Szeretünk sopánkodni, hogy „nem megy”. A „magyar diploma” nem váltható be, vagy a mi kelet-európaiságunk nem elég jó ajánlólevél a nagyvilág kortárs művészeti színterén. Eközben a tiszteletbeli budapesti Eike Berg a freising-i Künstlerhausban, Páldi Lívia a svédországi Baltic Art Center élén, Angel Judit pedig a pozsonyi Tranzit új irodavezetőjeként komoly pozíciókban működnek. Nem beszélve a nemrég kitelepült fiatalabb generációról, akik szinte budapesti delegációként árasztják el a kortárs művészeti top trendek gyűjtőmedencéjét, Berlint.
Induló cikksorozatunk a magyar szakmai diaszpóráról vet számot. A hazai művészeti közélet egykor fontos alakítóiról, akik “megugrották a külföldet”. Az interjúk küldetése, hogy a sok derűlátásra okot nem adó honi helyzetből az interjúalanyok révén ne csak egy-egy curriculumra, hanem egy-egy külföldi nagyváros kulturális-, szerkezeti profiljára is kitekinthessünk.
Promóterek, kultúramunkások, kurátorok, igazgatók. A hinterland panaszáriájából jövő aggodalmat, miszerint nincs világhírű magyar képzőművészet, a soron következő szereplők jó eséllyel csitíthatják.
Erdődi Kati, a bécsi brut kurátora a hétvégi dupla szaunaesttől (külső helyszínes előadás, Sauna Lectures) elcsigázva adott találkozót az artPortálnak a bécsi Top Kino bárjában. A tavaly áprilisi kinevezéssel akár visszatekintő évbeszámolónak is minősülhet a következő beszélgetés. Mélyinterjú Erdődi Katalinnal, a bécsi brut kurátorával.
A brut kívül. Bécsben.
artPortal: Tavaly majdnem pontosan ilyenkor hozták le a kulturális portálok a hírbejelentőt, hogy kurátorkéntként bekerültél a brut stábjába. Megüresedett egy pozíció vagy csapatbővítésről volt szó?
Erdődi Katalin (E.K.): A brut művészeti vezetése 2013 júniusáig két társművészeti vezető, Thomas Frank és Haiko Pfost között oszlott meg, a munkájukat Bettina Kogler kurátor segítette. Amikor felvettek, valójában nem egy fő hagyta el a „társulatot”, hanem kettő: Bettina Kogler, illetve Haiko Pfost. Gyakorlatilag Bettina pozíciójába kerültem, viszont ez a munkakör ki is bővült az átszervezéssel. Elődömhöz képest az imagetanz Fesztivál kurálása mellett én az évad programján is intenzíven dolgozom.
Gob Squad: Western Society
Milyen “átörökölt” programokat viszel tovább, és mik azok, amik a te elképzeléseidből újként mutatkozik a brut életében?
E.K.: Az utódlás stílusa nem ennyire elvágólagos, hiszen a személyes ambíciókon túl azért a működés folyamatossága a legfőbb cél. Előadóművészeti helyről beszélünk, így sok a helyi produkció, emellett pedig nemzetközi vendégjátékok futnak, amelyek szervezését már egy-másfél évvel előre bookoltuk. Áprilistól kezdtem itt dolgozni, ekkor az őszi-téli illetve tavaszi programok egy része már állt. Persze mindig adódnak hézagok a programok ütemezésében, ezekre már a szezon előtt tudtam produkciókat javasolni.
Milyen programok valósultak meg ebből?
E.K.: A brut működéséről érdemes tudni, hogy egyrészt koprodukciós ház, ami azt jelenti, hogy az Ausztriában élő és dolgozó művészekkel működünk együtt. Ez financiális szempontból is nagyobb vállalás, mint pusztán a vendégjátékok bemutatása. Ezt egészítik ki a nemzetközi koprodukciók és meghíváson alapuló bemutatók. A program tematikus, általában két havi blokkokra választunk gyűjtőszavakat, amelyek mentén egyfajta vezérfonálra fűzzük fel az egyes produkciókat. Mindig az előadások felvetéseiből indulunk ki a témák meghatározásában, ezután viszont gyakran beemelünk más, rímelő projekteket is. A szeptember-októberi programegységet a „Power of voice” hívószava határozta meg, az ausztriai választások apropóján. A választások témájával foglalkozott többek között Roger Bernat barcelonai színházi rendező általam meghívott Pending Vote című projektje. Röviden az előadás különlegessége, hogy nincsenek színészek a színpadon, a helyzetet a közönség részvétele oldja meg: a nézők egy kvázi parlamenti szituációban dönthetnek és megtárgyalhatják, mit kezdjenek a választójogukkal. Az előadás bejárta Európát, tehát turnézó darab felemás felépítéssel: a dramaturgiája állandó, konzerv, viszont az aktuális szövegesítés mindig a helyi viszonyoknak felel meg. A meghívás szempontjából egyedülálló volt a bécsi időzítés, hiszen egy nappal a választások előtt rendeztük meg az eseményt. Azokat az alapkérdéseket, amiket az előadás feszeget a parlamenti demokrácia működéséről, mindig értelmes feltenni, mégis így, éles helyzetben különösen hatásos volt.
imagetanz 2014 Georg Klüver-Pfandtner:Waltraud Theresia Brauner:
Peter Baur- Image Recovery FOURDUMMIES (c) Rania Moslam
Az előképzettségedhez passzolnak a politikai vagy társadalmi szerepvállalást tematizáló projektek. A Corvinus Egyetemen közgazdaságtant és nemzetközi kapcsolatokat, majd Párizsban kulturális politikát és menedzsmentet tanultál. Mennyire hasznosítható ez a fajta akadémiai előélet és tanultság a programszervezésben, tartalom menedzsmentben?
E.K.: A különböző tapasztalatok vagy tanulmányok a későbbi munkákban összeérnek és alapvetően meghatározzák a művészetről való gondolkodásomat. Nem hiszek a művészet vagy a művészeti diskurzus leválaszthatóságában, hogy az „art world” társadalmi folyamatoktól függetlenül létezne. Nem a művészet autonómiáját kérdőjelezem meg, de azt gondolom, hogy a művészeti diskurzus nem magáért való, hanem társadalmi vagy akár gazdasági folyamatokkal függ össze és képes ezekre reflektálni. Ez érdekes felfedezés volt számomra anno, amikor a Trafóban kezdtem dolgozni. Az akkori Trafó Galéria Somogyi Hajnalka vezetése alatt több olyan művészt is bemutatott, akik nagyon komolyan foglalkoztak a művészeti diskurzuson keresztül gazdasági jelenségekkel. Ilyen volt Cesare Pietroiusti a pénz értékével és annak átalakulásávalfoglalkozó projektje (A pénz visszafordíthatatlan megváltoztatásának módszerei – szerk.) vagy a Société Réaliste kiállítása (Transitioners – szerk.), amely a forradalom szimbolikájával foglalkozott. Izgalmas ezeket a kiállításokat a korábbi tanulmányaim szemszögéből is vizsgálni, függetlenül attól, hogy a művészeti diskurzus nem tudományos igényű. Mégis, rengeteg nem csak politikailag vagy társadalmilag elkötelezett művész munkájában megjelennek a társadalomtudományok területén alapvető nevek vagy elméletek. Olykor kérdéses számomra, hogy hogyan értékelhető az a szabadság, amellyel egyes művészek értelmezik a különböző elméleteket, hiszen sokan viszonylag kötetlenül bánnak a referenciáikkal, ám épp ezért a „tudományos igény“ nem feltétlenül számokérhető.
A brut belül.
Kicsit visszalépve az időben, ez a tudatosság indokolja az általad gründolt Placcc fesztivál köztéri művészet felé fordulását is? A 2008 óta folyamatosan működő programsorozat gyakorlata során az elszigeteltséget szülő, vagy elidegenített térként „leszerepelt” white cube galéria- és múzeumi terekből rányitott az utcára.
E.K.: Amikor Nánay Fannival elindítottuk a Placcc-ot, erősen közrejátszott a koncepció alakításában, hogy mindketten intézményi keretek között dolgoztunk. Én a Trafóban voltam programszervező, Fanni pedig a Merlin színházban dolgozott. Egyrészt megfogalmazódott bennünk az intézményi keretekből való kilépés gondolata, másrészt nagyon fontos volt, hogy a közönséghez való viszonyulás teljesen más módon konstruálódjon a köztéri vagy helyszínspecifikus művészeti projekteken keresztül. Az induláskor, 2008-ban Magyarországon alapvetően nem volt olyan platform, amely a helyszínspecifikus előadóművészetre (site-specific performance) fókuszált volna, tehát a performance, színház, vagy adott esetben tánc területéről jövő kezdeményezéseket mutatott volna be városi terekben, vagy különleges helyszíneken. Szerettük volna, hogy magyar művészekkel együttműködve új projektek jöhessenek létre, másrészt pedig a nemzetközi kínálatból Magyarországra akartunk hozni olyan előadásokat, amiket előremutatónak gondoltunk, és amiket intézményi keretek között nem vagy csak nehezen lehetne műsorra tűzni. Az intézmények számára nagyobb megterhelés egy helyszínspecifikus projekt létrehozása, mint mondjuk egy színpadi produkcióé. Ha van egy színházad vagy egy kiállítótermed, akkor meggondolod, milyen megfontolásokból lépsz ki a falak közül. Számunkra viszont épp ez volt felszabadító, hogy infrastruktúra nélkül, a várossal, városi terekkel tudtunk dolgozni.
God’ Entertainment
Amikor átigazoltál Bécsbe, akkor felszámolódtak vagy elaludtak az itthoni vállalásaid? Illetve: mennyire kaphat szerepet a magyar művészek népszerűsítése a brut intézményén keresztül?
E.K.: Nem szakítottam meg minden szálat, van egy-két olyan projekt, aminek most is része vagyok Magyarországon. Az egyik egy kortárstánccal foglalkozó kezdeményezés, a Body moving, amelyen két kollegámmal folyamatosan dolgozunk. Az effektív munkában kevésbé tudok részt venni, inkább a koncepció alakítását gyúrom. Nemrég a Trafóban volt egy programunk (Tánc Mindenkinek, 2014. február 23.), a programsorozatot a kortárstánc, illetve a táncoktatás köztereken történő, mindenki számára hozzáférhető népszerűsítésére hívtuk életre. Nem szakadtak meg a kapcsolatok, de áthelyeződött a hangsúly az itteni munkára. Mindenképp fontosnak tartom, hogy a brut-on keresztül a magyar művészek munkájának is nagyobb láthatóságot biztosítsak Bécsben. Nem annyira egyszerű feladat, mint amilyennek látszik. A brut-nak is megvannak a sajátos intézményi lehetőségei, akár a játszóhelyeket vagy a programstruktúrát tekintve. Eddig kisebb kezdeményezések valósultak meg, például Igor és Ivan Buharov Lisa Kortschak-kal való együttműködése egy február eleji eseményen. Őket korábban, a Power of voice kapcsán is meghívtam a Smellection automatával, aminek ez alkalomra elkészült az osztrák változata. A brut-nál az is behatárolja a lehetőségeket, hogy a mostani művészeti vezető, Thomas Frank mandátuma 2015 nyarán lejár. Ugyan nem kötődik hozzá közvetlenül az én szerződésem, de 2015 közepén mindenképpen igazgatóváltás várható. Az azt követő időszak nyitott, az is kérdés, hogy az intézmény egyáltalán ezen a néven megy-e tovább. A brut 2007-es alapítással viszonylag fiatal intézmény, előtte dietheater néven működött, tehát már túl van egy nagy profilváltáson. A brut-ot alapvetően Bécs városa finanszírozza, a városvezetés írja ki a művészeti vezető pozíciójára a pályázatot, így kézben tartja, milyen profilú intézmény vezetésére írja azt ki. (Foly.köv. hamarosan!)
Igor és Ivan Buharov: Smellection Automat (2013)
A cikk nyitóképe: Alix Eynaudi – Long Long, © Maya Wilsen. Forrás: brut
A cikk lejjebb folytatódik.