Abban a szomorú versenyben, hogy melyik ágazatot érinti a legdurvábban a pandémia, a műkereskedelem és ezen belül az aukciós piac is jó eséllyel pályázik előkelő helyezésre. Mint arról beszámoltunk, az élő aukciók március közepén leálltak és csak nagyon lassan indulnak újra, s hiába produkálnak rekordbevételt az online árverések, ez az élő aukciók kieső forgalmának csak töredékét kompenzálja.
Gondban vannak a legnagyobb házak, így a Sotheby’s is, hiába volt sikeres az online üzemmódra való átállás. A március óta tartott 37 online árverésük 70 millió dollárt hozott a konyhára, de ha belegondolunk, hogy a nagy élő árveréseken ezt az összeget akár egyetlen tétel is hozhatja, akkor könnyen belátható a gondok nagyságrendje. A Sotheby’s eddig mintegy 200 alkalmazottat volt kénytelen elbocsájtani, 20-30%-kal csökkentette a fizetéseket, visszanyeste a bónuszokat és egyéb költségcsökkentő intézkedéseket is hozott. Közben készülnek a lassú újraindulásra, ami néhány képviselet megnyitásával kezdődik, majd júniusban a tavaszról elhalasztott élő aukciókkal folytatódik, feltéve, hogy az akkor érvényben lévő – elsősorban New York-i – biztonsági intézkedések ezt lehetővé teszik majd.
Most mégis egy online aukcióval foglalkozunk részletesebben, ami május 2-án indult a cég londoni részlegének szervezésében és e hó 18-ig tart. A 228 tételt tartalmazó anyag az Eklektika címet viseli és valóban, a megvásárolható munkákat rendkívüli időbeli, műfaji és stiláris sokszínűség jellemzi, azaz, ahogy az online katalógus előszava fogalmaz, ez az aukció „olyan narratívákat celebrál, amik összekapcsolják az évszázadok alatt és egymástól több ezer mérföldnyire született műalkotásokat”. Ez kétségkívül jól hangzik, valójában azonban egyszerűen készletkisöprésről van szó; a művek túlnyomó többsége a legutóbbi években – akár már többször is – szerepelt a ház aukcióin, de nem kelt el.
Nincs ebben semmi rendkívüli, az aukciósháznak az a dolga, hogy vevőt találjon a rábízott munkákra, s különösen így van ez egy, a mostanihoz hasonló nehéz helyzetben, amikor szinte minden fillér számít – a háznak biztosan, de vélhetően a beadók jelentős részének is. Az a tény, hogy egy munka korábban nem kelt el, sokszor nem jelent értékítéletet; a műtárgypiac legnagyobb sztárjainak is rendszeresen ragadnak bent művei – hogy aztán később esetleg jóval magasabb összegért keljenek el. A mostani árverésen is találkozhatunk blue chip nevekkel, hiszen olyan sztárok munkáira is lehet licitálni, mint Juan Miró, Roy Lichtenstein, Sam Francis, John Baldessari, Jasper Johns, Damien Hirst, Anish Kapoor, vagy az egyik legdivatosabb új kedvenc, KAWS. Az online árveréseken rendszerint viszonylag alacsony – legalábbis a nemzetközi árszínvonalhoz képest alacsony – árfekvésű művekre lehet licitálni és így van ez ezúttal is. Mindössze két tétel becsértékének felső határa lépi át a százezer fontot és vannak olyan művek is, amiket várhatóan már néhány száz fontért is meg lehet szerezni.
Mivel, mint említettük, a művek zöme az elmúlt években már felbukkant – és többnyire nem kelt el – az elmúlt évek aukcióin, érdemes megnézni, milyen becsértékkel indítja most őket újra a ház. Abban nincs különösebb meglepetés, hogy a becsértékek általában csökkentek – ezt nemcsak az a tény indokolhatja, hogy a korábbi becsérték mellett nem keltek el, hanem az is, hogy az újraárazás már a „vírusos” időben történt, s a súlyos gazdasági következményekkel fenyegető helyzetek köztudomásúlag nem kedveznek a műtárgyak iránti keresletnek. Amivel azonban találkoztunk, az akár a becsértékes rendszer iránti bizalom aláásására is alkalmas lehet, pedig elvben ez az egyik legfontosabb eszköz, amivel egy árverőház segíteni tudja a potenciális vásárlók tájékozódását – nem véletlenül fogadták a gyűjtők örömmel, amikor néhány éve a hazai árverőházak egy része is elkezdte feltüntetni katalógusaiban a becsértéket is.
Lássunk néhány példát, különböző árfekvésű tételekkel. Anish Kapoor plexi-fa objektjére 100-150 ezer fontos becsérték mellett tavaly ősszel nem volt licit, mire a ház most drasztikusan, a felére csökkentette a becsértéket. Ez meghozta a licitálási kedvet, e sorok írásakor a legjobb ajánlat – a becsérték 70 ezres felső határával szemben – 75 ezer font. Többnyire azonban a radikális becsérték-csökkentés sem segít. Pierre Bonnard korábban 120-180 ezer fontos becsértékű tájképére egyelőre a 70-100 ezres új taksa melletti 60 ezres induló árat sem adja meg senki. Hasonló a helyzet az alacsony árfekvésű tételeknél is. Két kortárs fotós, a dél-afrikai Adam Broomberg és a brit Oliver Chanarin három fotója 2017-ben 6-8 ezer fontos becsérték mellett nem kelt el; most 2-3 ezerre taksálják őket és ehhez képest is rendkívül alacsony, 300 fontos kezdőárat kaptak. Ezt valaki már meg is adta és az árverés honlapja jelzi, hogy ez az összeg elérte a limitárat, azaz, ha nem lesz jobb ajánlat, akkor a műveket az eredeti becsérték 4%-áért el lehet vinni, ami, mondjuk úgy, elgondolkodtató… Negyedére, 2-3 ezerről 5-700 fontra zuhant Richard Stone fotójának, az Anyakirálynőnek az ára is; a licit most 200 fontnál tart, s a mű ennyiért el is vihető.
Ilyen körülmények között nehéz némi aggodalom nélkül, csak a szokásos örömmel fogadni a hírt, hogy a világ egyik legnagyobb és legjelentősebb aukciósházának árverésén magyar munkák is szerepelnek. És valóban, a helyzet itt is megegyezik a fentebb leírtakkal. A kérdéses művek nemcsak azok számára lehetnek ismerősek, akik rendszeresen nyomon követik a Sotheby’s aukcióit, hanem azoknak is, akik olvasták portálunk beszámolóit a ház által az elmúlt években 20th Century Art – A Different Perspective címmel rendezett, térségünk művészetének szentelt, legutóbb már csak online formában megvalósult londoni aukcióiról. Ezeken születtek magyar szempontból örvendetes eredmények, de voltak kevésbé sikeres szereplések és furcsaságok is. A hazai művészeti sajtóban megjelentek kételyek némelyik – klasszikus modern – mű eredetiségével kapcsolatban is; a 2018-as árverésről egy magyar festményt az érintett művész jogutódjának intervencióját követően vissza is vontak. A most felbukkant magyar munkák egy kivétellel korábban ezeken az aukciókon szerepeltek – némelyik többször is – és akkor nem keltek el. A klasszikus modern munkák eredeti forrása az esetek jelentős részében – és a most újra kalapács alá került valamennyi ilyen mű esetében is – a 2018-ban elhunyt, 14 éves korától az USÁ-ban élt magyar származású közgazdász professzor, a Lyndon B. Johnson elnök tanácsadójaként is dolgozott Francis M. Bator (Bátor Ferenc) hagyatéka volt. A legmagasabb becsértékű e tételek között Vaszary János Tengerészek Portorozsban című munkája, ami a 2018-as aukción még 80-120 ezer fontos, tavaly 40-60 ezer fontos taksával szerepelt, most viszont már csak 15-20 ezer fontot, azaz a jó másfél évvel ezelőtti összeg egyhatodát várják érte – miközben a népszerű művész azóta itthon több életmű-rekordot is felállított, azaz a brutális csökkentés semmiképp sem indokolható általános árszínvonalának esésével, a munkái iránti kereslet csökkenésével. A festmény rendkívüli módon hasonlít, ám nem azonos azzal a munkával, ami szerepel Vaszary egyik jelentős korábbi gyűjtője, a festőként is ismert Révész István, majd Haulisch Lenke Vaszary-kötetében is. Az árverés másik Vaszary-tétele, ugyancsak a Bator-gyűjteményből, egy, a katalógus szerint 1924-25 körül született és az Ernst Múzeum 1935-ös Vaszary-kiállításán szerepelt Budapest látkép. Ez az olajkép csak a 2018-as árverésen bukkant fel korábban; az akkori 50-70 ezer font helyett most 10-15 ezret várnak érte. A két festmény 11 ezer, illetve 8,5 ezer fontos kezdőárat kapott, licit egyelőre egyikre sem érkezett, így a limitárra sem derülhetett még fény.
Ugyancsak a Bator-gyűjtemény része volt Berény Róbert két akvarell-kréta, illetve olaj enteriőrje, amik a 2018-as árverésen még két külön tételben, egyenként 3-5 ezer fontos taksával szerepeltek. Most együtt kerültek kalapács alá, s együttes becsértéküket adták meg ugyanennyiben, azaz 3-5 ezer fontban. A kikiáltási ár 2,2 ezer font, jelentkező még nincs. A Franciaországban működött, néhány éve elhunyt Georges Feher, azaz Fehér György Kávéházban című olajfestménye teszi teljessé a Bator-gyűjteményből érkezett alkotások körét; ezt a művet is láthattuk már 2018-ban; becsértéke most az akkori 1,5-2,5 ezer fonttal szemben mindössze 600-800 font, az eddig még meg nem adott induló ár pedig 400 font. A szokatlan mértékű becsérték-zuhanások – túl azon, hogy mint említettük, általában sem használnak a becsértékkel szembeni bizalomnak – nem tesznek jót a magyar művészek amúgy is meglehetősen nehezen épülő árainak sem és akkor egyéb, esetleg felmerülő problémákat nem is említettünk.
A végére azért van egy jó hírünk is: ugyanezen az aukción licitálni lehet Bak Imre kitűnő, 1976-os, 50 példányban készült szitanyomatára, a Tükröződésekre is; a lapot a művész a tőle kapott tájékoztatás szerint maga szitázta. Ez a tétel nem volt a Bator-gyűjtemény része és nem szerepelt az említett közép- és kelet-európai árveréseken sem. A lap becsértéke 2,8-3,2 ezer, az induló ár pedig 2,2 ezer font.
Írásunkat az aukció eredményeivel frissíteni fogjuk.
- Frissítés, május 18.
Az Eklektika című online árverés a mai napon lezárult. Amit a magyar tételekkel kapcsolatban szükségesnek tartottunk megjegyezni, azt megtettük írásunkban, így most – a tételszámok sorrendjében – csak az eredmények ismertetésére szorítkozunk.
Bak Imre szitanyomata a becsértékét meghaladó áron, 3.250 fontért kelt el. Vaszary János portorozsi tengerészeiért a mostani, több lépcsőben csökkentett becsértékénél többet, 32.500 fontot adtak, míg a művész budapesti látképe taksájának sávjában, 11.250 fontért talált gazdára. Berény Róbert enteriőrjeire nem volt licit, míg Georges Feher festményéért most a vártnál nagyobb összeget, 1.250 fontot fizettek.
Nyitókép: Ruud van Empel: Theatre#7, 2012, részlet. Forrás: Sotheby’s Eclectic London
