Idehaza az 1960-as évek végén és az 1970-es években – döntően a textil- és a kerámia-, majd később az üvegművészet területén – kibontakozó szimpóziummozgalom és vele a stúdióművészet jelentette szinte az egyetlen, közvetlen összekötő kapcsot a nemzetközi tendenciákkal. Egyben magával hozta a megújulás, a felfrissülés, az anyaggal és a technikákkal való kísérletezés lehetőségét is.
Ma a nemzetközi művészeti szimpóziumok jelentősége már jóval csekélyebb, annak ellenére, hogy a hívószavak még mindig a közös munka, a tudástranszfer és a hozzáférhető műhelylehetőségek. Meghirdetett tematikájuk a leggyakrabban valamilyen tágan értelmezett téma vagy fogalom köré szerveződik, hogy a résztvevő alkotók minél szélesebb és átfogóbb nézőpontokkal közelíthessenek.
Ez jellemzi az 1970-es évek második felében, Kecskeméten alapított Nemzetközi Kerámia Stúdiót is, amely a 2015-ös szezonra számos szimpóziumot szervezett. A HATÁROK / BORDERS című, augusztusban lezajlott szimpózium témájának leírása általánosan és meglehetősen semmitmondóan fogalmaz – az autonóm stúdiókerámia határainak (műfajainak, anyagainak, technikáinak, funkcióinak) feltérképezése, kitágítása, átlépése – ám a migráció egyre fokozódó, éleződő jelenségének külföldi és magyar eseményei újradefiniálták, aktualizálták és valós téttel ruházták fel az alkotómunka céljait. Legalábbis ez derült ki az esemény augusztus 28-án nyílt zárókiállításán, a budapesti Museion No. 1 Galériában.
Wendy Kershaw: Between wakefulness and sleep
kobalt-oxiddal színezett porcelán, dekormatrica, elektromos kemencében égetve (1200°C), arannyal festve
Voltak persze mind a külföldi, mind a hazai alkotók között, akik megmaradtak az eredeti tematikánál és a tőlük elvárt / megszokott kerámiaplasztikákat állítottak ki. Ezek a munkák a legtöbb esetben irányt vesztett helybenjárásról, önismétlésről, rosszabb esetben mások (meg)idézéséről tanúskodnak. Példa lehet erre a szimpózium egyik meghívott művészének – a skót Wendy Kershaw-nak – érzékeny grafikákat, finom vonalhálóból építkező rézkarcokat imitáló porcelánkép-sorozata és a hasonló porcelánlapokból épített művészkönyve. Kershaw európai és kelet-ázsiai kultúrát elegyítő vizuális világa kétség kívül egyéni hangvételű, ám az illúziót keltő anyaghasználat egyáltalán nem számít újdonságnak a kerámiaművészet történetében, így tárgyai még csupán technikai bravúrnak sem tekinthetőek.
Ekaterina Borisova: Cím nélkül
színtestekkel és oxidokkal színezett creaton, gázredukciós égetés (1300°C)
A külföldi keramikusok közül a magát orosznak valló Ekaterina Borisova és az amerikai Richard Notkin vállalták a migráció témájának feldolgozását és közvetítését. Borisova a Kirgizisztán és Tádzsikisztán hegyvonulatai között felállított határ háromszögletű elemeit és csavarjait préselte formába agyagból (creatonmasszából), majd rendezte funkciójától és időbeliségétől megfosztott, véletlenszerűnek és elhagyottnak tűnő kompozícióba.
Richard Notkin: The feet of Christ
vörös creaton és fa, elektromos kemencében égetve (1100°C), arannyal festve
Richard Notkin egyik munkájában Krisztus keresztre feszítését jelenítette meg: a keresztfából csupán a horizontális tengely látható, ezen három apró, mégis rendkívül részletgazdagon mintázott, vörös agyag reliefkép jelenik meg, a két szélen Krisztus szögekkel átszúrt lábfejei, középen pedig – a bibliai tipológia szerint, hagyományosan a Golgota hegyén vagy a Corpus tövében ábrázolt – Ádám, itt aranyfoggal ékes, koponyája. Mellette két további plasztikus kép látható – koponyákat és Krisztus stigmákat viselő lábait formázó – kerámiatéglákból álló keretek egy ökölbe szorított kezet, illetve egy lombos fát zárnak magukba, amely félreérthetetlen utalás a kereszténységre épülő Európa ellentmondásos válaszreakciójára, melyet eddig a menekültkérdésre adott.
Notkin –, aki már régóta a szociálisan elkötelezett művészet képviselője – esetében jelentést hordoz a kis méret is, hiszen a részletekért közel kell mennünk és közel kell hajolnunk alkotásaihoz. A művész részéről ez az előíró / kényszerítő nézői magatartásforma nem csupán a munkái befogadásához és értelmezéséhez elengedhetetlen, hanem igaz a társadalmi és politikai problémákra vonatkoztatva is: odafigyelő fókuszálásra és résztvevő felelősségvállalásra szólítanak fel.
Kádasi Éva: Kerítés I. (sorozat része)
vörös creaton, porcelánmasszával festett üvegszövet, szeladonmáz, fatüzelésű kemencében égetve (1320°C)
A magyar alkotók plasztikái közül négyben érezhető a migrációhoz kapcsolódó tematikai váltás és vállalás. Kádasi Éva négy, négyzet alakú képéről a magyar-szerb határon felhúzott kerítés narrációja olvasható le. Az elsőn a fátyolos, még derengő ötlet rémképe ölt testet, a második magát az építés fázisát, a harmadik a pengekerítés körül kialakuló konfliktust, míg a negyedik a soha vissza nem vonható, a soha el nem törölhető következményt ábrázolja. A sorozatban az alkotó egyéni szimbólumrendszert és a téma esztétizálását, megszépítését használja eszközként. A két legerősebb reliefkép a harmadik és a negyedik számú. Az előbbi közepén üvegszövetből vont kerítés, rajta felülnézetből látható kút, melyben üveggyöngyök vízkék olvadéka „hullámzik”. A kerítés két oldalán, egymással szigorú hadrendben felsorakozva tíz-tíz, felül vörös, alul fehér sárkány alakja jelenik meg. A porcelánból készült sárkányok, a matéria hazájában – Kínában és a kelet-ázsiai kultúrákban – többek között az erő és a jólét jelképei, jelentésük éppen ezért mindig pozitív tartalmú, viszont a nyugati kultúrákban a sárkányhoz tradicionálisan a gonosz és legyőzendő szörny alakját társították. A kompozíció egésze, a nézőpontok állandó változtatása az ókori egyiptomi falfestmények szerkesztési elvét (a legnagyobb felületek törvényét) idézi fel, azok dekoratív elemeit értelmezi újra a választott téma ironizáló megszépítéséhez. A negyedik, utolsó képen, a kékeszöld szeladonmázas alapon tűnik fel ismét a kerítés, melynek három pontján a fatüzelésű kemence magas hőjében szétolvadt üveggyöngyök megalvadt vérfoltokként hatnak.
Fusz György: Fej-Burok
KS 21-es massza és homok, fatüzelésű kemencében égetve (1300°C)
Fusz György, Szabó Ádám Csaba és Kemény Péter munkáiban az egyén és a tér (külső-belső, nyitott-elzárt, szabad-védett) problematikája jelenik meg. Fusz György még 2012-ben kezdte el Burok című sorozatát, melynek darabjai testrészeket vagy teljes emberi alakokat borítanak, fednek be, védelmeznek a külső hatások ellen. Robosztus, ősi és statikus nyugalmat árasztó tömegük, a fatüzeléses égetés során elnyert meleg tónusaik azt jelképezik, hogy minden ember ugyanolyan burokból, az anyaméhből bújik elő, éppen ezért – származásra, bőrszínre, nemre, korra, vallásra, szexuális beállítottságra való tekintet nélkül – egyenlő. A tárlaton szereplő Fej-Burok című plasztika súlyos, amorf alakja, homoktól érdes, durva felülete mérhetetlen feszültséget hordoz és az ismeretlentől való félelmet vetíti ki, hiszen nem tudjuk, nem látjuk, hogy mit rejt magában.
Szabó Ádám Csaba: The space between
KS 21-es massza hamumázzal, fatüzelésű kemencében égetve (1320°C)
Szabó Ádám Csaba korongozott, majd szelet-elemekre szabdalt munkájában a „kint” és a „bent” közötti átmenetet, valamint az átjárás / átjárhatóság és a(z) (határ)átlépés fogalmait vizsgálta. Egymás mögé helyezett, csontvázra emlékeztető, organikus körgyűrűi – egyúttal – egy fenyegető tragédia sötét és baljós képét sugallják.
Kemény Péter: Kilenchold templom
porcelánmasszával és színtestekkel színezett KS 21-es massza, gázredukciós égetés (1300°C)
Kemény Péter olykor archaikus és ókori, olykor prekolumbián építményeket idéző művei keserű és fájdalmas mementói lehetnek az Iszlám Állam által elpusztított délnyugat-ázsiai műemlékeknek. Valahonnan valahová, az ismeretlenbe, lényegében azonban egy zárt ajtóhoz vezető lépcsős plasztikája pedig, esszenciális tárgyiasulása a menekültek bizonytalan, sérülékeny és – szó szerint – törékeny helyzetének.
A fentebb kiemelt alkotók bátran vállalták véleményüket és meggyőződésüket az egyre összetettebbé váló menekültkérdésben. Munkáik (egyik) célja, egyben kihívása felnyitni a magyar társadalom menekültellenes nézeteket valló részének szemét. Az érzékenyítésük, sőt, humanizálásuk. Alkotói szemléletük a szociálisan elkötelezett, kortárs művészet feladatát hangsúlyozza, amely nem csupán esztétikai gyönyörködtetés, hanem – többek között – a társadalmi jelenségek fókuszba állítása és a kritikai reflexió. Persze mindezen elvek nagyobb hatásúak lehetnének akkor, ha a művészeket tömörítő kisebb nagyobb szervezetek – jelen esetben a kecskeméti szimpózium – is elhivatottan osztoznának bennük.
Kemény Péter: Fekvő kapu
porcelánmasszával és színtestekkel színezett KS 21-es massza, gázredukciós égetés (1300°C)
HATÁROK / BORDERS
nemzetközi kerámiaszimpózium, KKMM – Nemzetközi Kerámia Stúdió, Kecskemét, 2015. augusztus 6. – augusztus 30.
A szimpózium résztvevői:
Erna Aaltonen (Finnország)
Ekaterina Borisova (Kirgizisztán)
Fusz György (Magyarország)
Sarah Honeyman (Norvégia)
Audrius Janusonis (Litvánia)
Kádasi Éva (Magyarország)
Kemény Péter (Magyarország)
Wendy Kershaw (Nagy-Britannia / Skócia)
Richard Notkin (Amerikai Egyesült Államok)
Pázmándi Antal (Magyarország)
Szabó Ádám Csaba (Magyarország)
A HATÁROK / BORDERS nemzetközi kerámiaszimpózium zárókiállítása 2015. szeptember 25-ig tekinthető meg a Museion No. 1 Galériában (1091 Budapest, Üllői út 3. / nyitva tartás: keddtől péntekig 14-től 18 óráig)
A cikk lejjebb folytatódik.