Czigány Ákos: Földek
Várfok Galéria
2016. december 02. – 2017. január 21.
Lenyűgöző, majdnem retrospektív kiállítás-méretű munka. Az installálás, a nyomatok minősége kivételes, kíméletet nem ismerő, épp ezért galériáinkban meglehetősen ritka professzionalizmust képvisel.
A kiállítás, címével ellentétben, nem pusztán Czigány legfrissebb munkáját, sorozatait mutatja be, az Otthonok, Földek és Gazdaság című szériákat, hanem az Egek – Hommage a Hiroshi Sugimoto több darabját is. A régi anyag szerepeltetése elsőre meglepő, de a teljes kiállítás végignézése után logikus döntésként értékelhető. Formailag, szellemileg az Egek a Földek és az Otthonok összetartoznak.
Fotó: Várfok Galéria
Míg a korábbi munka keret a keretben formája, vagyis az épület az eget, az ég hiányát, az üresség tejfehér ragyogását keretezte, most megfordítva, az Otthonokban az üresség, a hiány keretezi az épületet. A Földekben szintén az Egek koncentrikus, keretező kompozíciója köszön vissza, csak az ég hiányzik. A parkolókba vezető utak vége nem belátható, elkanyarodik, vagy ajtó zárja le. A Gazdaság fotográfiái, Czigány többi anyagához képest formailag újszerű módon nagyméretű (jellemzően 50,6/60×160/141 cm-es) panorámákká terülnek ki. A keretező kompozíció eltűnik, a képszerkezet egy radikális gesztussal tovább egyszerűsödik, szigorodik horizontvonallá, nyílegyenes metszéssé, ami földet és eget választ el. Az ég, egy képet kivéve tejfehér, vagy majdnem tejfehér, a már megszokott módon kifejezéstelen, üres. Az üresség több szempontból is a képek sajátja. Továbbra sem látunk embereket, a tárgyi elemek a minimumra szorítkoznak, ez alól kivétel a Fedél, amely, ha közel hajolunk, szinte bőbeszédűvé válik, egy temető valószínűleg urnákat rejtő falát is láthatjuk, részben kibetűzhető nevekkel.
Föld 5764, 2013, 50,8×31,5 cm
A kibetűzhetőség egy 50,6x160cm-es képen, amelyen ezek a sírkőlapok mindössze pár centisek lehetnek, a felirat pedig még kisebb, az jelenti, hogy munkák megvalósításában az alkotó a maximumra törekedett felbontásban, részletgazdagságban, árnyalatterjedelemben. Ez utóbbit a piezography nevű nyomtatási technológia biztosítja, amellyel eddig ritkán vagy egyáltalán nem találkozhattunk hazai kiállításokon. Ennek ellenére van a képekben valami nehezen artikulálhatóan zavaró és nyugtalanító. Első látásra lenyűgözőnek és perfektnek tűnnek, de egy lassú pásztázás, közelhajolás után inkább sterilnek, művinek érezzük a részleteket. Annak ellenére, hogy a nyomtatástechnológiának elvben biztosítania kellene a szokásosnál nagyobb érzékiséget, háromdimenziósságot, éppen a plasztikusság hiányát, a tárgyi, természeti elemek rajzának enyhe természetellenességét látni. Nem a világ: egy épület, egy forma, egy táj bomlik ki a szemünk előtt, hanem valami mesterséges, kicsit idegen.
Persze a munkák nem törekszenek a mimézisre, erős absztrakciók, nem véletlenül említi a bevezető szöveg a konstruktivizmust, a Bauhaust, a konceptualizmust, illetve más helyütt, mások a szuprematizmust. Az Otthonok Czigány korábbi műveihez képest is nagyobb elvonatkoztatási fokon áll. Ezekben a képekben már nem elégszik meg a látvánnyal, a táj, épületek adott kereteivel, hanem beavatkozik, újrakonstruálja azokat, a tűzfalak mögül eltünteti a környezetet, a kontextust. Ahogy az Egekben elsősorban az eget, az ürességet emelte ki, másodsorban pedig a szórt fényben megmutatkozó épített tájat, most a figyelem kizárólag a tűzfalakra irányul, mint a házak titkos és üres arcára. A Földekben a föld hiányára, mert csak a parkolók gyomrába levezető utak kezdetét látjuk, a kaput, ami után csak újabb tekervényes utak és ember által épített struktúrák terülnek szét, a föld mesterséges gyomra.
Gazdaság 9349-55, 2016, 60×90,3 cm
A kiállításnak van egy összegző-és katalógusjellege, a munkák egy teljes univerzumot állítanak, sorolnak fel: föld, ég, otthon, gazdaság. De lehetne kő, papír, olló, traktor is.
Mert ez az artisztikusságával, letisztultságával és műgondjával tüntető kiállítás nem tud túllendülni a puszta esztétizmuson, tárgyai is felcserélhetők vagy behelyettesíthetők. Czigány tejfehér háttere előtt akármi megjelenhetne. Favázas német ház vagy ipari objektum is. Nem lehet eltekinteni ugyanis az Otthon sorozat kapcsán Bernd és Hilla Becher képeinek, tipológiáinak, az Egek explicit, a Gazdaság áttételesebb, formai összefüggésében Sugimoto munkáinak hatásától. A hatás azonban csak formai, alapvetően külsődleges, nem a munkák jelentését, következményeit továbbgondoló.
Czigány minimalista, absztraháló munkái megmaradnak a technikai tökéletességre törekvő dekorativitásnál. Nem többek, mint aminek látszanak, mert hiába hivatkozik Czigány Sugimoto-ra az Egek kapcsán, sorozata csak a mély, konceptualista mű külső jegyeit imitálja, saját erős elképzelés nélkül. A Földek című kiállítás többi képe láttán is elfogja a szemlélőt a sorozatok utánérzés-jellege, hogy ezt vagy azt a szerveződést valahol már látta. Bár ismertek a szerző sorozatokhoz kapcsolódó leírásai, amelyek érzékeny, képzett és költői szövegek, ezek inkább részben irodalmi, filozófiai asszociációk, metaforahalmazok a művek mellett, mintsem koncepciók. Czigány elgondolásai értelmezések, így alapvetően és szellemileg majd mindig utólagosak, és túlinterpretálják a sorozatokat, amelyek laza körvonalú ürességébe ez a túlértelmezhetőség, ill. értési-tetszőlegesség eleve bele van kódolva. Nem véletlenül kínálják fel számtalan befogadójuknak úgyszólván a spirituális költészet terepét.
Otthon 6093-6109, 2014, 106,7×100 cm
Czigány műveinek problematikussága részben a műfajé vagy stílusé, a fotós absztrakcionizmusé. Az absztrakt fotó médiumspecifikusság, önreflexivitás, erős koncepció (mint ami Czigánynál a Darwin Online-ban és Galéria: A művészet fényében részben még megvan) nélkül a nonfiguratív festészet puszta könnyűkezű, könnyen előállítható, de üres imitációja volt és marad. Egy fekete négyzet, vagy fekete kör sajnos nem ugyanazt jelenti Malevicsnél és egy mai fotószuprematistánál, illetve nem jelent semmit, dekoráció.
A dekorativitás nem bűn, és nem az ősgonosz, a káosz kezdete. De az, ami. Esztétizmus, ami előbb-utóbb automatizálhatóvá válik, steril szépséggé és dísszé egy minimalista, letisztult nappaliban vagy hálóban. Részben ebből is adódik a műfaj sikeressége is a nagyközönségnél vagy a gyűjtőknél. Ami szintén nem probléma, sőt örvendetes.
Az automatizálhatóság Czigány sorozataiban, alkotásmódjában is kísért. Kiállítása összes sorozata alapvetően egy sorozat, ugyanazon formai elgondolás variációja, és túl nagyszámú műben való megvalósítása. Kevesebb kép nagyobb súlyt és jelentőséget kaphatott volna. Így nem erősítik, hanem gyengítik egymás hatását, a végtelen monotonitás érzetét keltik. Az Egek beemelése sem szükségszerű, a sorozatok közötti kapcsolatot, összetartozást kevésbé direkten is lehet jelezni. A kiállítás befogadása egy ponton túl, jobb híján kimerül a technikai részletek, megvalósítás, installáció minőségének konstatálásában, élvezetében. Ami persze nem kevés.
A fotóművészet, pontosabban a képzőművészet azonban nem egy Lamborghini.
A cikk lejjebb folytatódik.