A következő documenta megnyitásáig még több mint másfél év van hátra, ám az előkészületeket máris élénk érdeklődés kíséri, többek között azért is, mert a rendezvény művészeti vezetésére ezúttal először nem egyetlen személyt, hanem egy egész művészkollektívát kértek fel, méghozzá Ázsiából, egészen pontosan Indonéziából: a 15. documenta sorsát, mint arról mi is beszámoltunk, a ruangrupa tízfős csapatának kezébe tették le (interjúnk Farid Rakunnal, a csoport egyik tagjával itt!). Idehaza pedig az érdeklődés csak tovább nőtt azt követően, hogy a Ruangrupa által első körben felkért közreműködő csoportok közé az OFF-Biennále Budapest is bekerült.
S mivel lassan ideje, hogy fény derüljön további résztvevőkre is, bizonyára nem a gyanakvás, hanem az öröm dominált azoknál a művészeknél – egyelőre több, mint harmincról lehet tudni, de lehet, hogy jóval többen vannak –, akik az elmúlt napokban értesítést kaptak arról, hogy számítanak közreműködésükre. A mail, miután „impresszívnek” nevezi a címzettek alkotásait, felkéri őket, hogy a további részletek megbeszélése és egy kasseli személyes találkozó időpontjának egyeztetése érdekében vegyék fel a kapcsolatot a meghívót aláíró személlyel. Az, hogy a meghívó nem a documenta szervezői által használt hivatalos e-mail címekről ment ki, nemigen kelthetett gyanakvást, hiszen a címzettek aligha ismerik ezeket a címeket; a mail iránti bizalmat ugyanakkor erősíthette a ruangrupa egyik tényleges tagjára történő utalás és néhány megemlített, ugyan kissé furcsán hangzó, de elképzelhető tartalmi súlypont.
Az viszont az óvatosabbaknak gyorsan feltűnt, hogy a mailt aláíró személy nevére a Google egyetlen olyan találatot sem jelzett, aminek a documentához bármilyen köze lehetne. Miután felvették a kapcsolatot a valódi szervezőkkel, gyorsan ki is derült, hogy a meghívók nem valódiak, s a rendezvény honlapján időközben meg is jelent egy figyelmeztetés, ami jelzi, hogy hamis meghívások keringenek a világhálón, s kérik azok jelentkezését, akik ilyeneket kaptak. Ezzel egyidőben akcióba léptek a documenta informatikai szakemberei is, ám egyelőre nem sikerült kideríteniük, ki a hamis meghívók valódi feladója. A documenta stábja együttérzését fejezte ki azoknak a művészeknek, akiket a mail szerzője becsapott és jelezte: elvben nem zárható ki, hogy egyes művészeket e-mailben keresnek meg, de „semmiképpen sem ebben a formában”.
Az azonban, hogy kisstílű csalók szórakoznak a neves művészekkel, a történteknek csak az egyik lehetséges magyarázata. Amíg ez nem bizonyosodik be, addig él egy másik változat is, nevezetesen az, hogy a címzettek akaratukon kívül egy művészi performansz részeseivé váltak. Ha így volna, az sem lenne példa nélküli a kortárs művészet globális seregszemléi, a velencei biennálék és a kasseli documenták történetében; ilyenek korábban is voltak és rendszerint eddig is a részvétel kérdése körül forogtak. A szerzők többnyire – de nem mindig – olyan művészek voltak, akik hiába vártak az áhított meghívókra. Az ilyen akciókból a német Monopol Magazin hírlevele gyűjtött össze egy csokorra valót, amikből most mi is válogatunk.
A festőként, installációs és videóművészként, fotósként és zenészként egyaránt ismert német Kai Althoff például azon kiválasztottak közé tartozott, akik 2012-ben meghívást kaptak a 13. documentára, amin ő végül úgy vett részt, hogy nem vett részt: a rendezvénynek otthont adó kasseli Fridericianumban azt a levelét állították ki, amiben lemondta a részvételt.
Nálánál kevésbé ismert Daniel Chluba ugyancsak német akció- és performanszművész, akit ugyan nem hívtak meg a legutóbbi documentára, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy néhány hasonló cipőben járó művésztársával együtt protest-akciót szervezzen Adam Szymczyk, mi nem akarunk részt venni a documenta 14-en. (Szymczyk a 2017-es rendezvény heves viták kereszttüzébe került főkurátora volt.) Az akció a „gigantomániás stadionművészet” ellen irányult, aminek Chlubáék szerint Szymczyk elsőbbséget biztosított a résztvevők kiválasztásánál.
Martin Kippenbergernek, a fiatalon elhunyt neves német képzőművésznek haláláig nem teljesült kívánsága volt a Velencei Biennálén való részvétel. Hat évvel elhunyta után ez végül megadatott neki, munkái akkor a német pavilonban szerepeltek. Kippenberger egy évvel halála előtt, 1996-ban Velencében járt nászúton és lefényképeztette magát újdonsült feleségével, Elfie Semotan fotóművésszel a német pavilon előtt. A fotóból aztán plakát készült Biennale Di Venezia 1996 címmel, amit a művész előszeretettel terjesztett; több példányt ma neves múzeumok őriznek. Amúgy abban az évben Velencében nem volt képzőművészeti biennálé.
Nyitókép: ruruHaus, Kassel, a ruangrupa helyszíne a duceumentának otthont adó városban. Fotó: documenta 15 / Facebook
A cikk lejjebb folytatódik.