2007. május 18-án, pénteken 18 órától rendezi meg a Virág Judit Galéria és Aukciósház 25. árverését a Budapest Kongresszusi Központban. A jubileumi aukció különlegességét az adja, hogy a hazai műkereskedelemben először modern külföldi alkotók műveire is licitálhat a nagyközönség.
Gustave Klimt fekvő női félaktot ábrázoló ceruzarajza (Tanulmány a Léda című festményhez, 1912–13) finom vonalvezetésével, érzékiségével az életmű egyik jellegzetes darabja. Az art deco szobrászának, Demetre Chiparusnak egzotikus táncosnőt ábrázoló szobra (1925 körül), valamint Armand Guillaumin impresszionista tájképe is szerepel a tételek között (Damiette, 1888 körül). Virág Judit és Törő István fontosnak tartja, hogy a nemzetközi és hazai műkereskedelem végre közelítsen egymáshoz, hogy magyarországi gyűjtemények külföldi alkotásokkal bővüljenek – feltéve persze, ha magyar gyűjtők tudják majd megvásárolni ezeket a tételeket, és nem külföldiek –
továbbá magyar gyűjtők is bekerülhessenek a nemzetközi műkereskedelem vérkeringésébe.
Az aukció másik érdekessége Gulácsy Lajos három alkotásának felbukkanása a hazai műtárgypiacon. A Púpos vénkisasszony régi emlékeit meséli Herbertnek (1911–12 körül) című festmény, melyet főleg monográfiákból ismerhet a közönség – utoljára élőben 1966-ban szerepelt kiállításon – az oeuvre egy igen jellegzetes darabja. Mellette még két Gulácsy-tájkép (Tájkép kolostorral, Régi kert Veronában) kerül kalapács alá.
A 20. századi modern magyar festészetet bőséges anyag reprezentálja, jelentős képek kerülnek elárverezésre Rippl-Rónaitól, Munkácsyn, Mednyánszkyn, Vaszaryn, Scheiberen át Aba-Novákig. Bár az aukció anyagának nagyobb része a 20. század mára klasszikussá vált festőinek műveiből kerül ki, a kortárs művészet érett alkotóitól – többek között Bak Imrétől, Hencze Tamástól, Keserü Ilonától – is válogathat a gyűjtő. Az aukció teljes anyaga – 242 műtárgy, festmény, szobor és Zsolnay-kerámia – május 9. és 17. között minden nap 10-től 18 óráig megtekinthető a Falk Miksa utca 30. szám alatt a Virág Judit Galériában, valamint a www.viragjuditgaleria.hu honlapon.
Klimt és Gulácsy a Virág Judit Galéria jubileumi aukcióján
2007. május 18-án, pénteken 18 órától rendezi meg a Virág Judit Galéria és Aukciósház 25. árverését a Budapest Kongresszusi Központban. A jubileumi aukció különlegességét az...