Király Tamás. Out of the Box
Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum,
Budapest
szeptember 15-ig
Július közepe óta látogatható a Ludwig Múzeumban a Király Tamás. Out of the Box című kiállítás. Király Tamás (1952-2013) autodidakta divattervező, vagy divatművész az 1980-as években alapozta meg karrierjét. Rendhagyó anyagokból épített, „hordhatatlan” ruháit performansz-szerű, tematikus eseményeken mutatta be, de modelljeivel a Váci utcában köztéri divatsétákat is tartott.
Valamelyest beágyazódott a progresszív nemzetközi divatszíntérbe is; a ’80-as években meghívást kapott munkáival Nyugat-Berlinbe, Amszterdamba és New Yorkba. Budapest belvárosában New Art Stúdió néven „punk butikot” üzemeltetett. A budapesti underground színtér több szereplőjével együttműködött, színházi és filmes kosztümöket tervezett.[1] A retrospektív kiállításon többtucat ruha mellett archív videófelvételeken és fotódokumentációkból összeállított slide-showkon keresztül mutatják be Király Tamás három évtizedes munkásságát, de még hogy!
A bejáratnál pár sor szöveget olvashatunk, amelyben olyan általánosan jól csengő fordulatok szerepelnek, mint például „a saját korát megelőző művész jövőbe látó kreációi”, meg „végtelenül eredeti és mindig is aktuális”. Ezek után a látogató bizonyosan nagy elvárásokkal lép be a térbe. Hogy aztán hoppon maradjon.
A kiállítás ugyanis a továbbiakban teljesen magára hagyja a látogatót: egy sor szöveg sem segíti a tájékozódást. Az ember visszasétál a bejárathoz, megnézni, hogy mióta is van fönt a kiállítás, hátha csak még nincs kész teljesen. De készen van. Megkérdezi, van-e valami leporelló vagy füzet. Nincs.
A bizarr sziluettek, a ránézésre is kényelmetlen alkotások közt sétálva az ember fejében sorjáznak a kérdések. Mi indokolja, hogy ruhakiállítás legyen egy képzőművészeti múzeumban? Divat ez, vagy művészet? Divat vagy antidivat? Mi volt Király Tamás inspirációja, víziója és mi volt a kivitelezés közege? Kikből állt a közönsége? Mi volt munkásságának szűkebb és tágabb kontextusa? Hogyan pozicionáljuk Király Tamás munkásságát a magyar kulturális térben, a magyar és a nemzetközi divattörténetben? Mi a viszonya az alkotónak a mindenkori szocialista és kapitalista átlag-(magyar)-divathoz? Mit jelentett az utcai divatbemutató-performansz a ’80-as évek Budapestjén? Micsoda a box és mi az out-of-it?
A legzavaróbb azonban talán mégis az, hogy a kiállított tárgyak és események nincsenek datálva, azaz elhelyezve térben és időben. Nem kapunk differenciált történeti perspektívát: összemosódnak politikai korszakok és rendszerek, Kelet és Nyugat, intézményes és underground, az alkotó korszakai, a saját projektek és az alkalmazott feladatok, privát és publikus. Ugyancsak nem esik szó anyag és technika kapcsolatáról, anyag és struktúra találkozásáról, noha Király Tamás ruháit nézve, ezek igen releváns kérdéseknek tűnnek.
Mivel a kiállítás nem válaszolja meg azokat az alapkérdéseket, hogy az alkotó mit és miért csinált, hogyan, hol és mikor, így az sem derül ki, hogy végül is ki volt Király Tamás és miért fontos róla itt és most, ebben a múzeumi térben beszélni.
A kiállítás készítői ugyanakkor nagy hangsúlyt fektettek a tárlat installálására. Az értelmezéshez ugyan kevéssé járul hozzá a tárgyak kiállítótérbeli elhelyezése, viszont valóban vannak szépen kivitelezett ötletek. De azért itt is akadnak nehezen feldolgozható jelenségek, mint például az a szürkére festett terem, ahol öt párhuzamos képernyőn videók és fényképek váltakoznak. Felirat híján az ember az interneten keresgélve tudhatja meg, hogy a bemutatott dokumentumok egy része az 1988-as, nyugat-berlini Dressater című eseményen készült felvétel. A képernyők fölé a látványtervező a Hamburger Bahnhofban rendezett bemutató kifutójának kicsinyített mását építette meg. A divatbemutatóról készült felvételeken kivehető, hogyan vonulnak a modellek az egykori pályaudvar grandiózus csarnokán átívelő, lebegő kifutón. Fantasztikus látvány: indusztriális, mégis súlytalan.
Ugyanezt a kiállítás felelősei a teremben keresztbe lógatott, feketére festett, masszív targoncás-raklapok soraként álmodták újra, amelyen három bizonytalanul beállított próbababa imitálja a vonuló modelleket. Sétálnak bele a falba. Lehet ezt így, de minek?
Jelen sorok szerzője sem híve a nagy ívű, elegáns életút-narratíváknak, a megvalósult kiállítás azonban kevés: egy eredeti életmű nagyvonalú elbagatellizálása. Retrospektív helyett inkább retrográd.
A kiállítás szeptember közepéig még látogatható. Amennyiben valaki kedvet kapott hozzá, készüljön fel előre rendesen a Király Tamással, a kutatóival készült, illetve a kutatók által készített interjúkból, a régebbi és újabb monográfiákból.
Nyitókép: Király Tamás és modellje, 1985. Fotó: Király Iliász jóvoltából / Ludwig Múzeum
[1] Király Tamás 80’, szerkesztők: Muskovics Gyula, Andrea Soós, 2017
A cikk lejjebb folytatódik.