Mi az az artportal : képző?
Kortárs művészettel foglalkozó kurzus-sorozat. Azért indítottuk, mert úgy gondoltuk, hogy mindazt, amiről hosszú évek óta írunk itt, az artportal.hu-n, megosztanánk más módon is, személyesebb formában. És azért is, mert így teremtünk forrásokat az artportal.hu működéséhez. A cikkeink meghosszabításaként, élő szóban, előadások, prezentációk fomájában beszélünk a hazai és nemzetközi kortárs művészetről. Hogyan épül fel? Milyen az intézményrendszere, milyenek a működésmódjai? Egyáltalán: mi az és miért érdekes?
Mi az, hogy 1.0 és 2.0?
A kurzus egységeit jelöljük így. Ezek nem „szintek”, vagyis ebbe a folyamatba bármikor bekapcsolódhatsz. Az 1.0 és 1.1 kurzusoknál (ez utóbbi éppen most kezdődött), általánosabb, széles képet adunk a kortárs művészetről. A 2.0 sorozat, amelyet április közepén indítunk el,
- szabadabb tematikájú
- és jobban koncentrál a konkrét művészeti praxisokra.
Nem voltam még artportal : képzőn. Jöhetek egyből a 2.0-ra?
Persze. Azt a fajta tudást, ismeretet, amelyet kurzusunkon adunk, ne „lépcsőzetesnek” képzeljük el, hanem gondoljunk inkább koncentrikus körökre. Vagyis bárhol be lehet kapcsolódni, de ha több kört bejársz, akkor biztosan többet és közelebbit fogsz tudni a kortárs művészetről. De hagyjuk is a metaforákat:
…miért lesz más a 2.0?
Az első körben több szó esett strukturális kérdésekről, a művészet mechanizmusairól, az art world szerkezetéről. A második kör előadásait inkább az előadó személye határozza meg. Több a találkozás konkrét művekkel, műtípusokkal, művészeti gyakorlatokkal, részterületekkel. Akár irányzatokkal, ma tapasztalható áramlatokkal.
Már részt vettem a képző egyik kurzusán, jöhetek még?
Persze. A 2.0 nem ismétel meg semmit az előzőekből, és új témákat, új szempontokat vet fel.

Kik és hol adnak elő?
Az artportal : képző 2.0 programját most szervezzük. Annyi biztos, hogy megtartjuk az eddigi gyakorlatot és minden alkalmat más helyen rendezünk meg, bejárva ezzel a budapesti galéria-színtér jónéhány fontos helyét. Kereskedelmi- és non profit galériák, artist run space-ek szerepelnek a sorban. Az előadók pedig:
- Fenyvesi Áron kurátor, az acb galéria munkatársa, a Trafó Galéria korábbi vezetője,
Mélyi József művészettörténész, kritikus, aki az MKE képzőművészet-elmélet szakán is tanít,
Bencsik Barnabás művészettörténész, kurátor, a Glassyard Gallery vezetője, aki egyebek mellett a Ludwig Múzeum igazgatója is volt,
Gerhes Gábor képzőművész, egyetemi oktató
Csoszó Gabriella fotográfus, a Fotózás és aktivizmus kurzus kitalálója és vezetője
Frazon Zsófia etnográfus muzeológus, kurátor, a Néprajzi Múzeum munkatársa.
Mikor kezdődne mindez?
Április közepén indulunk és május végén fejezzük be a sorozatot: 6 előadás, 6 helyszínen! Mindig keddi napokon, 18.00-tól.
Mikor jönnek a részletek?
Már most!
Érdekelnek az artportal : képző részletei!
A nyitóképen Pavla and Lucia Sceranková munkája, cím: Surface Tensions