A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) 2020-ban, mindannyian tudjuk mi miatt, online rendezi meg a Patron Karácsonyi Vásárt. Az esemény katalógusa, miközben reprezentatív képet nyújt a fiatal művészek számára fontos témákról, hiszen nagy százalékban friss, 2018-2020 között készült munkákat mutat be, nagy nevek műveit elérhető áron kínálja. A repertoárból idén sem hiányoznak a korunk gazdasági és társadalmi anomáliáira reflektáló munkák, a kritikus felhangok, az esélyegyenlőséget és az avítt nemi szerepeket firtató művek, a technológia és az internet által teremtett valóság lenyomatai vagy a múlt és a jelen ábrázolásmódjainak kontrasztjára épülő okos munkák. Dráma, ebédszünet, kacagás.
A december 19-ig tartó vásár fontos bevételi forrást biztosít a művészek és az egyesület számára is, amely hosszú története során, 1958-ban szovjet mintára létrehozott intézményből mára a fiatal tehetségek önszerveződő és részben önellátó műhelyévé, egyesületévé vált. Az esélyteremtés azonban örök, a közösség nemrég bővült 21 új taggal. A demokratikus folyamatban a tagság által választott vezetőség 1970 óta a beadott portfólió minősége, nem pedig iskolai végzettség alapján dönt a felvételről, így akár autodidakta művészek is bekerülhetnek az egyesületbe. Az első, főiskolát nem végzett tagok között például annak idején ott volt Bukta Imre is. Az utóbbi években a zökkenőmentes működés már csak álom maradt, maga a túlélés is nagy siker. Az FKSE bevételeihez nagyban hozzájárul a Patron, ahol idén online katalógusból lehet választani, majd személyesen, nyitvatartási időben lehet a megvásárolt munkákat átvenni.
Szívesen írtam volna a munkákról, de sajnos mostanában mindenről csak az utazás jut eszembe. Az itt látható válogatást vegyék úgy, mintha a sztorikockával ezeket a képeket dobták volna és rakják össze az utazás történetét!
Reggel még sötét volt, mikor felébredtem, a hajnal gordiuszi csomóként derengett a tárgyakon. Nem volt kedvem kimenni a konyhába kávét főzni, így belebújtam a Szuharevszki-féle dorkómba, (erre a vintázs darabra igazán büszke vagyok), Magyarország formájú gitáromat beraktam a tokjába és kiléptem az utcára. Hűvös platánsor keretezte az ösvényt, melyen már annyiszor áthaladtam. Ma azonban más volt. Még hosszabbnak tűnt, mint mikor Kínában kerestem a pagoda felé vezető úton elhagyott diákigazolványomat. Nem lett meg, bár úgyis lejárt volna néhány hét múlva. Inkább csak éreztem a helyzet súlyos szimbolikáját, hogy végleg megszabadulok-e a diákévektől. A fejemben brit tudósok gondolatai kavarogtak, nem értem, a tudomány miért tesz agresszívvá.
Ez valami paradigmaváltás előszele?
Mindegy, lényeg hogy búcsút vettem a várostól, ahogy elhaladtam a stadion kagylóhéja mellett. Az űrbéli architektúrán túl párhuzamos társadalomba csöppentem, ahol az ivóvíz is hiánycikk és ahonnan fényévekre van a Fény Városa. Tolok egy kis propagandát, hogy erőre kapjak, ettől az érintéstől elhomályosul minden, de egyértelmű lesz az iránymutatás: fogyassz! Európának annyi, a vonatokat szigorúan ellenőrzik, a gleccserek kékjére vágyom. Föl kellene nyitni az összes golflabdát, hátha megtalálom bennük az e heti nyerőszámokat. Nem ártana egy lélegzetvételnyi szünet, de a levegőt is úgy kell összeszedegetni, molekulánként. Érzem, hogy nem evidens, amit csinálok, de még megyek tovább!
A nyitóképen Eperjesi Ágnes Tele tálak (pulyka) című munkája látható, mely 2002-ben készült. A reprodukciót Fodor Dániel János (#digitaliskepmuhely) készítette.
