Beke László 1984-ben írja Pauer Gyula Tüntetőtábla-erdő című installációja kapcsán: „A néhány éve Nagyatádon fölállított, 130 feliratos táblából álló mű ma már nem létezik, pontos rekonstruálása valószínűleg sohasem lesz lehetséges. Fennmaradt azonban a terv: minden tábla teljes szövege (méretmegjelöléssel), egy elrendezési vázlat, illetve néhány gyenge minőségű fotó a realizált műről.”
Pauer Gyula: Tüntetőtábla-erdő, 1978. Fotó: Pauer Gyula © Pauer Gyula örökösei
Ehhez képest október 23-án egészen hihetetlen dolog történt Somogy megyében: felavatták a nevezett művet, méghozzá az eredeti helyszínen.
Az eredetileg 1978-as „szoborcsoport” Pauer, és valószínűleg úgy általában a magyarországi neoavantgárd művészet egyik legfontosabb alkotása. Ennek ellenére az esemény sajnálatos módon meglehetősen kevés médianyilvánosságot kapott, én is csak napokkal ezelőtt értesültem róla. Már éppen kezdtem azon keseregni, hogy bizony milyen jó kis cikket lehetett volna írni erről októberben, amikor a dolognak még nagyobb hírértéke volt. Sajnálatos mulasztás, ám ekkor eszembe jutottak a (terrorfenyegetettség miatt) betiltott/elmaradt párizsi klímacsúcs-tüntetés cipő-fotói.
Cipők a Place de la Republique-on. Fotó: 350.org
Képzeletben gyorsan egymás mellé helyeztem a képeket, és úgy gondoltam kész, meg van oldva a dolog: a klímacsúcs még csak két napja volt, lehet írni egy jó kis cikket erről decemberben is. Csak percekkel később esett le a tantusz, hogy Pauer Gyula készítette a Duna-parti cipőszobrokat is, ezután pedig már végképp egymás mellé került Párizs, Budapest és Nagyatád, és megszületett a nagy felismerés, hogy: a Place de la République-on megvalósult a valaha volt legnagyobb Pauer-installáció!
Az október 23-án, Nagyatádon felavatott mű. A művet a város önkormányzata rekonstruáltatta, az eredeti alapján újraalkotta: Rauschenberger János képzőművész. Fotó: Ormai Bálint
A felismerés persze lehet félreismerés, mert a láthatatlan tüntetők és Pauer Gyula motivációi nem ugyanazok, és főleg mert: „Pauer műve felhasznált ugyan politikai felhangokat, de nem deklarációként, hanem csupán ábrázolva őket a maga sajátos „pszeudo” eszközeivel, s konfrontálva őket más természetű – esztétikai, ars poetikus, művészetelméleti, költői, filozofikus, hétköznapi stb. discours-hoz tartozó – kijelentésekkel.” Mégis azt gondolom, hogy ez a pszeudo-varázs nem véletlen. A párizsi és a nagyatádi installáció között legalább annyi a hasonlóság, mint a különbség: az élethez való jog érvényesítésének a gesztusa nem politikai deklaráció.
Pauer Gyula-Can Togay: Cipők a Dunaparton, 2005.
Fotó: Wikimedia
Ahogy Szőke Annamária avatóbeszédében olvashatjuk, a Tüntetőtábla-erdő eredetijét még 1978-ban megsemmisítették a hatóságok, a 131 tábla közül pedig csak egyetlen egy maradt épségben. Ezen a következő szöveg áll: „Én olyan szobrokat szeretnék csinálni Klotild amelyeket ha így elásnak a jövőben maguktól kikelnek ne kelljen hozzájuk buldózer se régészet földalól alakítsák formálják a környezetükben törvényeikkel a teret.”
A cikk lejjebb folytatódik.