Hűvös idegenség, kávés viháncolás, dán kocsmazaj és dizájn-szuvenírek. Az Artportál kocsmagalériákat felfedező különítménye a legendás Printában járt.
A környéken látszólag két lehetőség van: az ember célirányosan a papíripari mintaboltba megy vagy térképpel a kézben érdeklődve nézeget, és éppen eltévedt a Dohány utcai zsinagóga vagy a Király utca felé félúton. A külföldiek valahogy mindig más utakat találnak, a hetedik kerület foghíjtelkekkel, romkocsmákkal, tűzfalakkal és egyéb, tisztázatlan státuszú ingatlanokkal tarka vidéke olyan nekik, mint Csodaország.
Hogy ebben a szűk utcában is lenne egy zsinagóga, és a lebontott ház helyén található parkolón kívül további kalandok is várnak, az a hétköznap áthaladó folyamatos autóforgalomban alig tűnik fel. Az árnyékosabb oldalon, környezetébe olvadó cégtáblával működő Printát pedig még annál is nehezebben szúrja ki a magyar szem.
Mintha a süllyesztett kirakatok mögött valami Észak-fok, titok, idegenség rejtőzne; a szürke falon azonban a biztonságérzetet kissé növelő, jellegzetesen budapesti stencileket és festékcsíkokat helyeztek el. Így – lesz, ami lesz – betérek, hogy tétován megálljak a fa- és műanyagillatú térségben a bejárat mögött; nincs bent se rokonom, se ismerősöm. Turistás zavaromban a színes csecsebecséket kezdem bámulni, és ezzel egy időben kis oldalpillantásokkal mérem fel a terepet. Balra a kávépultnál vendégek, szemben, és végig a falakon egy designbolt széles kínálata. Rögtön szólnak, hogy mondjam nyugodtan, ha segítség kell, de amúgy semmi para, lehet fogdosni és nézegetni az árut. Nem méregetnek, bár teljesen új arc vagyok a – láthatóan a berendezés részévé avanzsált – nyugat-európai látogatók között.
Miközben evidens, hogy három lépés távolság van közöttem és a hely között, számomra is teljesen váratlanul elmosolyodom az osztrák Walking Chair Magyarország alakú tükrén (See You in Hungary). Később hangosan nevetni kezdek a dán kiállító művész, Rune K. Drewsen egyik szitanyomatán. Arra azonban végképp nem készültem fel, hogy öt perc elteltével majd Zsuzsival, a pultos lánnyal viháncolok, feloldódva a szintén dán Coffee Collective kávéjának csodás íze felett érzett túlcsorduló örömömben, pedig pontosan ez következik.
Lehet, hogy Drewsen kiállítása (Ez nem csak orvosság) van az emberre ilyen felszabadító hatással. Nem csak orvosság távolságtartásra: az Unicum–pálinka–tokaji-háromszögben, és egy picit azon túl végzett kutatások összegzése látható, és a konklúzió ismerős, mégis eredeti. Egyszerre magyar és egyszerre dán (és német és szlovén és portugál), fel tudom fedezni a kelet-európai cicababák és a hőbörgő skandinávok alakját, mint ahogy jól kivehető egy-egy helyszín is (koszlott talponálló vagy menő diszkó, vagy a kertek alja). Igazán bájos részegeket látunk. A különböző fokú nehézségeket, amelyekkel szembenéznek, fekete sziluettjeik magukba zárják, az italfogyasztási kultúrát és indítékait a formákból adódó finom humorral, frenetikus gagekkel tárják az érdeklődő elé. Utólag derül ki, hogy a kiállítótérben található magnetofonról ki-ki dán kocsmazajt játszhat le magának, ami az installáció része, de a békesség kedvéért inkább nem forog egész nap.
Külföldön járok, ilyen máshol nincs. Annyira tetszik minden, hogy szinte belefeledkezem a gondtalan nyaralásba, mindent kérek, boldogan ízlelgetem Európa ízét a már nem is fair, hanem direct trade kávéban. Azt se bánom, hogy Zsuzsa szerint marcipán és csokoládé íz az – mondja csak, megtisztel, elvégre egy amatőr barista verseny első helyezettje. Nyugaton úgyis jobban tudják.
A térkezelés, a dohányfüstmentesség, a minőség, a design, és az ezek mellett elkötelezett tevékenység Budapesttől távoli dimenziót képvisel, a tárgyak nagy része szintén külföldi, ötletes, hűvös; elöl van egy kis WAMP-hangulat, de a kávé jobban fogy.
Feltöltődve az élményekkel, és kilépve az ajtón megint a hazai atmoszférába léphetünk be. Épülő Csodaország, málló vakolat és kotyogós kávéfőző illata lebeg a napsütésben, a járda visszavezet a hétköznapokba. Mindenhol jó, de már nem tudom, hol a legjobb.
A Vendégtér-sorozat előző állomásai:
Kovács Réka: Szombat Éva mű fotói a Lumenben
Kovács Réka: Hókuszpénisz – Semmi balhé a Krimóban
Kovács Réka: Mától már nincs késés – A Moha és a Godot Galéria találkozása