiszen minden olyan nap, amikor nem tudnak kinyitni, 25-35 ezer látogató elvesztését jelenti. A biztonságiak azzal érvelnek, hogy miközben a látogatószám tavaly már a 10 milliót is meghaladta és folyamatosan növekszik – az elmúlt 10 év alatt 20%-al – ugyanezen idő alatt pontosan ennyivel csökkent a biztonsági és ügyfélszolgálati munkatársak száma. A sztrájk üzenete egyértelmű: ha most nem tudunk eredményt elérni, akkor sztrájkolunk majd, amikor a legjobban fog fájni: a Leonardo-tárlat alatt. A fő követelések: létszámbővítés és a napi látogatószám korlátozása. Hogy ezek teljesülnek-e, még a jövő zenéje; a múzeum vezetése mindenesetre késznek mutatkozott a párbeszédre.
A kiállítás körüli csatározások arra persze jók, hogy a tárlatot a sajtóban és a közösségi médiában is folyamatosan napirenden tartsák és ha lehet, tovább növeljék az érdeklődést iránta még akkor is, ha a reméltnél esetleg valamivel kevesebb Leonardo-festmény kerül bemutatásra. A Louvre szeretné elkerülni a nagy párizsi kiállításoknál megszokott kilométeres sorokat és a sok órás várakozást; a 2020. február 24-én záruló tárlat ezért kizárólag előre online megváltott, konkrét időpontra szóló jegyekkel lesz látogatható. A jegyek árusítását a www.ticketlouvre.fr szájton június 18-án kezdik meg, s könnyen elképzelhető, hogy azok néhány napon belül elfogynak majd. Figyelem: az ingyenes belépésre jogosultaknak – így például a 18 év, illetve EU-országok esetén a 25 év alatti látogatóknak – is időpontot kell foglalniuk; az ingyenességre jogosító igazolványuk önmagában nem lesz elég a belépéshez.
