A bennünket körülvevő teret egyetlen pillantással befogadni – képtelenség. Erre az emberi szem alkalmatlan. A fizikailag lehetetlennek tűnő képtelenségekben azonban mindig ott bujkál a lehetőség – és fordítva…
Két évvel ezelőtt már láthattuk, hogyan fordul ki önmagából, mint képződik gömbbé, majd tekeredik képfolyammá az egyetlen exponálással leképezett tér. Csörgő Attila a saját maga által kreált gépezettel nem egyszerűen panoráma-felvételt készít, hanem próbára teszi mindannyiunk vizuális kíváncsiságát, és az egész teret teljes egységében tárja elénk. Ez legalább annyira ellentmondásos vízió az emberi szem számára, mint a másik spektákulum: ugyanennek a térnek meghámozott és spirális alakban tekeredő változata. Csörgő „Narancs-tere” a tőle megszokott módon, az emberi figyelem és befogadóképesség próbája, és egyszersmind bizonyítéka annak a valóságnak, amely az érzékelésünk határain túl is létezik.
Mint ahogy bizony létezik az a háromszög is, – Bolyai Jánostól tudjuk – amelyet ha egy gömb felületére kifeszítünk, minden szöge derékszögű…
A kiállítás október 28-ig látható a velencei Kortárs Művészeti Galériában.
Képes narancs – Csörgő Attila kiállítása Velencében
A bennünket körülvevő teret egyetlen pillantással befogadni – képtelenség. Erre az emberi szem alkalmatlan. A fizikailag lehetetlennek tűnő képtelenségekben azonban mindig ott...