A másodízben megrendezett londoni Kinetica Art Fair révén
végre a kortárs magyar művészek hatásosan összehangolt megjelenésének lehettünk
tanúi az angol művészeti piacon. A Kinetica Museum igazgatója, Toni Langfeld
meghívására a Kitchen Budapest csoport, a Ráday és az A22
galériák mutatkozhattak be a vásáron a londoni Magyar Kulturális Központ támogatásával.
Hab a tortán, hogy az idei Talent Díjat Komloszky
Szvet Tamás vihette haza.
A Londonban egyedülálló rendezvény alkalmat nyújt a gyűjtőknek,
kurátoroknak és a közönségnek, hogy megnézzék és megvásárolják a kinetikus,
elektronikus és robotikus alapokon működő, hang-, fény-, vagy időalapú-, gyakorta
interdiszciplináris műveket.
A tavalyi vásár jelentős kulturális esemény volt, amely több
mint 9000 látogatót fogadott, s nagymértékben megnövelte az ilyen műalkotások közismertségét
és értekét globálisan és a sajtóban is. A Kinetica Art Fair idén a P3 elnevezésű
földalatti kiállítócsarnokban kapott helyet 1300 m2 területen a Baker
Street metrómegálló közelében (Madame Tussaud múzeumával szemben), ahol megközelítőleg
harminc kiállító – zömmel kortárs szervezet – révén150 művész alkotásait láthattuk.
A kinetikus installációk eredete az 1920-as évekre
vezethető vissza, amikor Marcel Duchamp kísérletezni kezdett a kinetikus
szerkezetekkel. Hamarosan megjelentek Alexander Calder lebegő szobrai, majd a 30-as
évek elején Moholy-Nagy László fénymodulátora is elkészült. A 2010-es kiállítást
a kinetikus művészet úttörőinek és mestereinek szentelték és ehhez magángyűjteményekből
kölcsönöztek Jean Tinguely, Tori Bruce Lacey és Jesus Raphael Soto alkotásokat.
Egyúttal eredeti installációkat láthattunk az 1968-as – akkoriban még igazi
futurista csoda-számba menő – londoni kibernetikus művészeti kiállításról,
amely a Cybernetic Serendipity nevet viselte. (A kiállításnak egyébként magyar vonatkozása
is volt: Jasia Reichardt kurátornő annak idején kiemelte, hogy a megszervezését
Leslie Mezei torontói egyetemi tanár
„Számítógépek a vizuális művészetben”
című cikke inspirálta, amelyben többek között a szintén magyar származású Charles Csuri műveit elemezte.)
A Ráday Galéria standja a bejárat közelében kapott helyet,
mögötte pedig az A22, kis „művészbejáróval” a két kiállítóterem között. Így két
oldalról is megközelíthető volt a magyar részleg. Hogy egy gyönyörű pendulumán
kívül mindkét galéria Haraszty István
„helyezkedőiből” hozott néhányat kevésbe
előnyös, bár érthető – hiszen vásárról van szó és Haraszty mechanikai játékosságát
és formai fegyelmezettségét külföldön is ismerik, és nagyra értékelik. A Ráday
galéria biztosra játszott a mostanság Bostonban élő, tatabanyai mechanikai és
zenei géniusz Lois Viktor művének bemutatásával
is. Lois a hetvenes évek óta géproncsokból építi szobrait. 1987 óta olyan
komplex alkotásokat hoz létre, amelyek meg is mozdulnak, időnként fényt bocsátanak
ki és zeneeszközként is működtethetők – sőt működnek is, hiszen Lois „TundraVoice” nevű zenekara ezeken a
szobor-zeneeszközökön játszva a Budapesti Zenei Fesztivál állandó szereplője.
1993-ban ő képviselte Magyarországot a 45. velencei Biennálén s munkáit
rendszeresen bemutatják a világ legjelentősebb múzeumai. Rajtuk kívül a galéria
Bölcskey Miklós, Pacsika Rudolf és a
külföldön inkább tudósként, mint művészként ismert Pócsy Ferenc műveit hozta el, aki a tudomány és a művészet kapcsolatát
elemezve kreálja kecses konstrukcióit. A fentebb már említett Komlovszky Szvet Tamás konkáv tükrök
szembefordításával létrehozott alakjai anyagtalanul lebegnek. Két műalkotása finom
költőiségével és spiritualitásával a zsűri kedvence lett.
Az A22 galéria szakértő a kísérleti és kinetikus vizuális
művészet témában. Szintén a közismert művészek közül választottak, hogy
bemutassák a magyar kinetikus, elektronikus és tudományos művészetet. Mattis-Teutsch Waldemar hologramjaiból,
valamint Mengyán András, Csáji Attila és kakukktojásként az orosz Vyacheslav Koleychuk műveiből hoztak ki egy csokorra valót. A kiválasztott
műalkotások a furcsától az elegánsig terjedő skálán különféle megközelítésekből
mutatják be a művészet és technológia konvergenciáját: humorosan, komolyan, interaktívan
és elgondolkodtatóan.
A vásáron a Kitchen
Budapest, a Magyar Telekom innovációs laborja, a mobil kommunikációval és
internettel foglalkozó fiatal kutatók kreatív csoportja is bemutatkozhatott. A
különböző tudományterületeken együttműködő fiatalok olyan csoportos alkotásokat
hoznak létre, amelyben a kutatás és a fejlesztés egyaránt kiemelt szerepet kap.
A közösségi alkotás során különböző technológiák, tudományterületek képviselői
gondolják újra az új médiák adta lehetőségeket. Bircsák Eszter, Boros Judit, Kiss László, Korai Zsolt, Lukács Manuéla,
Sípos Melinda és Sztojánovits Andrea
alkotása, a LANdelion, egy virágformájú
interaktív installáció (a Landelion szójáték, dandelion=pitypang) újrahasznosított
elektronikus és mechanikus elemekből készült. Netvirág-mondják, melynél a pitypang formáját és jellemzőit vették
alapul a prototípus megalkotásához. Az organikus formájú, egy méter átmérőjű
szobor vibrál és világít. Ha a „szirmokra” fújunk a mű felizzik és a
pitypangokat szimbolizáló részecskék halk surrogással forogni kezdenek.
A Londonban élő Bolygó
Bálint fiatal kora ellenére máris közismert alakja a magyar és londoni
kinetikus művészeti szcénának egyaránt. Újszerű kreációi gyakran kutatják az idő
múlását, miközben rögzítik különféle események nyomait, kiemelve a véletlenszerűség
szerepét a tér, idő és anyag találkozásában. Néhány évvel ezelőtt egy kiállításon
egy olyan szerkezetet mutatott be, amely egy bolygó fölé függesztett ceruzából állt,
és egy karrendszer segítségével a forgó bolygón laza köröket leíró ceruza mozgását
egy sík lapra képezte le. Mostanra ez az alapötlet tökéletesedett és átalakult:
most arcokat ábrázoló finom szobrok körül keringnek a ceruzák, s képezik le a vonásokat
egy kör alakú papírlapra. Az arcokat rögzítő furcsa rajzok mellett maga a finom
szerkezet is lenyűgöző, kigondolása és összeállítása precíz mérnöki tudást feltételez.
A zajos hangeffektusok, merev szemmel bámuló mozgó székek
között navigáló tömeg nyilvánvalóvá teszi, hogy a kiállítás máris kinőtte ezt a
teret. A végtelenül egyszerű ötletektől a laikus számára követhetetlenül
bonyolult kompjuterizált szerkezetekig terjedő skálán az angol Kathy Taylor kinetikus sorozata képviseli
az egyik végletet. Tease című műve (szójáték,
a tea szót tartalmazó kifejezés jelentése: hecc) mindenkit megmosolyogtat. Egy
ezüst teáskanna, felette láthatatlan szálon függve egy teafilter köröz, s amikor
a kannához közelít a tető felnyílik, majd lecsukódik, amikor eltávolodik. (Tim
Nobel és Sue Webster babkonzervből kiemelkedő virslijére emlékeztet, amely a
Wrong Gallery számára készült és – ékes bizonyítékul arra, hogy nem a
bonyolultság, hanem az ötlet a lényeg – 24.000 dollárért kelt el). Roseline De Thélin munkája
került a vásár szórólapjaira: világító gyöngyökből fűzött függönyeire a fényerősség
növelésével emberi alakokat „rajzolt”. Tükrök közé helyezve a függönyöket
hologramszerűen háromdimenziós fénylényeket láthatunk.
Margaret
Michel óraszerkezetre szerelt ceruzák segítségével készülő rajzokat mutat be.
Hans Kooi Holland művész
a Philips eindhoveni gyárában gyártott speciális mágnesek segítségével készíti
a gravitáció törvényeinek ellentmondó, elektromágneses levitáción alapuló
szobrait.
Ric Cavalho a
minimalista Dan Flavinra emlékeztető fénycsöveket használ, ám ezek interaktívan
irányíthatók. Az automatakészítő tapasztalatokkal rendelkező Tom Wilkinson Square Dance című műve is interaktív: gombnyomásra egy négy részre vágott
szemüveg szárai és üvege egy láncszerkezet segítségével araszolva négy irányba útnak
indul, hogy aztán újra összeálljon szemüveggé. Paul Friedlander a hullámelméletet használja fel arra, hogy világító,
dinamikus és áttetsző műveket kreáljon.
Patrick
Tresset francia programozó matematikus a londoni Goldsmiths egyetem képzőművészeti
szakára iratkozott. Projektje azt kutatja, hogy mi a kreativitás és hogyan kapcsolódik
az érzékeléshez. Tresset a 30.000 éves művészeti gyakorlatot, a rajz és vázlatkészítést
vette alapul s most kifinomult informatikai programmal gépeket tesz alkalmassá,
hogy újrakreálják az észlelési és kognitív folyamatokat. Munkájának praktikus eredménye
a rajzológép: egy szimulátor, amely egy számítógép, egy kamera és egy robotkar kombinációja.
Rajzolás közben referenciapontokat keresünk, majd enyhébb és erősebb satírozást
alkalmazunk. Ezt a számítógép is megteheti: fotóz, régiókat, irányokat és intenzitást,
nyomást és vonalformát határoz meg és egy robotkarral papírra, veti az eredményt.
Daniel
Hirschman Dél Afrikából érkezett. Amikor megállunk vászna előtt,
furcsa foltok keletkeznek, mintha valaki hátulról festékkel itatná át az
anyagot… A folt növekszik és terjed, kiderül, mi magunk rajzolódunk ki, mintegy
torz tükörben. Mozgásra a foltok is mozdulnak, a kép dinamikusan követ bennünket
és fokozatosan átalakul. Amit a szoftverről,
a részecske-rendszerről, meg a színek átfolyásáról magyaráz, érthetetlen – de
az igen, hogy a programot egy fejlesztővel készíttette, akár egy ecsetet, és
folyton visszajár, hogy tökéletesítsenek rajta.
A Middlesex
University diákjai brahiból kifejlesztettek egy automata söröshordót, amely
körbejár egy asztalon. A látogatók megállíthatják, ha a tetejére szerelt fotocella
fölé emelik a kezüket. Ilyenkor villogni kezd, s megtölti a karjai közé helyezett
műanyag poharat.
A galéria egyik fő attrakciója azonban odakinn látható. Ben Parry és Jacques Chauchat humoros járműve a fogyasztói társadalmat gúnyolja
ki. A gépezet Liverpool, Manchester, a Québec City Biennále után most London utcáin
turnézik. Miközben a várost járja, a berregő motorok, nyikorgó csigák, kerekek,
surrogó ékszíjak, és csikorgó fogaskerekek meg láncok, tülkölő dudák, csilingelő
csengők, összecsattanó fedők és más szerkezetek követhetetlen mozgással vándorolnak
le-fel és jobbra-balra kakofonikus zenebonát okozva. A járgányon kiszuperált mosógépdobok,
edények és mindennapi használati tárgyak változnak iszonyú hangzavart keltő
eszközökké. A londoni járókelők leesett állal tapasztalják meg, hogy a masina
hogyan tükrözi a modern nagyváros utcazajának dinamizmusát, folytonos vágyakozását,
állandó változását, instabilitását és a káoszt.
Jó időzítéssel, jókor – jó helyen jelentek meg a magyar galériák.
A kinetikus, digitális és interaktív művészet csillaga emelkedőben van. A
Victoria és Albert galéria DECODE című digitális és interaktív művészeti kiállítása
is nemrégiben nyílt meg. Az események összecsengése még inkább Londonba vonzza
a kísérleti művek iránt édeklődőket. Részvételünk, ha nem is áttörés, de mindenesetre
nagy jelentőséggel bíró jó reklám volt. A tudomány és művészet ötvözése kitörési
terület lehet számunkra. Általános gyengeségünk, a menedzsment erősítése
mellett ez az a terep, ahol a kreativitás győzedelmeskedhet a piacát védő angol
műkereskedelem felett.