Nem volt ez mindig így: amikor a német Kunstkompass 1970-ben kiadta az élő művészek első rangsorát, nagy volt a felhördülés; Hein Stünke, Max Ernst galériása a rangsor nyilvános elégetését javasolta, Jean Tinguely pedig azt kérte, hogy nevét töröljék a listáról.
A megrökönyödést nem a rangsorolás ténye, hanem annak kritériumai váltották ki; az ötletgazda Willi Bongard ugyanis abból indult ki, hogy miközben a műalkotás minősége mérhetetlen és más műtárgyakéval összehasonlíthatatlan, addig fogadtatása a művészeti színtéren mérhető. Többek között azzal, hogy milyen rangú múzeumokban állítják ki, meghívják-e a nemzetközi művészeti élet legfontosabb rendezvényeire (pl. a Velencei Biennáléra), kap-e díjakat, vásárolják-e jelentős közgyűjtemények, foglalkoznak-e velük a mértékadó művészeti folyóiratok, stb.
Ma már ez a megközelítés példaértékűnek számít és a lista további előnye, hogy egyszerre teszi lehetővé egy év és az egész életmű mérését, hiszen mindig az adott év teljesítményéért kapott pontszám adódik hozzá a korábbi években elért eredményhez. Mindezzel együtt erre a listára is igaz az, ami a többire: nem kőbe vésett igazságot jelent, „csak” egy komolyan veendő, elgondolkodtató játék.
Gerhard Richter
Az idei lista élbolya
nem tartalmaz meglepetéseket, sőt az első tizenegy helyen semmilyen változás nincs. Az első helyezett Gerhard Richter és a második Bruce Nauman elhúzott a mezőnytől, így ők a következő néhány évben is várhatóan legfeljebb egymással cserélhetnek helyet. Rajtuk kívül a top 10-ben további három német (Rosemarie Trockel, Georg Baselitz, Anselm Kiefer), illetve két amerikai művész (Cindy Sherman és Richard Serra) mellett az izlandi-dán Olafur Eliasson, a dél-afrikai William Kentridge és a svájci Pipilotti Rist kapott helyet. A top 10-ben leginkább képviselt két ország a százas élbolyt is uralja, de ebbe a körbe a művészeti színtéren hagyományosan vezető szerepet játszó országok, így Anglia, Franciaország és Olaszország művészei mellett több közép- és kelet-európai művész is bejutott (Ilja és Emilia Kabakov a 35., Marina Abramovic az 50., az albán video-művész Anri Sala a 64., a nálunk is jól ismert román Dan Perjovschi pedig éppen a 100. helyen).
A művészek neve mellett legjellemzőbb műfajuk is szerepel a listán; ezek között ma már a festészettel azonos gyakorisággal fordul elő az installáció, a média- és objekt-művészet, de nem ritka a fotó, a film és a videó sem. Az összeállítás módszereiből adódóan nem meglepő, hogy az élbolyba csak idősebb művészeknek van esélyük bejutni, hiszen a pontszámok halmozódnak; a top 10-ben a 62-es születésű Pipilotti Rist, a top 50-ben a 67-ben született amerikai szobrász és médiaművész Matthew Barney (28.), a top 100-ban pedig a már említett 40 éves albán Anri Sala a legfiatalabb (64.). A listán szereplő művészek túlnyomó többségét a világ vezető galériái képviselik; érdekesség, hogy az 1. számú galeristaként számon tartott Larry Gagosian köréhez csak ketten, a brit szobrásznő Rachel Whiteread és a japán fotós Hiroshi Sugimoto tartoznak, miközben a Sprüth Magers-nek (Berlin, London) 8, a Ropac-nak (Párizs, Salzburg) és a Fischernek (Düsseldorf, Berlin) 6-6, a White Cube-nak (London, Hong Kong, Sao Paulo) 5, a Goodman-nek (New York, Párizs) 3 művésze szerepel a listán. Az Abramovic-ot és az osztrák Erwin Wurmot képviselő Krinzinger és a Perjovschi-val dolgozó Podnar galériával számos magyar gyűjtőnek is van kapcsolata.
Bruce Nauman, © artandliving.com
A tavaly hozzáadott pontszámokat elemezve látjuk azt is, kik voltak a múlt év nagy nyertesei. A legtöbbel Tony Cragg eddigi pontszáma gyarapodott, amivel a brit szobrász a 42.-ről a 25. helyre lépett előre. Rosemarie Trockel a második (és őrzi összetett 3. helyét), míg Richter a 3., amivel megerősítette összetett első helyét. A Kunstkompass szerint tavaly legjobban teljesítő művészek élcsoportjában egy olyan van, aki – egyelőre legalábbis – nem fér be a top 100-ba: a Berlinben élő, különböző progresszív műfajokban alkotó 38 éves brit-német Tino Sehgal.
Rosemarie Trockel. Fotó: dpa
Ár, érték, befektetés
A Kunstkompass egy gazdasági kiadványban jelenik meg, tehát készítői olyan listával is szolgálnak, ami a többi rangsoruknál is erőteljesebben szolgál befektetési tanácsadóként is: ez a Watchlist 2014, azoknak a top 100-on kívüli, többségében még a nem multimilliomos gyűjtők által is megfizethető művészeknek a listája, akiknek pontszáma tavaly a legjobban gyarapodott, azaz, akik divatba jöttek az elmúlt évben. Itt természetesen zömmel fiatalok vannak, a legifjabbak 1982-es születésűek, de tanúi lehetünk egy-két „nagy feltámadásnak” is – például a 85 éves osztrák Maria Lassnig vagy a 71 éves amerikai James Turrell esetében. Ezt a listát egyébként Tino Sehgal vezeti és bár amerikai, brit vagy német neveket itt is bőven találunk, aki jó hozammal kecsegtető befektetést keres, annak érdemes bővíteni a földrajzi horizontot, mert a rangsorban többek között lengyel, grúz, kínai, indiai, pakisztáni, marokkói művészek is vannak. Igaz, általában az ő munkáikért sem kell nagyon messzire menni, mivel többségük valamelyik amerikai vagy nyugat-európai nagyvárosban él és dolgozik.
„Versenyen kívül” a Kunstkompass tovább vezeti azoknak a képzőművészeknek a pontszámát is, akik a lista első kiadása óta távoztak az élők sorából. Az amerikai-német dominancia itt még erősebb; Joseph Beuys és Andy Warhol pontszáma messze kiemelkedik a mezőnyből, őket viszont többnyire olyanok követik, így Sigmar Polke, Louise Bourgeois, Mike Kelley vagy Cy Twombly, akiknek életműve a legutóbbi fél évtizedben zárult le.
A cikk lejjebb folytatódik.