Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója 2013-ig kormánybiztosként felel az Ötvenhatosok terére tervezett nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójának kidolgozásáért, és a Szépművészeti, valamint a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeinek újraegyesítéséért. – számolt be az Origo hírportál.
Az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójáért felelős kormánybiztossá nevezte ki Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját október 1-jétől a miniszterelnök. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint Baán László kormánybiztosi megbízatása – múzeumi főigazgatói teendőinek meghagyása mellett – 2013. szeptember 30-ig szól.
A határozat szerint a kormánybiztos feladata lesz „a budapesti Ötvenhatosok terén kialakítandó új, nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójának kidolgozása, megvalósításának és építészeti tervpályázatának előkészítése, kiemelt figyelemmel a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeinek újraegyesítésére”.
A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök irányítja, feladata ellátásáért a miniszterelnöknek felelős. Baán László kormánybiztosi tevékenységét díjazás nélkül látja el – olvasható a kormányhatározatban.