Ígéretes alaphangot ütött meg a brit kulturális, média- és sportügyi tárca másfél évvel ezelőtt elindított nyilvános konzultációja: a tavaly kiadott ún. Kulturális Fehér Könyv leszögezte, hogy Angliában a „múzeumok nemzeti koronaékszereknek számítanak”. Az ennek szellemében született, az országos, regionális és helyi múzeumok helyzetét tíz év óta először áttekintő, most elkészült dokumentum azt kívánja elősegíteni, hogy a szektor mintegy 2600 intézménye megőrizze vonzerejét, széleskörű hozzáférhetőségét és befolyását. A vizsgálatot vezető üzletemberről és filantrópról, Neil Mendozáról elnevezett, a napokban közzétett jelentés először számszerűsíti, mennyit áldoz a kormány az angliai múzeumokra.
Az adófizetők évente együttesen 844 millió font (300 milliárd forint) erejéig nyúlnak a zsebükbe az érintett múzeumok támogatása érdekében. A vezető művészeti magazin, az ARTnews szinte magától értetődően a frissen elért aukciós rekorddal, Leonardo da Vinci Salvator Mundijának 450 millió dolláros (120 milliárd forintos) árával, illetve a Louvre Abu-Dhabi mintegy 1,2 milliárd dollárra becsült építési-névhasználati költségével hasonlítja össze az angliai gyűjtemények és kiállítóhelyek fenntartására fordított summát.
A Mendoza-jelentés készítői számos intézményt látogattak meg, köztük állandó túlélési gondokkal küzdő kis, de helyileg befolyásos vidéki intézmények éppúgy voltak mint a világ legjelentősebbjei között számon tartott nagy múzeumok, a Tate Modern, a British Museum vagy a National Gallery. Meghallgatták az elmúlt években felavatott új, csillogó és több százezres látogatottságot élvező kollekciók, így a margate-i Turner Contemporary és a wakefieldi Barbara Hepworth szoborpark menedzsmentjének véleményét is.
Múlt év júliusi hatalomra kerülése óta ugyan kevés jelét láthattuk Theresa May kormányfő személyes kulturális érdeklődésének, most mégis büszkeséggel töltheti el, hogy a jelentés szerint az “elmúlt huszonöt évben a kiállítások minősége és mélysége, a múzeumok program-tervezése alaposan átalakult, lehetővé téve, hogy meghatározó szerepet játszhassanak a szigetország nemzetközi népszerűsítésében”. Fontos eredményként említi a jelentés a partneri kapcsolatok közös programokkal és vendégkiállításokkal történt elmélyítését számos ország, így Kína, India és Brazília múzeumaival.
Ahogy az várható volt, a november 22-én előterjesztett jövő évi költségvetés nem tartalmaz emelést a múzeumoknak nyújtott állami támogatás terén, így az intézményeknek változatos eszközökkel kell élniük, hogy biztosítsák fenntartásukat. E tekintetben az 1994-ben John Major konzervatív kormánya által útjára indított nemzeti lottó tekinthető a legfontosabb mentőövnek. A szerencsejáték bevételéből a nemzeti örökség támogatására elkülönített keretet kezelő Heritage Lottery Fund az elmúlt két évtizedben évente átlagosan 91 millió fonttal egészítette ki a múzeumok fejlesztésére, bővítésére más forrásokból előteremtett keretet, lehetővé téve mások mellett a Tate Modern, a Somerset House, vagy vidéken például a Nottingham Contemporary érdemi megújítását.
Ez az összeg azonban még távolról sem lenne elegendő a magánszponzorok nagyvonalú támogatása nélkül. A közelmúlt friss példái közé tartozik a British Museummal tartósan együttműködő BP (British Petrol) hozzájárulása a most látható Szkíták- tárlathoz vagy a Hyundai által a Tate Modern Turbina-csarnokában a dán SUPERFLEX-szel kialakított hatalmas és ingyen látogatható művészeti játszótérhez nyújtott támogatás. (Más kérdés, hogy a megtépázott hírnevű BP támogatása, pontosabban annak a múzeum részéről történt elfogadása ezúttal is váltott ki kritikát.) Ugyancsak alaposan megdobják az intézmények bevételeit az elmúlt években sokkal vonzóbbá tett múzeum shopok. A Victoria & Albert Museum, vagy az új kensingtoni Design Museum ékszerkínálata például a legkényesebb ízlést is kielégíti, de a National Gallery butikjában is érdemes körülnézni karácsony előtt.
Az angol múzeumok „egymillió fontos kérdése” az ingyenes belépés fenntartása vagy megszüntetése. A legjelentősebb közgyűjteményekben Tony Blair munkáspárti kormánya törölte ela belépődíjat 2001-ben, és a látogatók azóta legfeljebb önkéntes hozzájárulásukkal fejezik ki elégedettségüket. Nem csoda, hogy kisebb riadalmat okozott, amikor 2017 elején Tristram Hunt volt munkáspárti politikust nevezték ki a V&A élére, hiszen a történész már 2011-ben megkérdőjelezte a belépődíj-mentesség fenntarthatóságát. A múzeumot életében először vezető szakember akkor úgy látta, sokkal inkább a kis helyi kollekciókat kellene mindenki számára ingyen hozzáférhetővé tenni. Némi értetlenséggel fogadott megbízása után aztán Hunt revideálta álláspontját és határozottan kiállt a status quo fenntartása mellett a világ vezető iparművészeti múzeumában. Ahol nem mellesleg elődje, a Brexitről szóló döntés miatt távozott, majd fájdalmas gyorsasággal elhunyt Martin Roth 180 százalékkal, évi 2,6 millióra emelte a látogatók számát.
A Brexit vészesen közeledő életbe lépése kapcsán a Mendoza-jelentés is felveti, nem kellene-e számos más ország példáját követve eltérő szabályokat alkalmazni a helyi lakosság és a külföldi látogatók számára. A nagy múzeumok mostanában egyre meghökkentőbb jegyárakkal „büntetik” időszaki kiállításaik látogatóit. A Tate Modern új Modigliani– és a Design Museum Ferrari-showja iránt érdeklődők 18 fontot (6300 forint) fizetnek, a V&A Opera-tárlata „csak” 15 fontba (5200 forint) kerül, bár a kevésbé éber jegyvásárlók önkéntes felajánlásként további két fontot perkálhatnak le.
A Mendoza-jelentést még az EU-népszavazás és az előrehozott parlamenti választás okozta csüggedt hangulat elhatalmasodása előtt rendelte meg a kulturális tárca, hogy a költségvetés töredékéből javítsa a 2600 angol múzeum és az ott dolgozó 33 ezer munkavállaló helyzetét. A stratégiai javaslatok között olyan evidensnek tűnő pontok szerepelnek, mint az országos gyűjtemények szerepének növelése, a minisztérium és a társ-testületek, mint az Arts Council és a Heritage Lottery Fund együttműködésének finomítása, ami mind szép és jó, de önmagában nem generál pénzügyi többletforrást az arra igencsak ráutalt múzeumok számára.
Nyitókép: Philippe Parreno: Anywhen. Site-specific installation, Tate Modern, 2016. Photo: happyfamousartists.com
