A kortárs művészeti szcéna egyik legfontosabb rendszeresen visszatérő rendezvénye az 1996 óta kétévente megrendezésre kerülő Manifesta. A Manifesta holland kezdeményezésre a kortárs vizuális művészetek páneurópai platformjaként jött létre, ami kontinensünk kortárs művészetét a kezdetektől fogva globális kontextusban mutatja be. A biennálék általános gyakorlatával ellentétben a Manifestát mindig más helyszínen tartják, élénk művészeti élettel és jó infrastruktúrával rendelkező, de a kortárs szcénában nem meghatározó szerepet játszó városokban – London, Párizs vagy Berlin például sohasem volt a rendezvény házigazdája. A Manifesta kurátorát vagy kurátori teamjét a rendezvényt szervező alapítvány jelöli ki; az évek során a szakma olyan ismert nagyjai kaptak ilyen felkérést, mint Hans Ulrich Obrist, Francesco Bonami, Massimiliano Gioni, Adam Budak, vagy a legutóbbi, szentpétervári Manifesta esetében Kasper König. Az első Manifestát – éppen 20 éve – Rotterdam rendezhette meg, az ötfős kurátori teamnek – többek között Obrist mellett – Néray Katalin is tagja volt.
Az idei rendezvénynek Zürich ad otthont; jelölése annak a szerepnek az elismerése, amit a világ gazdasági és technológiai értelemben egyik legfejlettebb városa legújabb kori történelme során „forradalmi politikai és művészeti mozgalmak inkubátoraként” játszott, de sokat nyomhatott a latba az is, hogy a világ idén ünnepli a Zürichből útjára indult dada-mozgalom születésének 100. évfordulóját. Főkurátornak mindeddig egyedülálló módon egy „gyakorló” képzőművészt, a 48 éves német Christian Jankowski multimédia-művészt kérték fel, aki a biennálékkal kiállítóként már korábban is kapcsolatba került; szerepelt többek között a 48. Velencei Biennálén 1999-ben és a 2002-es Whitney Biennálén New Yorkban.
Christian Jankowski, a Manifesta 11 kurátora.
Forrás: manifesta.org
Jankowski munkái rendszerint más szakmák képviselőivel együttműködve jönnek létre és ez a gyakorlat motiválta kurátori koncepciójának kialakításában is. Azt vizsgálja, mennyiben függ a műalkotások recepciója, megítélése attól, hogy szemlélője a művészeti szcéna profi szereplője avagy laikus „kívülálló”. A Manifesta talán legizgalmasabb szekciója pontosan olyan „joint venture”-eket mutat be, melyek kifejezetten erre az alkalomra jöttek létre egy-egy művész vagy művészcsoport és az általuk kiválasztott, őket „befogadó”, „vendégül látó” személy vagy személyek – és rendszerint a mögöttük álló intézmények – közeműködésével. Az elkészült művek nemcsak egy klasszikus művészeti intézményben, hanem egy szatellit helyszínen is bemutatásra kerülnek, filmdokumentációjuk pedig a Zürichi tó vizére épülő Reflexiók Pavilonjában lesz látható, amit a Manifesta építészeti „highlight”-jának szánnak. Ennek a szekciónak a legismertebb szereplője az olasz Maurizio Cattelan és itt kap helyet a Magyar Képzőművészeti Egyetemen festő szakon végzett, majd posztgraduális tanulmányait a stuttgarti Állami Képzőművészeti Akadémián éppen Christian Jankowski osztályában folytatott Győri Andrea Éva projektje is, melynek „befogadói” Maggie Tapert szexuális tanácsadó és dr. Dania Schiftan, az ugyancsak zürichi Interdiszciplináris Szexológiai és Orvosi Központ szakpszichológusa.
Győri Éva Andrea munka közben. Fotó © Manifesta
A Manifesta fő, Jankowski és Francesca Gavin által kúrált, The Historical Exhibition: Sites Under Construction című kiállítása mintegy száz „történelmi” (XX. századi) és kortárs pozíció bemutatásával vizsgálja, hogyan válik az emberi munka művészi reflexiók témájává, a művészek vizsgálódásának tárgyává. Különös figyelmet kapnak eközben a művészi alkotás előállításának munkakörülményei. A tizenegy tematikus blokkba csoportosított, zömmel az elmúlt 50 évben született alkotások szerzői között – némi amerikai, német és svájci túlsúly mellett – Európa csaknem valamennyi országának művészei képviseltetik magukat, de a kurátorok meghívtak néhány művészt a Közel-Keletről, Ázsiából, Közép- és Dél-Amerikából is. A legismertebb kiállítók közé tartozik a német Thomas Demand, Andreas Gursky, Thomas Ruff és Rosemarie Trockel, az amerikai Ed Ruscha, a francia Sophie Calle, vagy az olasz Bruno Munari. Nagy Kriszta x-T személyében a központi kiállításnak is van magyar szereplője, őt az 1998-ban készült Kortárs festőművész vagyok című ismert munkájával hívták meg a kurátorok.
Nagy Kriszta: Kortárs festőművész vagyok, 1998, a művész és a Godot Galéria jóvoltából
A Manifesta előkészületeire és a magyar szereplésre a későbbiekben még visszatérünk.
A cikk lejjebb folytatódik.