Az Iparművészeti Múzeum, a VIII-IX. kerület határán, a múlt
századforduló „bútorrajzolói”, a magyar szecesszió bútortervezői előtt
tiszteleg ma nyíló kiállításával. Bútoraik – melyek formáival-díszeivel évszázados
hagyományokkal szakítottak – „sajgó liliomok”, melyek egy kevéssé érett
társadalmi rendbe, nem minden értetlenség nélkül születtek, „kőszálon
termettek”. A stílus múlandósága hasonló a lilioméhoz: a szecesszió két
évtizedes „pillanata” csak virágéletű volt, tárgyainak szépsége mégis örökemlékű.
Az
1890-es években induló mozgalmak a történeti stílusokat felidéző historizmus és
eklektika ellen léptek fel. A Huszka József által gyűjtött magyarnak gondolt
népi motívumkincsből kibontakozott egy új stílus: a magyaros szecesszió.
Megteremtője, Lechner Ödön és követői, Komor Marcell, Jakab Dezső, Bálint
Zoltán, Jámbor Lajos, Faragó Ödön, Nagy Lázár alkotásai indították el és tették
elismertté az új irányzatot. Az építészet után a bútortervezésben is
megjelentek e motívumok, építészeink teljes összhangban készítettek „házat és
berendezést”. Faragó a főúri körök számára is dolgozott: Erzsébet királyné
kerti szobájának– mely egykor a budai királyi palotában volt – bútorai
elpusztultak, de korabeli másodpéldányait a londoni Victoria & Albert Museum
őrzi. Ezt a berendezést is megmutatják a nagyközönségnek, ez a kiállítás egyik kiemelkedő külföldi kölcsönzése. A szabadkai városháza berendezési tárgyai közül két
csodálatos karosszéket – Komor Marcell alkotásait – is kiállítottak.
A
magyaros szecesszió mellett a londoni, párizsi, bécsi, illetve a német, finn
hatások is feltűntek Magyarországon. A nemzetközi tendenciák legnagyobb hazai
mesterei Horti Pál, Spiegel Frigyes, Vidor Emil, és a festő Rippl-Rónai József.
Bútoraikon feltűnnek a külföldi áramlatok formái, díszei, mégis önálló
alkotások, stílusteremtő erejűek.
A
tényleges – néprajzi értelemben vett – gyűjtőutak új lendületet adtak a magyar
stílus megteremtésének: népi formák, díszítmények inspirálták a művészeket,
hogy újat alkossanak. A Gödöllői Művésztelep alkotói, Körösfői-Kriesch Aladár,
Nagy Sándor, Undi (Springholz) Mariska, illetve Toroczkai Wigand Ede és Kós
Károly népművészet ihlette bútorai a „tiszta forrás kereséséről”, az erdélyi
népművészet hatásáról tanúskodnak.
A
kiállítás utolsó szakasza már a következő stílust, az Art Deco-t előlegezik
meg. Lajta Béla, Kozma Lajos, Maróti Géza, Vágó József, Menyhért Miklós, késő
szecessziós darabjai az 1890-1910 között időszak „összefoglalása”, s előre
mutatnak a két világháború közötti magyar bútorművészet irányába.
„Tervezők
– bútorok nélkül” címszóval olyan bútortervezőket is bemutatnak, akiktől nem maradtak fenn tárgyak, Fehéskuthy Bálint és
Dósa Lukács vagy Vas Béla alkotásait sajnos csak archív fényképeken láthatjuk. A korszak
gyermekképének változását is nyomon követhetjük, Undi Mariska, Wessely Vilmos, Pálinkás Béla,
Toroczkai Wigand Ede – elsősorban tervekről ismert – gyermekszobáiból.
A
szecesszió szociális érzékenységét mutató „munkásbútor-pályázatok” eredményeit
ifj. Bodon Károly bútorai képviselik.
Hozzávetőlegesen 110 bútort sorakoztatnak fel mintegy
30 tervezőtől. Hogy a századforduló bútorművészetéről minél
teljesebb képet kaphassunk, a tárgyak mellett közel 50 eredeti tervet és ugyanannyi
archív fényképet is a látogatók elé
tárnak az Iparművészeti Múzeum
Adattárából.
A
kiállításhoz kapcsolódó programok: A múzeum
csütörtök esti NyitottHáz programsorozatának keretében előadások,
tárlatvezetések segítik majd a látogatókat a magyar szecesszió
bútortörténetének megismerésében.