A Kogart Ház bemutatja a pszichedelikus plakátok korszakát – a megfigyeléshez lepkeháló, nagyító és csipesz is ajánlott. Historia naturalis az Andrássy úton.
A hangulatot hiába keressük, a lépcsőházban veszett el, amikor a liftben a rossz gombot nyomtuk meg, majd megláttunk egy papírmasé elektromos gitárt. Bár a kiállítótérbe lépve egy pillanatra könnybe lábad a szemem a Max Yasgur farmján hömpölygő, boldog tömeg fotója láttán, miközben a hangszóróból illedelmes hangerőn cincog a blues – az élmény sokkal inkább szakmai, mint érzéki.
A lepkegyűjteményszerűen elrendezett, pompás plakátritkaságok rendszertani kategorizálásának alapja egy hozzávetőleges időrend, ami az anyag vége felé jelentősen veszít következetességéből. A cél ugyanakkor láthatóan nem lehetett más, mint egy elsősorban kultúrtörténeti szempontból érdekes válogatás, melynek során a pszichedéliát a tudományos vizsgálódás számára steril lombikban különítették el.
A korabeli újságcikkek mellett megtekinthető az első pszichedelikus koncertplakát („The Seed” – a Charlatans posztere 1965-ből, egy jópofa házilagos képregény), monterey-i szórólapok és woodstock-i belépőjegyek és részletes leírások a korszakot meghatározó nyilvános eseményekről, mint a Human Be-In és az Acid Test-ek. Wes Wilson és Victor Moscoso leghíresebb darabjai közé szúrva még egy rövid utalás is akad Alfred Rollerre és a Ver Sacrumra. A két legismertebb plakáttervező munkái a „Nagy Ötös” további alkotóihoz képest jóval nagyobb számban jelennek meg, motívumaikat mindenképpen érdekes összehasonlítani Mouse és Kelley szecessziós kísérleteivel, vagy Rick Griffin teljesen egyedi, underground comix-os világával. Lisa Law fesztiválfotói egy képernyőn pörögnek, időről időre kisebb vendégsereg bámulja őket fáradtan. Kapóra jönnek a szellemi összpontosítás közben.
Amikor már pont elkezdenénk hanyagolni az alkotók nevének olvasását, és minden mindennel keveredik, mégis feltűnik a grafikákon néhány olyan elem, amely lendületet adhat a további tanulmányozásnak.
Bonnie MacLean egyetlen, szentképszerű kompozíciója eszünkbe juttathatja a barokk extázist, az meg egy Bosch: Gyönyörök kertje-részletet fekete-fehér negatívban – ami egy 1966-os Acid Test plakáton az alsó szinten látható. Templom helyett viszont a felhívások többsége a Fillmore Auditoriumra vonatkozik, és nem igényel magyarázatot. Mintha nem kellene tudni olvasni ahhoz, hogy értsük: ha a célközönségnek a középkori emberhez majdnem hasonló problémái támadtak a betűkkel, elég volt követniük a tömeget. A lényeg átment, sőt az olvasás bizonyos esetekben inkább akadály. 2011-ben azért van idő silabizálni a fehér fal előtt.
Így bukkan fel a vizuális jelek kápráztató áradatában Alfred E. Neuman, a hülyeség amerikai ikonja, vagy egy ici-pici, ám annál sokatmondóbb felirat a szintén emblematikus Batman bicepszén – „FIGYELEM: Mindenki jöjjön a legjobb fluoreszkáló ruhájában és sminkjében!”. Az utóbbi mondat akár a Monty Python Repülő Cirkuszában is elhangozhatott volna, amelynek vizuális körítése a pszichedelikus plakátoknak nem is olyan távoli rokona.
Egy-két fellépőruha mellékes, üvegtárlóba zárt jelenlétében, vagy a koncertbelépők szimmetrikus csoportosításában azonban egy szépen rendben tartott biológia szertár köszön vissza. Csak egy jó tanár tudná levenni a dolgokat a polcról a megfelelő sorrendben. Éppen a fluoreszkálás és Woodstock viszonylata, a szerelem nyarának és a ház elé installált, kidekorált VW-busznak kétes kapcsolati szálai, a zenék és a drogok hatása, és a történet társadalmi vetülete az, amit nem lehet egy nagyítóval megtalálni. Holott, mint az a Denver Art Museum honlapjáról kiderül, az Incredible Poetry (Victor Moscoso, 1968) igazi érzéki kaland is lehetne a megfelelő megvilágításban. „Rock, TV, films, environmental gadgetry, sensory awareness, jazz, flea market, war, peace – Whatever It Is.”: a Kogart Ház nem merte kipróbálni, milyen átmenni az acid teszten.
Vagy nekünk kell ezt más módon megtennünk, vagy koncentráljunk a grafikai megoldásokra, és elégedjünk meg velük. Például a kiállítás saját plakátjával, amely feltételezhetően csak elemeiben lehet Szyksznian Wanda munkája. A teremőrök pólójára nyomott variáció rózsaszínű kacskaringói egzotikus pillangókra emlékeztetnek; talán ezek egyetlen szárnycsapása volt képes eldönteni ennek a látogatásnak a kimenetelét a másik oldalon.
