A Kogart diploma-kiállításának két különdíjasa, Basa Anikó és Kim Corbisier külön tárlaton mutatkozott be.
Mindig különleges élmény fiatal, pályájuk elején járó képzőművészek munkáival találkozni. Mintha feltáratlan és felfedezetlen vidékre tévedne az ember – tágas völgyek, kietlen síkságok, megzabolázatlan, gyors iramú folyók, szédületes meredélyek, tétován sodródó felhők jellemzik a tájat. Még nem készült térkép a vidékről, még nem lepték el turisták hadai, még nem osztották parcellákra, még nem rondít bele sem mesterséges kilátó, sem aszfaltcsík. Terra incognita – mondhatnánk.
Egyre több intézmény és kiállítóhely érzi fontosnak, hogy a frissen diplomázó képzőművészeknek teret és lehetőséget biztosítson a bemutatkozásra. Sőt manapság alig találunk olyan galériát, amelyik ne említené főbb célkitűzései között a fiatal művészek felkarolását. Előfordul az is, hogy egyenlőtlen frigyre kényszerül az ifjú művész egy-egy galériával, sok esetben azonban valódi segítséget jelent egy ösztöndíj vagy kiállítási lehetőség a kibontakozáshoz és pályán maradáshoz.
A Kogart Alapítvány 2004-től rendezi meg a Friss-kiállítássorozatot, ahol kezdetben az aktuális évben végzett magyarországi képzőművész hallgatók munkáiból válogattak a kurátorok, később több külföldi akadémiáról (Ausztria, Csehország, Franciaország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia) is meghívták a legígéretesebb diplomázókat. A külföldi kitekintés mellett az alapítvány fontosnak tartja, hogy a művészet európai „topográfiai térképére” is felkerüljenek az általuk tehetségesnek ítélt fiatal alkotók nevei, ezért a „Friss” kiállításokat külföldi helyszínekre is eljuttatják (Berlin, Brüsszel, Bécs).
Basa Anikó és Kim Corbisier a Kogart Házban tavaly augusztusban megrendezésre került FRISS 2010 kiállítás különdíjban részesült alkotói. A kiállítás kulisszatitkairól, előkészületeiről, tapasztalatairól külön blogot is vezettek a kurátorok (Szabó Noémi, Mészáros Zsolt), így szélesebb réteget sikerült bevonzani a kiállítótérbe és szavazásra motiválni. (Kritikánk a kiállításról itt olvasható.) A közönségszavazatok és a művészeti zsűri döntése alapján Basa Anikó és Kim Corbisier kapott lehetőséget arra, hogy idén februárban legújabb munkáikat a Kogart Galériában mutassák be.
Bár két teljesen eltérő szellemiségű alkotóval állunk szembe, egy közös eleme azért van a munkáiknak. A pulzáló, olykor vakító, áttetsző, sugárzó, változó intenzitású fény. A fény, mely beárad az ablakon Kim Corbisier filmjében, a fény, mely átszűrődik Basa Anikó lenge damil installációján. A fény szervezőerő – általa válnak láthatóvá az érzékelt színek, de ha túl erős és vakító, akkor kilúgozza a színeket a retinánkból.
Kim Corbisier, aki 2010-ben végzett a Képzőművészeti Egyetem festő szakán, nem idilli, romlatlan helyszínek, kozmetikázott emberi viszonyok után kutat, hanem kíméletlenül láttatni akarja festményein a hétköznapok tompaságát, a részvéttelenséget, a közönyt, az elidegenített magányos embert, a szürke kulisszákat, melyeket magunk köré emelünk. Festményeinek ellenpólusa a kiállításon bemutatott videója, amin az élete vége felé közeledő idős asszonyt hétköznapi tevékenységein keresztül láttatja, hogy az esendőség, a kiszolgáltatottság, a magány terhét csak az emberi kapcsolatok enyhíthetik, csak a kötődések segíthetik a fény felé törekvésben.
Basa Anikó áttetsző plasztikkártyákat fűzött fel színtelen műanyag damilszálakra, melyek függőleges falként állják utunkat. Az önmagunk elé vizionált falak éppoly valóságosak tudnak lenni, mint a valódi kőből és habarcsból emelt fizikai korlátok. S míg ez utóbbit csákánnyal és vésővel lerombolhatjuk, saját falainkon csak önmagunk legyőzésével hatolhatunk át.
A fény felfelé húz, magához vonz, körülvesz. Kell a fény. Hiszen Petri György szavaival élve mindannyian küzdünk, „hogy elérjünk a napsütötte sávig”.
Kogart Galéria
2011. 2. 23. – 2011. 3. 25.
