Kritikusnak kellene lennünk, főleg ha az új generációról van szó, mégsem könnyű most. Nem feltétlenül az Essence 13 című monstre kiállításon bemutatott munkák miatt, hiszen az egyéni teljesítmények inkább elvesznek a tömegben egy efféle bemutatkozás során. Inkább az összkép miatt, amely azt mutatja: a közösség tudata támogat és felemel. Itt erről van szó, összefogásról és csapatmunkáról, a gondolkodás és a cselekvés erejéről. A bécsi Künstlerhaus így igazából nem csupán a jelent, a 2013-as év végzős művészeit mutatja be (Universität für Angewandte Kunst Wien), hanem általuk a jövőt, leendő kreatívokat. Bár Magyarországon most más szelek fújnak, itt mégis úgy tűnik a társadalom egy meghatározó szegmensét.
Az épület földszintjének nagy részét, közel ezer négyzetmétert a kiállítás nem csak birtokolja, hanem be is lakja, élettel tölti meg. A bemutatás néhol az iskolai osztályok szerint tagolódik, néhol vegyül, sőt az épületen kívül, a járókelők számára is helyet kapnak munkák, amelyek akár tovább színesíthetik az amúgy is komoly múltra visszatekintő osztrák köztéri művészet tekintélyét. Az osztályok olykor valóban „önmagukat” adták: mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az egyetem polgárainak közös véradás-projektje (Das Blut der Angewandten). A több mint 25 liter „adomány” dokumentálva és kötetbe rendezve várja a látogatókat, tényekkel, biológiai és művészeti tartalmakkal vegyítve. Nem árt rögzíteni, mennyi minden tartozik itt az alkalmazott művészeti egyetem hatásköre alá és hány szakot indítanak és tartanak is fent. Építészet; művészet és tudomány; képző művészet – festészet, festészet és animációs film; látványtervezés – színpad és film; formatervezés, ipari formatervezés, szociális formatervezés; konzerválás és restaurálás; tanárképzés; média – digitális művészet, fotográfia, grafika; nyelvtudomány (amely magában foglal retorikát és írástant) valamint közvetítő művészetek – transzmediális művészet (talán leginkább a média, intermédia körében). Ezek a fakultások természetesen nem minden esetben fedik, vagy írhatóak át egy az egyben a magyar oktatási rendszerben működő szakokra, de hozzávetőleges képet adnak a bécsi képzés összetételéről és összetettségéről. Egy intézmény egyesíti három másik legjavát. A most bemutatott munkákat a professzorok együttműködésével Edek Bartz, a Viennafair korábbi igazgatója válogatta.
A festészet itt is háttérbe szorulni látszik: a festmények egyszerűen nem tudják, vagy csak igen nehezen képesek – legtöbbször pont a médium rovására – „felvenni a harcot” a körülöttük lévő installációkkal, építményekkel és kísérletekkel. De általánosságban jellemző, hogy mindenki tovább merészkedik a maga szűken vett területénél, a festők is filmet késztenek, a fotósok objekteket – végeredményben bármi megtörténhet. Az sem meglepő, ha egy festő lány egy templom oltára előtt aerobikozik diplomamunka gyanánt – az ilyesmi természetesen nem von maga után betiltást (Anna Glassner: Exertitieren). Külön figyelmet érdemelnek azonban az építészek, akik a maguk alázatos módján megbújnak a kiállításon, bár észrevétlenek mégsem tudnak maradni. Mintha megtanulták volna, hogy egy jó építész-szakember munkája a figyelmet éppen a problémamentességével, a funkció és a forma összhangjával érheti el. Itt pedig olyan mesterek vezetése alatt dolgoznak, mint Zaha Hadid, aki már három éve működik közre az egyetem életében, vagy Greg Lynn, akit 2008-ban a Velencei Építészeti Biennálén Arany oroszlánnal tüntettek ki valamint Hani Rashid, aki 2000-ben Amerikát képviselte ugyanott. Nagy nevek és komoly életművek. A grafikus osztály is egy közös élményt dolgozott fel: egy egyestés projektet, amelyre heteken keresztül készültek Bécs egy elhagyatott épületének nyolcadik emeletén, ahol ezer négyzetméteren 19 szobát rendeztek be a látogatók szórakoztatása számára. Az itt bemutatott munka a helyszín alaprajzát vázolja fel, majd a különböző szobákra videómemoárokat vetítenek az eseményen történtekről. A mű megkoronázásaként az ott összegyűjtött hulladékokból alkotott különös szerkezet függ a belépők feje felett.
Van itt egy másik, különleges terem, „mindenki terme”, amely explicit módon foglalkozik az oktatáspolitikával. Szabad fordításban idéznék az elvihető plakát szövegéből: „Miii? A bankokba dugják a pénzt az oktatás helyett?! De most aztán elő a pénzzel, elő a Marival!!!” („Waaas? Ihr steckt das Geld in Banken statt in Bildung?! Jetzt aber, Her mit dem Zaster, her mit der Marie!!!”) Mari, itt minden bizonnyal Mária Teréziát jelenti, aki 1777-ben a Ratio Educationis rendelettel szabályozta a felvilágosodás szellemében az oktatást. Hiszen az oktatás az egyén és a közösség fejlődésének legfontosabb eszköze, ezért az állam feladata az erről való gondoskodás. Nos, mit is fűzhetnénk ehhez hozzá, a magyar tapasztalatok birtokában?
Amit a Künstlerhaus kiállításán bemutatnak, az „csak” a látható végeredmény, ám ennél sokkal fontosabb az a szellemiség és közeg, ami meghatározza az egyetemi munkát, és aminek megtartásáért úgy látszik, folyamatosan tesznek, harcolnak is itt az érintettek. Errefelé nem is kérdőjeleződik meg a szólás szabadsága, szólás, az oktatás és alkotás autonómiája.
Essence 13, Bécs, Künstlerhaus, július 14-ig
Fotók a megnyitóról – az Universität für Angewandte Kunst Wien jóvoltából
A cikk lejjebb folytatódik.