Még javában dörögnek – lassan most már egy fél éve – a fegyverek Ukrajnában, a múzeumok azonban, ahol tehetik, nem várnak az egyelőre csak a vágyakban élő békére, hanem, ha csak részlegesen is, újra megnyitják kapuikat a látogatók előtt. Ezen intézmények sorába állt most be az ország kortárs művészeti intézményeinek zászlóshajója, a Pinchuk Art Centre is, mely nemcsak újra kinyitott, de rögtön vadonatúj, nemzetközi összefogással létrejött időszaki kiállításokkal várja látogatóit. A tárlat témája – ez igazán nem meglepő – a háború, a vérontás általában és abban a konkrét formájában is, amelynek szenvedő alanya jelenleg Ukrajna.
A kortárs ukrán szcénának napjainkban nem egy művész vagy egy múzeumi vezető a világviszonylatban legismertebb szereplője, hanem egy múzeum-, pontosabban kortárs művészeti központ-alapító műgyűjtő, a kijevi zsidó családban felnőtt, most 62 éves Victor Pinchuk, akit hazájában elsősorban az ország egyik leggazdagabb nagyvállalkozójaként ismernek, kiterjedt érdekeltségekkel a kohászatban, a gépgyártásban, később a tömegkommunikációban is. Amikor Ukrajnában is megkezdődött a privatizáció, Pinchuk nem kívülről, a jó pénz reményében vágott bele a vállalkozásba; „belülről” érkezett, kohómérnöki tanulmányait követően szakmájában helyezkedett el és csakhamar találmányokkal hívta fel magára a figyelmet – és alapozta meg későbbi vagyonát. Kezdetben politikusi babérokra is tört, az ezredforduló környékén két cikluson át parlamenti képviselő is volt, idővel azonban úgy látta, választania kell a kétféle pálya között és a biznisz mellett döntött. Azt azonban egy életre megtanulta, hogy a jó politikai kapcsolatok az üzleti életben is jól kamatoznak s ezért gondosan ügyelt arra, hogy bel- és külföldön egyaránt jó viszonyt ápoljon meghatározó, esetenként akár egymással is szemben álló politikusokkal. Sokat elárul róla az a tény is, hogy második felesége Leonyid Kucsma korábbi ukrán elnök lánya. 2013-ban csatlakozott Bill Gates nagy visszhangot kiváltott kezdeményezéséhez és ő is közösségi célokra ajánlotta fel majdani örökségének felét.
2006 nemcsak politikai pályájának – legalábbis eddigi – végét jelentette; ebben az évben jutott el addigi műgyűjtői tevékenységének csúcsára is: létrehozta a nevét viselő Pinchuk Art Centre-t, amivel rövid idő alatt feltette hazájának fővárosát a kortárs nemzetközi szcéna térképére. Neve 2008-tól hosszú évekig szerepelt az ARTNews nemzetközi folyóiratnak a világ legfontosabb gyűjtőit rangsoroló 200 fős listáján. A kapcsolatok fontosságáról gyűjtőként sem feledkezett meg; nagyszabású vásárlásai zöld utat biztosítottak számára a legismertebb művészek műtermeibe is. Nemcsak vásárolt tőlük, de többeket bevont saját művészetszervező terveinek megvalósításába is: neki köszönetően olyan világsztárok adták egymásnak kijevi központjában a kilincset, mint Damien Hirst, Jeff Koons, Takashi Murakami, vagy Andreas Gursky. E művészek, túl azon, hogy rangot adnak gyűjteményének, közreműködnek Pinchuk különböző projektjeiben, például az általa 2009-ben alapított Future Generation Art Price zsűrijében. A magasan, 100 ezer dollárral dotált díjat a nemzetközi zsűri évente felváltva ítéli oda egy-egy külföldi, illetve ukrán művésznek.
Arról nem jelent meg információ a sajtóban, hogyan érintette Pinchuk vállalkozásait a hazája elleni orosz agresszió, az viszont jól nyomon követhető, hogy aktivitása a művészeti színtéren lankadatlan, s ebben ma hazájának a saját eszközeivel való segítése kapja a fő hangsúlyt. Amikor úgy nézett ki, hogy Oroszország Kijev ellen is nagyobb támadást indít, más kulturális központokhoz hasonlóan a Pinchuk Art Center is bezárt, s a gyűjtő ekkor Velencébe, a biennálé helyszínére tette át tevékenysége súlypontját. Alapítványa volt a fő szervezője anak, a velencei biennálé hivatalos kísérő rendezvényeként elismert tárlatnak, mely This is Ukraine: Defending Freedom @ Venice 2022 címmel válogat ukrán, illetve Ukrajnával szolidaritást vállaló külföldi művészek, köztük Marina Abramović, Olafur Eliasson, Damien Hirst, JR és Takashi Murakami munkáiból. A tárlat megnyitója kiváló fórumot biztosított Zelenszkij ukrán elnöknek is, aki videóbeszédben fordult a rendezvény résztvevőihez, kérve támogatásukat az agresszorral szemben vívott harchoz. (Ez a tárlat még augusztus 7-ig látogatható.)
Következő lépésként Pinchuk árverésre bocsájtotta gyűjteményének közismert darabját, Jeff Koons „lufi-majmának” egyik változatát, hogy a bevételt a rászoruló ukránok megsegítésére fordítsa. A plasztika a Christie’s június 28-i árverésén a becsértékét tükröző áron, 12,4 millió dollárért kelt el.
És július 17-én eljött a nagy nap, amikor a kijevi Pinchuk Art Centre az ukrán főváros körüli harci cselekmények elcsitulását kihasználva újra kinyithatta kapuit. A látogatókat október 9-ig két, egymáshoz szervesen kapcsolódó vadonatúj kiállítás várja. Az Amikor a hit hegyeket mozgat az antwerpeni M HKA Kortárs Művészeti Múzeummal együttműködve, a flamand kormány támogatásával szerveződött és Ukrajnát a világra nyitott, európai kapcsolatait még szorosabbra fűzni kívánó országként mutatja be. Nem véletlen, hogy ez a jelentős belgiumi gyűjtemény lett a kijevi központ partnere, hiszen kollekciójának gyarapításában az M HKA hosszabb ideje kiemelt figyelmet fordít a Szovjetunió utódállamai és a korábban a szovjet érdekszférához tartozó országok kortárs képzőművészetére. A tárlatra 40 mű érkezett az antwerpeni intézményből, amely hangsúlyozta, hogy a közreműködést a szolidaritás jegyében annak ellenére is fontosnak tartotta vállalni, hogy a háborús körülmények miatt a kölcsönzött művekre nem tudott teljes körű biztosítást kötni. Az alkotások szerzői között olyan világhírű művészeket találunk, mint a belga Francis Alÿs és Luc Tuymans, a dél-afrikai Marlene Dumas, az amerikai Barbara Kruger és Kerry James Marshall. Az ő háború és béke tematikájú munkáit a közép- és az ifjabb generációhoz tartozó ukrán művészek, köztük Nikita Kadan, Oleksandr Burlaka és Oksana Chepelyk túlnyomó többségükben már a jelenlegi háború alatt készült, arra közvetlenül reflektáló munkái egészítik ki. A tárlatot kurátorként Björn Geldhof, a Pinchuk Art Centre művészeti igazgatója és Bart De Baere, az M KHA igazgatója jegyzi.
A másik kiállítás az Orosz háborús bűnök címet viseli, és hű krónikáját adja a most zajló háború eddigi történéseinek az agresszió kezdetétől egészen a kiállítás megnyitását megelőző napokig. A tárlat központi eleme Oleksii Say filmje, mely összesen 4863 felvétel segítségével dokumentálja az orosz csapatok által ukrán területen elkövetett háborús bűnöket. Hasonló kiállításokat a Pinchuk Art Centre az elmúlt hónapokban már rendezett külföldön, többek között Davosban, a Világgadasági Fórumhoz, és Bázelben, az Art Baselhez kapcsolódva.
Az elmúlt napok friss, ukrajnai vonatkozású, az ottani szcéna számára a globális színtéren való intenzív jelenlét szempontjából fontos híre, hogy a napokban nyilvánosságra került javaslat szerint 2028-ban Kijevben rendeznék meg az „európai nomád biennálét”, azaz a Manifestát, melynek 14. kiadása éppen most látható Pristinában. Ez a javaslat jelen körülmények között nyilvánvalóan az Ukrajnával való szolidaritás kifejeződése, de nyugodtan megszülethetett volna békésebb körülmények között is, hiszen a Manifesta rendszerint olyan európai városokat keres fel, melyek még nem tartoznak a kortárs művészeti színtér felkapott állomásai közé, de amelyekre eddig mutatott fejlődésük alapján érdemes ráirányítani a figyelmet.
Borítókép: Kijevi lakótelep, orosz légitámadás után. Forrás: twitter
