A Kékesi Zoltán és Peternák Miklós által szerkesztett tanulmánykötetet 2006. június 2-án, pénteken 17 órakor mutatja be Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész, akadémikus a Magyar Műhely Galériában (1072 Budapest VI., Akácfa utca 20.). Házigazda: L. Simon László.A Ráció-Tudomány sorozat 6. darabjaként megjelent tanulmánykötet azoknak az előadásoknak tanulmánnyá bővített változatát tartalmazza, amelyek egy készülő, új magyar irodalomtörténeti kézikönyv előkészítéseként megrendezett, a 19-20. századi magyar irodalom és képzőművészet kapcsolattörténetét feltáró tudományos konferencián hangzottak el. Az irodalom és a társművészetek összehasonlító vizsgálatára szakosodott komparatisztika nem tartozik azon tudományterületek közé, amelyek az utóbbi időben vezető szerepet játszottak az irodalomtudomány megújulásában, s az új módszertani törekvések nem kedveztek az ilyen típusú vizsgálódásoknak. Jelen kötet tanulmányai egyszerre tanúskodnak a komparatisztika ’avíttságáról’ és megújulásának lehetőségéről, hiszen jórészt a hagyományos komparatisztikai kérdezésmódok megkerülésével igyekeznek termékeny szempontokat találni a művészetközi jelenségek és összefüggések értelmezéséhez. Többek között a képzőművészeti alkotások retorikai elemzésén keresztül, a médiaelmélet és a visual studies felismerései mentén, a női (perem)műfajok feminista szempontú felértékelése felől, valamint az intermediális, kép és nyelv összjátékára építő irodalmi és képzőművészeti alkotásmódok elemzésével. Az irodalom és a társművészetek történeti összefüggéseit vizsgáló kutatások fellendülése pedig már csak azért is üdvözlendő volna, mert ez a terület (egyik) termékeny terepe lehetne akár a hagyományos diszciplináris módszertanok kultúratudományi szempontú ’újrafogalmazásának’ is.
A kötet szerzői: Dánél Mónika, Dékei Krisztina, Hornyik Sándor, Kékesi Zoltán, Nemes Rita, Peternák Miklós, Sz. Molnár Szilvia, Varga Tünde, Zsadányi Edit
Kép – írás – művészet – Tanulmányok a 19-20. századi magyar képzőművészet és irodalom kapcsolatáról
A Kékesi Zoltán és Peternák Miklós által szerkesztett tanulmánykötetet 2006. június 2-án, pénteken 17 órakor mutatja be Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész,...