A két ügy nagyon különböző, de közös bennük, hogy mindkét adományozó összeütközésbe került azokkal a normákkal, amelyeket egy múzeum képvisel és amelyek következetes képviseletét mind határozottabban számon is kérik rajta. A „Sackler-ügy” már többször bejárta a világsajtót: ennek az amerikai családnak a birtokában van az a Purdue Pharma nevű cég, melynek Oxycontin nevű, veszélytelennek nyilvánított opioid fájdalomcsillapítója súlyos függőségeket okoz és a felmérések szerint akár 200 ezer ember halála is összefüggésbe hozható szedésével.
Másfelől a család rendkívüli összegű támogatást nyújtott – egyéb intézmények mellett – több amerikai és európai múzeumnak, így a Metropolitan Museumon kívül az ugyancsak New York-i Guggenheimnek, a londoni National Gallery-nek és a párizsi Louvre-nak is. A támogatásért cserébe az említett múzeumok többsége kiállító terének egy-egy termét vagy akár egy egész épületszárnyat a családról, vagy annak egy tagjáról nevezett el. A fokozatosan erősödő tiltakozás hatására, melynek élén a Nan Goldin fotóművész által vezetett Sackler P.A.I.N aktivistacsoport áll, a legtöbb érintett múzeum úgy döntött, nem fogad el több támogatást Sacklerék alapítványától és a Louvre volt az első, mely nevüket is eltüntette a keleti régiségeknek otthont adó épületszárnyáról – az ügy részleteiről és tanulságairól többek között itt számoltunk be.
A többi múzeum egészen mostanáig nem ment ilyen messzire, többek között arra hivatkozva, hogy Sacklerék nevének levétele ellentmondana szerződésben vállalt kötelezettségüknek. A napokban azonban a Metropolitan Museum – a történetet közelebbről ismerők szerint a családdal való több hónapos tárgyalások után – mégis megtette ezt, méghozzá nem egyoldalú lépésként, hanem – legalábbis hivatalosan – a Sackler alapítvánnyal való közös megegyezéssel. A kiadott nyilatkozat szerint az alapítvány számára nagy megtiszteltetés volt, hogy évtizedeken keresztül e nagyszerű múzeum kiemelt támogatója lehetett és most azért állnak félre, hogy más is részesülhessen ebből a privilégiumból. A szép szavak mögött persze az ügyben a Metre – és a többi érintett múzeumra – nehezedő, intenzitásában nem csökkenő nyomás áll. Ennek legfrissebb megnyilvánulási formája az elmúlt hetekben publikált nyílt levél volt, amely közel száz, világszerte jól ismert művész, köztük Ai Weiwei, Laurie Anderson, Maurizio Cattelan, Jim Dine, Jenny Holzer, Arthur Jafa, Anish Kapoor, William Kentridge, Cindy Sherman, Brice Marden, Ed Ruscha, Richard Serra, Kara Walker és – természetesen – Nan Goldin aláírásával követelte Sacklerék nevének eltávolítását. A Met által múlt csütörtökön kiadott nyilatkozat szerint a múzeum hét kiállítótere, köztük az ikonikus denduri templomnak is otthont adó épületszárny a továbbiakban nem viseli Sacklerék nevét. (A templomot Egyiptom ajándékozta az USÁ-nak, köszönetképp azért a segítségért, amit az amerikaiak az asszuáni gát építése miatt veszélybe került műkincsek megmentéséhez nyújtottak.) Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a Sackler név mégsem tűnik el teljesen a Metből: azt a két galériát, amelyek a három Sackler-testvér közül a legidősebb, Arthur nevét viselik, továbbra is így hívják majd, mivel, az indoklás szerint, bár ő volt azoknak az agresszív promóciós módszereknek az úttörője, melyekkel a az Oxycontint is reklámozták, maga a szer csak halála után jelent meg a piacon.
A kérdés a többi érintett múzeumban is napirenden van, és a Met mostani lépése – a múzeumi színtéren betöltött szerepe miatt és azért is, mert a legrégebbi és legszorosabb kapcsolatot ez az intézmény ápolta a mecénás családdal – várhatóan felgyorsítja a döntéshozatalt ezekben is.
A másik ügy „főhőse” a 81 éves, egykori hedge fund manager Michael Steinhardt, akinek vagyonát a Forbes 2018-ban 1,1 milliárd dollárra becsülte. Steinhardt az antik műtárgyak szenvedélyes gyűjtője volt és az elmúlt évtizedekben már többször nyilvánvalóvá vált, hogy kollekciója gyarapításakor a legkevésbé sem törődött azzal, hogy a kiszemelt műtárgyak legális úton jutottak-e az Egyesült Államokba. Sőt, olyan esetekben sem állt el a vásárlástól, amikor számára is nyilvánvaló volt, hogy a kérdéses tárgyak engedély nélkül hagyták el fellelési helyüket és bűnözői körök csempészték be azokat az USÁ-ba. Többek között gyűjteményének egy, a Metben tartós letétbe helyezett darabjáról és két, általa a Christie’s-nél értékesíteni kívánt tárgyról is kiderült már korábban, hogy birtoklásuk jogellenes volt. 1995-ben a nyomozók a házában foglaltak le egy szertartásokhoz használt, 1 millió dollárra becsült aranykelyhet, ami Olaszországból került illegális úton Amerikába, ám ekkor sem tudták a gyűjtőre rábizonyítani, hogy ismerte a műtárgy előéletét. Sőt, ügyvédje még megdöbbenésének is hangot adott, hogy „a hatóságok Olaszország pártját fogják egy amerikai állampolgárral szemben”. Amikor aztán az ilyen ügyek tovább sűrűsödtek, végül újabb eljárás indult ellene, amelynek során Steinhardt 180 műtárgyat szolgáltatott be a hatóságoknak; ezek összértéke meghaladja a 70 millió dollárt. A létrejött alku értelmében a gyűjtőt nem állították bíróság elé, viszont élete végéig eltiltották az antik műtárgyak vásárlásától és gyűjtésétől; az amerikai sajtó szerint valószínűleg ő az első olyan ember a világon, akinek papírja van arról, hogy nem vásárolhat műtárgyakat. A pertől való elállást a hatóságok azzal is indokolták, hogy szeretnék a lefoglalt műtárgyakat mihamarabb visszaszolgáltatni azoknak az országoknak – köztük Iraknak, Bulgáriának és Görögországnak –, ahonnan kicsempészték őket; egy per ezt a folyamatot több évre is leállíthatta volna.
Steinhardtra nem csak a csempészett műtárgyakból épített gyűjteménye vet rossz fényt, hanem a szexuális zaklatások több egykori munkatársa által megfogalmazott vádja is. Valószínű, hogy ezek elévülési ideje már lejárt, ennek azonban az ügy erkölcsi megítélése szempontjából nincs jelentősége és még inkább lépéskényszerbe hozta a Metet: a napokban az ő neve is lekerült a múzeum antik gyűjteménye egyik galériájának faláról.
Nyitókép:
Tüntetés a Met-nél a Sackler név használata ellen, 2019 februárjában. Fotó: Maureen Coyle. Forrás: Allarts.org
