A díjat a kortársPRos nevű ügynökség alapította, amely aktív a képzőművészet és más művészeti ágak területén, és az ügynökségi feladatok mellett edukációs projekteket is visz, valamint a művészeti mecenatúra hazai helyzetével si foglalkozik.
Az elismerést három kategóriában osztják ki a kulturális szcénát példaértékűen támogató nagyvállalatok, kis- és középvállalkozások valamint mecénások között. Utóbbi kategória jelöltjei azon magánemberek lehetnek, akik 2018-19 folyamán, saját erőből támogatták és segítették a művészeti szférát.
Mint a díj alapítói közlemlnyükben kifejtették, az Art is Business Díj azokat a felelősen gondolkodó vállalatokat és mecénásokat hivatott elismerni, akik nyitott és befogadó szellemiséggel, tudatos választás útján lépnek kapcsolatba a művészeti élet képviselőivel és projektjeivel, majd közös gondolkodás útján alakítanak ki működő konstrukciókat a közös jó érdekében. A vállalatok mellett fontosnak tartják elismerni azokat a háttérben tevékenykedő patrónusokat is, akik az elmúlt évben valamilyen formában támogatták a művészeti szcénát.
Az Art is Business Díjat imázsformáló és értékteremtő céllal hozták létre, annak érdekében, hogy a kultúrára szánt forprofit támogatás eszméjét erősítse, segítse beépülni a cégek brandépítésének folyamataiba, valamint előmozdítsa a vállalat kultúra iránti elköteleződését.
Pályázás: szeptember 15-ig
A szeptember közepéig tartó pályázati időszak alatt a vállalatok a jelentkezéshez szükséges kérdőív kitöltésével, „önbevallásos” módon nevezhetnek, mecánásokat pedig felterjesztéssel lehet jelölni.
A mecénás kategóriára a példaértékű támogatók felterjesztését várják a szervezők. Fontos, hogy a beküldött leírásból kiderüljön, az adott személy miért érdemelné meg ezt a jelentős díjat, mit tett ebben az időszakban.
A pályázatok elbírálásában ötfős kuratórium vesz részt, amelynek tagjai:
Fehér Zsuzsanna, a Ludwig Múzeum marketing- és kommunikációs vezetője
Juhász Dóra, a MÜPA PR-vezetője
Vég Szilvia, a Jurányi Inkubátorház kommunikációs vezetője
Drucker Dávid, a Trafó marketing- és kommunikációs vezetője
Batta Barnabás, a Mitte Kommunikációs Ügynökség tulajdonosa
Balogh Máté András, a kortársPRos ügyvezetője
A pályázati felhívás, valamint a részletek itt: http://www.artisbusiness.hu/hu/kerdoiv/art-is-business-dij/