A genovai Palazzo Ducale Olaszország legtekintélyesebb kiállítóhelyei közé tartozik; Van Goghtól Picassóig című bemutatója például tavaly az ország negyedik leglátogatottabb időszaki tárlata volt. Az idei év egyik nagy dobásának a Modigliani-show-t szánták (eredetileg március 16. és július 16. között), ám az eredmény egy nehezen kiheverhető súlyos presztízsveszteség lett. A szakemberek a kiállított 30 festmény közül 21-nek az eredetiségét kérdőjelezték meg.
A lavinát egy 79 éves toszkánai művészettörténész-műgyűjtő, Carlo Pepi indította el, akinek már a kiállítás februári beharangozó kampányában szereplő Modigliani-festmény, a Marie, a nép lánya gyanús volt, s gyanúja csak fokozódott, miután a tárlat teljes anyagát megtekintette. Ezt követően nem elégedett meg annyival, hogy hangot adott kétségeinek, hanem feljelentést tett a rendőrségen, ahol, miután más szakértőket is meghallgattak, megindították a nyomozást.
A Palazzo Ducale vezetői persze mossák kezeiket: a kiállítást nem is ők rendezték, hanem azt kiadták egy nagyon megbízhatónak ítélt és számos korábbi kiállításukat tető alá hozó partnerüknek, a Mondo Mostre-nak, utóbbi pedig azt a Rudy Chiappinit kérte fel kurátornak, aki 20 évig volt a luganói Modern Művészeti Múzeum igazgatója, számos nemzetközi kiállítást rendezett, köztük néhányat Modigliani műveiből is és hozzáértése eddig még sosem kérdőjeleződött meg. A kiállítóhely magát az ügy áldozatának tekinti és mindenben együttműködik a hatóságokkal a vizsgálat során, melyben már többeket, köztük a tárlat kurátorát is kihallgatták.
Felmerül persze a kérdés, hogyan fordulhat ilyesmi egyáltalán elő? A válaszhoz két dolgot feltétlenül tudni kell. Az egyik, hogy Modigliani a legtöbbet hamisított festők közé tartozik, ami szinte törvényszerű következménye annak, hogy egyike a legdrágábbaknak is: jelentősebb művei rendszerint több tízmillió dollárért kelnek el az aukciókon, árrekordját 2015 óta egy női aktja tartja 170,4 millió dollárral. Műveinek hamisítása ráadásul nem most, hanem már évtizedekkel ezelőtt divatba jött, többek között a világhírű magyar származású hamisító, Hory Elemér (Elmyr de Hory) keze alól is több „Modigliani” került ki.
A másik, talán még fontosabb tényező, hogy több oeuvre-katalógusa is létezik – vagy befejezett formában vagy kezdeményeiben – de mindegyikkel van valamilyen probléma.
A leghitelesebbnek a szakma az olasz Ambrogio Ceroni életmű-katalógusát tartja, ami először 1958-ben jelent meg; ezt 1970-ben, Ceroni halálának évében követte egy bővített változat. Egyes szakértők ugyan vitatják néhány, a „Ceroniban” szereplő mű eredetiségét, ennek azonban a kiadvány által élvezett „Biblia-státusz” miatt csak ritkán adnak nyilvánosan hangot. Minden szakértő által hangoztatott probléma ugyanakkor, hogy a „Ceroni” nem teljes; a művészettörténész csak olyan munkákat vett be a kiadványba, amiket személyesen is megvizsgálhatott, márpedig Amerikában például, ahol jónéhány Modiglianit őriznek, sohasem járt. E képek egy részét ugyan láthatta Európában, más részüket viszont bizonyosan nem. A mai álláspont tehát az, hogy amennyiben egy mű benne van a „Ceroniban”, akkor az eredeti, ha viszont nincs, akkor lényegében bármi lehetséges.
Egy másik megkerülhetetlen szereplő, ha a Modigliani-művek autenticitásáról van szó, a 69 éves Christian Parisot. Parisot az Amadeo Modigliani Archivum elnöke címet viseli, több könyvet jelentetett meg Modiglianiról és azt állítja magáról, hogy a művész egyetlen lánya, Jeanne, akivel még 1973-ban Párizsban ismerkedett meg, nemcsak Modigliani hatezer tételt számláló archívumát bízta rá, hanem megtette szerzői jogai örökösének is. (Jeanne lánya, azaz Modigliani unokája szerint egyébként anyja sohasem adta Parisotnak a dokumentumokat, csak megőrzésre bízta rá őket. Meg is próbálta peres úton visszaszerezni a rendelkezési jogot az archívum felett, ám egy olasz bíróság elutasította a keresetét.)
Akárhogy is, annyi bizonyos, hogy Parisot visszaélt a helyzetével: számos hamisítványt minősített eredetinek, és sok esetben felmerült a szándékosság gyanúja is, ami persze, mint ilyen ügyekben általában, ezúttal is nehezen volt bizonyítható. Mindenesetre 2010-ben sikerült több esetet rábizonyítani, aminek két év felfüggesztett börtön és jelentős pénzbüntetés lett az eredménye. 2012-ben újra sötét ügyekbe keveredett és évekig házi őrizetben volt. Mostanában épp azzal vívja ki a Modigliani-rajongók haragját, hogy aprópénzre váltja a nagy művész tehetségét és mindenféle csecsebecsét enged műveinek motívumaival díszíteni. Ha tehát valakinek Parisot-atteszttel van Modigliani-mű a birtokában, jobban teszi, ha kikéri más szakértő véleményét is.
Itt jutunk el a harmadik kulcsfigurához, Marc Restellini francia művészettörténészhez, a rövid életű, furcsán bezárt párizsi magánmúzeum, a Pinacothèque de Paris alapítójához, aki szintén Modigliani-szakértőnek számít. Szerinte legalább ezer (!) hamis Modigliani kering a műtárgypiacon. Ő maga húsz éve dolgozik egy új Modigliani életmű-katalóguson. A festmény-katalógust 2015-ig a Wildenstein Intézet szponzorálta, azóta az intézettel kialakult viták miatt egyedül folytatja a munkát. A grafikai katalógus ügye pedig ad acta került, miután állítása szerint halálos fenyegetéseket kapott olyan műkereskedőktől, akiknek a tulajdonában lévő műveket kétségei miatt nem akarta felvenni a katalógusba. Restellini beszámolt olyan szakmabeliekről is, akik békésebb eszközökkel, pénzt felajánlva igyekeztek őt jobb belátásra bírni.
A helyzet tehát meglehetősen kusza, így nem csoda, hogy ismert intézmények is lépre mennek. Javulást most leginkább attól a Franciaországban létrejött munkacsoporttól remélnek, ami neves kurátorok, művészettörténészek, restaurátorok bevonásával a művésznek az országban őrzött 27 festményét és 3 szobrát a lehető legalaposabban megvizsgálva igyekszik az eddigieknél jóval pontosabb képet alkotni Modigliani festői és szobrászi technikáiról. A vizsgálatok eredményei a remények szerint megkönnyíthetik a hamisítványok leleplezését.
Erre égető szükség lenne, már csak azért is, mert a közeljövőben újabb nagy Modigliani-kiállítások várhatók, és sem a londoni Tate Modern, sem a New York-i Jewish Museum nem akar úgy járni mint a genovaiak.
A nyitókép Sara Beretta fotója. Forrás: twitter.com/sarart_now
A cikk lejjebb folytatódik.