A műtárgyrestitúció sosem volt egyszerű kérdés és az egykori gyarmatokról többnyire jogilag erősen megkérdőjelezhető módon a gyarmattartó hatalmakhoz került műtárgyak ügye hosszú ideig igazából még csak napirendre sem került. A korábbi gyarmatok érdekérvényesítő képessége gyenge volt, s többnyire továbbra is számos vonatkozásban rá voltak utalva valamikori gyarmatosítójuk jóindulatára, így nem ez volt az a legfontosabb terület, ahol frontot nyitottak velük szemben. Ráadásul sokszor nem is rendelkeztek olyan intézményekkel, amelyek egyáltalán fel tudták volna mérni, mi tűnt el az országukból és hol kellene keresni. Utóbbi téren azért az elmúlt egy-két évtizedben már történt előrelépés, noha a feladat nem volt egyszerű, mert például az etnográfiai múzeumok műtárgyállománya általában kevésbé precízen katalogizált, mint a képzőművészeti gyűjteményeké, a digitalizációról nem is beszélve, a kutatás tehát rendkívül idő- és költségigényes. Elvétve előfordult, hogy néhány műtárgy visszakerült származási országába, de ezt többnyire nem is a jogszerű állapot helyreállításaként interpretálták, hanem nemes, nemegyszer politikai célokat is szolgáló gesztusként.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a lassúságnak objektív okai is vannak: a gyarmati restitúció által potenciálisan érintett műtárgyak előéletét rendszerint még sokkal nehezebb pontosan rekonstruálni, mint például a restitúció legismertebb területe, a náci éra alatt tulajdonosaiktól erőszakkal elvett, vagy értéküknél jóval alacsonyabban eladni kényszerített művek sorsát, hiszen míg utóbbi esetben néhány évtizedre, a gyarmati ügyekben sokszor több évszázadra kell visszamenni az időben.
Az viszont, hogy mikor állt be fordulat a gyarmati kontextusú restitúció ügyében, napra pontosan megállapítható: Emmanuel Macron francia elnök tavaly november 28-án, a Burkina Faso-i főváros, Ouagadougou egyetemén mondott beszédében hirdette meg – elsősorban saját országa vonatkozásában, de a többi egykori gyarmattartó hatalmat is lépéskényszerbe hozva – új restitúciós politikáját, amit a reakciókból kikövetkeztethetően sem kormányán belül, sem pedig az érintett – és a kurzusváltástól érthetően nem lelkesedő – közgyűjteményekkel nem egyeztetett előzetesen. Kulcsmondata így hangzott: „Szeretném, ha a következő öt évben létrejönnének a feltételek ahhoz, hogy Afrika öröksége ideiglenes vagy állandó jelleggel visszatérjen Afrikába”. A reakció érthető módon vegyes volt: az új politika által kedvezően érintett, elsősorban afrikai országok üdvözölték az elképzelést, bár ennél konkrétabb megfogalmazásokat követeltek; a franciaországi reakciók és különösen a potenciálisan érintett, a restitúciót mindaddig következetesen visszautasító gyűjtemények álláspontja már jóval vegyesebb volt és olyan tartalmat is belemagyaráztak Macron szavaiba, ami azokból nem volt kiolvasható. Hiszen Macron akkor még nem beszélt a tulajdonjog visszaadásáról – a visszatérés elképzelhető tartós letétként is –, nyitva hagyta annak lehetőségét, hogy ez a visszatérés csak ideiglenes jellegű legyen, és azt, igaz, beszédében nem részletezett módon, feltételekhez is kötötte. Mint később nyilvánvalóvá vált, e feltételek alatt elsősorban a műtárgyak megfelelő őrzéséhez, konzerválásához, további tudományos feldolgozásához szükséges szakmai és technikai háttér megteremtését értette.
Akik abban bíztak, hogy Macron szavai megmaradnak a deklaráció szintjén, tévedtek; az elnök komolyan gondolta, amit mondott és ennek jegyében felállított egy – mindössze két fős – szakértői team-et azzal, hogy novemberig dolgozzanak ki javaslatot, hogyan lehet elképzeléseit átültetni a gyakorlatba. A team egyik tagja az egykori gyarmattartókat, míg a másik a volt gyarmatokat képviseli. Előbbi személye különösen érdekes: Bénédicte Savoy francia művészettörténész ugyanis Párizs mellett egy, a témában ugyancsak vastagon érintett másik fővárosban, Berlinben is tevékenykedik kutatóként és egyetemi oktatóként is, és itt épp tavaly mondott le a Humboldt Forum tanácsadó testületében viselt tisztségéről – tiltakozásként a Forum állományához tartozó tárgyak proveniencia-kutatásának elhanyagolása ellen. A Fórum a jelenleg újjáépítés alatt álló, jövőre megnyíló Berlini (Városi) Palotát lakja majd be és ennek része lesz az Európán kívüli kultúrák félmillió tárgyi emlékét őrző Etnológiai Múzeum és az Ázsiai Művészet Múzeuma is, melyek közül főként az első igen erőteljesen érintett a témában. Savoy nemcsak azért tűnt jó választásnak Macron szemében, mert a restitúció elkötelezett híve, hanem azért is, mert összekötő kapcsot jelent a témával foglalkozó német és francia szakemberek között. A team másik, az egykori kárvallottakat képviselő tagja Felwine Sarr szenegáli író-közgazdász, aki diplomáját Franciaországban szerezte és eddigi pályája azt az ígéretet hordozta, hogy a döntésekhez szükséges szempontokat többféle megközelítésben is vizsgálni tudja.
A team több mint fél évig dolgozott, de ezalatt is történt már egy s más, Franciaországon kívül elsősorban Németországban, de, alacsonyabb fordulatszámon ugyan, Nagy-Britanniában is. Németországban például a náci múltú műtárgyak proveniencia-kutatására létrehozott Lost Art Foundation ezentúl részt vesz a gyarmati múltú műtárgyak előéletének feltárásában is. A Német Múzeumi Szövetség pedig irányelveket dolgozott ki az ilyen műtárgyakkal kapcsolatos eljárásokhoz, amik nemcsak a viszonylag rövid német gyarmati uralom ideje alatt az országba került tárgyakra vonatkoznak, hanem minden „gyarmati kontextusú” tárgyra. Az irányelvek szakmai vitája most zajlik, ennek tapasztalatai alapján hamarosan elkészül egy újabb változat is. Az egykori német gyarmatokról érkezett szakemberek részvételével konferenciát rendeztek Hamburgban, ahol ugyancsak megvitatták a Múzeumi Szövetség irányelveit, emellett pedig a proveniencia-kutatással foglalkozó szakemberek számának emelését, az ezzel foglalkozó intézmények anyagi forrásainak bővítését és a múzeumi állományok digitalizációját jelölték meg a legfontosabb feladatokként. Azon múzeumok számára, melyekben a restitúció állományuk érdemi csökkenését jelentené, javasolják a visszaadott műtárgyak másolatokkal történő helyettesítését.
Német szakemberek időközben kezdeményezték egy, a nácik által elrabolt javak visszaadásáról szóló washingtoni nyilatkozathoz hasonló nemzetközi, de legalábbis európai szintű megállapodás megkötését a gyarmati kontextusú műtárgyakról is,
hiszen a téma a már említett országok mellett Hollandiát, Belgiumot, Olaszországot, Spanyolországot és Portugáliát is érinti – és vélhetően más országokat is, ahová közvetett úton szintén kerülhettek ilyen tárgyak. Egy európai megállapodás csak az első lépés lehet, hiszen például az Egyesült Államok múzeumai, így például a Metropolitan Museum of Art is számos, egykori gyarmatokról származó, onnan még sokszor tisztázatlan körülmények között elkerült műtárgyat őriz. A német szakemberek hangsúlyozzák azt is, hogy a restitúció kérdését a törvényhozás szintjén is szabályozni kell. Azok a múzeumok, melyek visszaszolgáltatnak műtárgyakat, egyelőre önkéntes alapon teszik ezt, mert erkölcsileg elkötelezettek a restitúció mellett – nyilatkozta Wiebke Ahrndt, a témában erősen érintett brémai Übersee Museum igazgatója, aki egyben a Német Múzeumi Szövetség alelnöke, és a restitúciós irányelveket kidolgozó munkabizottság vezetője is.
Néhány konkrét ügyben is történt előrelépés. A Benini Dialógus Csoport például, ami már 2007 óta működik 8 európai ország és Nigéria bevonásával, s aminek feladata, hogy rendezze az 1897-ben a brit csapatok által kifosztott, ma nigériai területen lévő benini királyi palotából származó bronzok sorsát, nemrégiben bejelentette, hogy az érintett országok készek 2021-ben letétként egy e célra felépítendő nigériai múzeumba küldeni a szobrok egy részét, s ezt a lépést nem tekintik a róluk folyó vita utolsó állomásának. A döntést nigériai részről is üdvözölték, de hangsúlyozták, hogy továbbra sem mondanak le a szobrok tulajdonjogának visszaszerzéséről. Nem kevés műről van szó; egyedül a berlini Humboldt Fórumba kerülő gyűjtemény 580 benini bronzot őriz jelenleg, az Európába került benini szobrok száma a szakértők szerint 4 ezer fölött lehet.
A baden-württembergi tartományi kormány a napokban két namíbiai eredetű, a stuttgarti Linden-Museumban őrzött és a namíbiai kormány által 2013 óta visszakövetelt műtárgy visszaszolgáltatásáról döntött – az ügyet egyedi esetként kezelve, s azzal az érvvel utasítva el egy általános érvényű tartományi szabályozás elfogadását, hogy a kérdés elvi szintű kezelése annak külpolitikai vonatkozásai miatt a szövetségi kormány hatáskörébe tartozik.
Ilyen és hasonló lépések után jött el november 23., amikor a Macron elnök által felkért két szakértő a téma 150 szakemberével folytatott konzultációk után letette az asztalra 108 oldalas javaslatát s azt egy külön e célra létrehozott honlapon azonmód hozzáférhetővé tette a nyilvánosság számára is. S miközben sokan – főleg az érintett múzeumokban, de részben az ügyben érdekelt országok közvéleményében is – titokban vagy nyíltan abban reménykedtek, hogy a team Macron javaslatait túlzottan radikálisnak, politikailag motiváltnak és szakmailag nehezen kivitelezhetőnek minősíti és finomít rajtuk, ennek az ellenkezője történt: Savoy és Sarr egyértelműen
a „lopott, rabolt, fosztogatás, trükkös csalás vagy zsarolás útján” az egykori gyarmatokról elhurcolt műtárgyak végleges visszaszolgáltatása mellett foglalt állást,
határozottan leszögezve, hogy a visszaadást ellenzők álláspontjával szemben ezekben az esetekben klasszikus restitúciós ügyekről van szó. Álláspontjuk szerint átmeneti, határidőkhöz kötött megoldásoknak, így például a kölcsönadásnak, tartós letétnek csak addig lehet helye, amíg „meg nem teremtődnek az afrikai kontinens örökségéhez tartozó tárgyak végleges és feltételek nélküli visszaadásának jogi mechanizmusai”. (A jelenlegi jogszabályok a végleges visszaszolgáltatást sok más országhoz hasonlóan Franciaországban sem teszik lehetővé; a közgyűjtemények állományához tartozó műtárgyak a törvény értelmében elidegeníthetetlenek. Amire pillanatnyilag mód van, az a tartós letét, melynek időtartama 25-99 év lehet.) A team javaslatai ugyanakkor csak a szubszaharai Afrika országaira vonatkoznak, nem érvényesek tehát Észak-Afrika olyan országaira mint Marokkó, Algéria vagy Tunézia. Savoy és Sarr fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy nem minden afrikai műtárgy került jogellenes módon Európába, majd onnan esetleg tovább más kontinensekre, javaslataik ezért a „szabad helyi akaratból, korrekt módon, dokumentáltan helyi jóváhagyással” Afrikából elkerült tárgyakra nem vonatkoznak.
Nem arról van szó, hogy kiürítsük múzeumainkat – próbálja nyugtatni Savoy és Sarr a kedélyeket, ám az érintett intézmények, mindenekelőtt a más kontinensekről származó műtárgyakból világviszonylatban is egyedülálló kollekcióval rendelkező Musée du quai Branly – Jacques Chirac bizonyára nem repesnek a boldogságtól. Egyelőre tartózkodnak az elsietett kommentároktól és vélhetően először egymással konzultálnak, hogy közösen tudjanak fellépni. Egyelőre maga Macron sem értékelte a javaslatokat, de azt, hogy azok nem eshetnek messze az ő elképzeléseitől, jelzi, hogy a jelentés nyilvánosságra kerülésével szinte egy időben jelentette be az egykori Dahomey egyik királyi palotájából származó 26, jelenleg a Musée du quai Branly-ben őrzött szobor visszaadását. Ezzel párhuzamosan javaslatot tett ara is, hogy 2019-ben kerüljön sor egy magas szintű találkozóra az érintett államok képviselői között az afrikai műtárgyak sorsáról.
Nyilvánvaló, hogy a Savoy-Sarr-féle javaslatok a gyarmati kontextusú műtárgyak jövőjére Franciaországon kívül is hatással lesznek; az afrikai nyomás másokra, így Németországra és Nagy-Britanniára is nőni fog. Berlinben a kérdés a Humboldt Forum közelgő megnyitása miatt különösen akut, de hivatalos kommentár még itt sem hangzott el. A kulturális államminiszter szóvivője csak annyit közölt, a német álláspont az új párizsi javaslatoktól függetlenül is egyértelmű: az elrabolt műveket vissza kell szolgáltatni jogos tulajdonosaiknak és ez a gyarmati kontextusú kulturális javakra is vonatkozik.
Hogy a gyakorlatban mi – és milyen gyorsan – fog történni, egyelőre megjósolhatatlan, az azonban biztos, hogy bárhogy is alakuljanak a dolgok, annak az „észak-déli” kapcsolatok jövője szempontjából szimbolikus jelentősége is lesz.
Nyitókép: Afrikai maszk a Musée du quai Branly gyűjteményéből, melyet a Train des Arts et des Civilisations program keretében kontinenseken keresztül utaztatott a múzeum. Fotó:Musée du quai Branly
