A tárlat egyik kurátora, Makláry Kálmán személyes jó kapcsolatot ápol a művésszel. Az életmű jelenidejű megítéléséről, értékeléséről beszél, a művészettörténész és a műkereskedő szempontjából. Makláry ezt megelőzően a két korábbi, átfogó Reigl kiállításnál (2005-ben a Műcsarnokban és 2010-ben a debreceni MODEM-ben) is közreműködött. A Ludwig Múzeum aktuális kiállításán Kopeczky Rónával közösen dolgoztak, szándékuk szerint a végeredmény egyfajta tiszteletadás is a festőnő 90. születésnapjára.
Reigl Judit Kapuváron született 1923-ban. Szőnyi István tanítványként végzett a Képzőművészeti Főiskolán, többek közt Hantai Simonnal együtt, akihez szakmai kapcsolatukon kívül fontos, egész életükben összefonódó, bonyolult barátság fűzte össze. 1946-ban kétéves római ösztöndíjat kapott, ahonnan 1948-ban – magáévá téve a gondolatot, miszerint Magyarországnak egy jobb, igazságosabb világ megteremtéséhez éppen ilyen fiatalokra van szüksége – hazatért, hogy aztán két évvel később, a sorrendben kilencedik, de első eredményes szökési kísérleteként, a határt lezáró szögesdrótkerítésen lefektetett létrán visszakússzon a szabad világba.
Kép a Robbanás sorozatból, 1956, olaj, vászon, 138×176 cm
Párizsban Hantai mutatta be André Bretonnak, aki azonnal meghívta a szürrealisták közé, és önálló kiállítást ajánlott fel neki. Májustól egyébként párhuzamosan Hantai kiállítás is nyílik a Ludwigban, lehetőséget kínálva az összehasonlításra, új nézőpontok felvetésére vagy egyszerűen csak egymás mellett látni a két egykori pályatárs munkáit.
Reigl rövid ideig maradt a szürrealistákkal, érezte, nem ez az igazi útja, és mint mindenben, ebben is becsületes akart lenni, emellett független és mindenekelőtt szabad, ezért továbblépett. Soha nem köteleződött el sehova, maga útját járta, kereste az ösztönös, automatikus festészetet, így jutott el a gesztusfestészetig. Gyakorlatilag ugyanoda, ahová a New York-i iskola, tőlük függetlenül – ezt emeli ki Makláry Kálmán is. “Nem véletlen, hogy az életmű jelenleg legfontosabbnak ítélt része, a Robbanás, a Dominancia Központ és a Tömbírás sorozatok, amiket 1955-1965 között alkotott, mert ezek azok, amelyek egyidőben ugyanazt “tudják” mint a Pollock-ék, a háború utáni absztraktok. Reigl Judit mára Franciaországban is ezen irányzat jelentős képviselői közé számít, de érdekes módon, ehhez előbb Amerikában kellett felfedezni. Reigl Judit bombasztikusabb, erősebb mint a lírai vonalat vivő francia absztrakt festők, ez az energia viszi be őt a New York-i iskola tagjai közé, ahol rajta kívül jóformán európai festő nincs is. Már a 2005-ös Műcsarnok kiállításon pedzegettük ezt a szerepét, de akkor még csak a Reigl művészetét behatóbban kutatók tudtak erről valamit. Az elmúlt négy-öt év hozta meg az áttörést – egyébként a műkereskedelmi értékét is jelentősen megemelve – amikor fontos amerikai múzeumok gyűjteményébe kerültek be művei. A legaktuálisabb – egy-két héttel ezelőtt realizálódott – fejlemény, hogy a Metropolitan Múzeum gyűjteménye hat új Reigl képpel bővült. Van köztük a művész által adományozott mű, de van múzeumi vásárlás is. A Metropolitan tervei szerint az új szárnyban egy külön teremben állítják ki őket hamarosan, és ne feledjük, az állandó kiállításon Jackson Pollock Őszi ritmusa mellett már szerepel egy darab a Robbanás sorozatból, és rendelkeznek egy darabbal a Guanó sorozatból, egy másikkal az Ember sorozatból a hatvanas évek második feléből. Jelenleg Amerikában a legjobban reprezentált, háború utáni francia absztrakt festő, a magyar Reigl Judit.”
Kép a Robbanás sorozatból, 1956, olaj, vászon, 138×176 cm
Reigl kezdetben még adott címet a munkáinak, később már csak a sorozatokat látta el címmel. Mindig szériákban alkotott, egyrészt hasonlatosan példaképnek tekintett zeneszerzőjéhez Bachhoz, másrészt “spirálisan”, egy újabb szinten térve vissza ugyanahhoz a témához. Zenére dolgozott, kezéből szórva, dobálva a festéket a vászonra. Akik látták, úgy írták le, hogy munka közben úgy nézett ki, mint aki táncol. A spontaneitás és az ösztönösség mögött azonban elméleti és szakmai tudás állt – miközben semi nem volt eltervezve. Sok esetben – állítja Makláry – éppen ez veszett el a vasfüggöny mögött, itthon maradt festők esetében, akik a reprodukciók alapján igyekeztek absztrakt képeket festeni, ecsettel.
Makláry is a korai korszak képeivel kezdett el foglakozni amikor tíz évvel ezelőtt kapcsolatba került a művésszel, a mostani kiállítás erőssége a korai munkák bemutatása. “Amikor Reigl Judit kétéves folyamatos próbálkozás után végre fogadott, műterme még tele volt a korai művekkel, akkoriban nem adott el szinte semmit. Nyolcvan éves korában kezdtünk el együttműködni, akkoriban rá hegyeztem ki mindent, azt az energiát, ami nála tettenérhető, nem láttam más festőknél. Ki merem jelenteni, azok a gyűjtők, akik az elején a korai művekből vásároltak, a legjobb áron a legjobb képekhez jutottak hozzá. Többször beszéltünk arról, hogy a Műcsarnoki kiállítás sorsfordítónak tűnik számára utólag, hisz 2006 óta bekerült a köztudatba, művei pedig olyan múzeumokba, mint a Tate, a Metropolitan, a Guggenheim, vagy a MoMA. Vásárok szereplője, és a műkereskedelem is felfedezte. Az egyik rangos francia Galerie Berés Maastrichtban 340 ezer euróért árult Reigl képet.”
Az Űr és extázis kiállítás képei a művésztől, valamint az említett korai korszak darabjai európai és magyarországi magángyűjteményekből érkeztek. A hetvenes és nyolcvanas évek munkái közül tizes nagyságrendben jött anyag a bécsi Wienerroither & Kohlbacher galéria éppen befejeződött tárlatáról. A német expresszionistákra és Klimtre, Schielére szakosodott osztrák galéria két városban, Bécsben és New Yorkban működik, mindkét helyszínen egyszerre rendeztek Reigl Judit munkáiból kiállítást, amihez katalógust is kiadtak. Bécsben vásárolt tőlük a Belvedere is – több képet a Bejárat/Kijárat és a Folyamat sorozatból – az anyag nagy része most itt látható Budapesten.
Dominanciaközpont 1958, olaj, vászon, 148×180 cm
A cikk lejjebb folytatódik.