Az előző hónapban mind a hazai, mind a nemzetközi színtér pezsgett a művészeti vásárok forgatagában. Ezek közül fontos kiemelni az október 12. és 16. között a Regent’s Parkban megrendezett Frieze London művészeti vásárt, amelyen most két magyar galéria is részt vett egy-egy erős válogatással: az Einspach Fine Art & Photography Drozdik Orshi alkotásait mutatta be, az acb Galéria standjánál pedig Szilvitzky Margit munkásságával találkozhattak az érdeklődők – utóbbiról mi sem maradunk le, ha kezünkbe ragadjuk a Balázs Kata által szerkesztett katalógust.
Míg a 2003-ban alapított Frieze London az élő kortárs alkotók munkáit sorakoztatja fel minden évben, addig a Frieze Masters kicsit hátrébb lépve a 2000-es évek előtt készült műveket mutatja be. Ennek egyik speciális leágazásaként indították el 2015-ben a hiánypótlónak számító Spotlight sorozatot, amely során a szervezők a művészettörténeti kánonból kiszorult, nemzetközi (és akár hazai) szinten kevésbé vagy egyáltalán nem ismert alkotók munkásságát reprezentálják – a műveik pedig a vásár másik két szekciójának köszönhetően azonnal kortárs nemzetközi kontextusba és diskurzusba kerülhetnek.
Camille Morineau francia kurátor és az általa alapított AWARE (Archives of Women Artists, Research and Exhibitions) rendezték az idei Spotlight szekciót, amelyben 29 olyan női művész kapott figyelmet, akik 1900–1951 között születtek, és az absztrakció, a posztszürrealizmus, illetve a politika háromszögében alkottak. Morineau-nak a női művészeket megcélzó szakmai missziója a 2009-es elles@centrepompidou című Pompidou Center kiállítással kezdődött. A tárlatot megelőző kutatáskor sokkolóan hatott rá annak a szakadéknak a felismerése, amely a női és férfi művészek múzeumi dokumentációja és így művészettörténeti kanonizációja között tátongott. Azóta egyre inkább előtérbe kerül(t) nemzetközi szinten is a női művészek, a nőművészet, illetve a kisebbségi, marginalizált csoportok alulreprezentáltságának revideálását sürgető kérdése. Szilvitzky Margit – A négyzet megtalálása. Művek 1968–1988 című átfogó kötet létrehozása szintén ebbe a tendenciába tagozódik bele azzal, hogy Balázs Kata, az acb ResearchLab vezetője reflektált a hazai szakmai közeg hiányosságaira, elmaradásaira.
Szilvitzky Margit (1931–2018) a magyar textilművészet generációjának egyik kiemelkedő alakja, akinek köszönhetően – természetesen számos pályatársa mellett – a magyar textil rövid idő leforgása alatt, az 1970-es évek elejére kitört a dekorativitás, vagyis a népi és ipari mesterség címkéje alól, hogy rögtön autonóm műfajként foglalja el méltó helyét a magasművészetek között. A textilművészek mindezt a kádári 3T korszakában, ráadásul periférián, a hivatalos intézményi rendszeren kívül mozogva hozták létre önszerveződő módon, például a Velemi Textilművészeti Alkotóműhelyet, a szombathelyi biennálék és triennálék eseményeit, valamint a FÉSZEK Művészklub kiállításait és performanszait. Vagyis meghekkelték az akkori magyar művészeti rendszert, és – Pierre Bourdieu mezőelméletével szólva – saját működési mezőt alakítottak ki a maguk számára. Azonban a ‘80-as évek közepére a magyar textilművészet teljesen elvesztette lendületét. Ezt „az állami szervek a radikális tendenciák visszavágására irányuló beavatkozása is felgyorsított[a]”, de maguk az alkotók sem táplálták tovább, akik közben más médium felé fordultak kísérletező érdeklődésükkel. Végül közel 40 évnek kellett eltelnie, hogy a szakma figyelmének középpontjában ismét a textil és annak művészei álljanak.
Az acb Galéria és ResearchLab ezt a problémát rögtön több irányból közelítette meg tavaly, amikor Szilvitzky Margitnak a ‘70-es években készült textilműveiből és kollázsaiból rendeztek válogatást. Többek között A négyzet megtalálása (1975) című, programadó folyamatművével mutatták meg, hogyan talált rá a művész a geometriai alakokra, mint a malevicsi “tiszta formára”, és hogyan került előtérbe Szilvitzky rendszerkereső és rendszerteremtő érdeklődésében a textil mint síkbeli kiterjedésnek a plasztikai, ugyanakkor fény-árnyék lehetőségeinek vizsgálata. Habár ez a kiállítás csak egy szeletét prezentálta a médium- és szemléletváltásokban, illetve sokrétű tevékenységben és jelentős elméleti és oktatói munkásságban gazdag alkotó pályájának, ismét megjelenítette az egyre inkább homályba vesző életművet. Amelynek például a hajtogatással létrehozott, ergonomikus technikai megoldása mindeközben amúgy jelen van jó néhány kortárs alkotónál, vagy a formatervezéssel foglalkozó egyetemi műhelymunkáknál. Viszont azzal, hogy a tárlattal párhuzamosan kiadtak egy bevezetőt, 2 interjút és egy hiánypótló, Szilvitzky munkáit és alkotási módját részleteiben elemző tanulmányt tartalmazó kötetet, a művészettörténeti kanonizációs feldolgozást is megkezdték.
A kiadvány 202 oldalon keresztül izgalmasan, egymásba fűződő struktúra mentén kalauzolja végig olvasóját Szilvitzky Margit 1968–1988 között létrehozott alkotásain, illetve természetesen magán az életpályáján is. Egyszerre ágyazza egymásba összetartozó elemként a múlt és jelen rétegeit, mintha a kurátor, egyben kötetszerkesztő inspirálódott volna magukból a művekből. A jelenből a múltba visszatekintő bevezetővel indít, majd onnan Kígyós Fruzsina Amíg mozog a kezem, addig rajzolni még lehet. Beszélgetés Szilvitzky Margittal című, 2017-ben megjelent interjúja vezeti át és meríti el az olvasót az alkotó gyermekkorában, divatipari, képzőművészeti és oktatói pályakezdésének fordulataiban, illetve ad részleges választ a bevezetőben olvasható nyitott folyamatok kifejezésre. Az interjút olvasva megelevenedik Szilvitzky Margit valóban magával ragadó személye, gondolkodásmódja és közvetlensége. Ezt váltja fel Balázs Kata tanulmánya, amely a hazai és nemzetközi kontextusba ágyazást, az életmű alapos, minden részletre kiterjedő vizsgálatát végzi el. A szöveg egy pontján pedig még direktebben beemeli az alkotó munkásságát a korábban Camille Morineau és az AWARE nyomán említett tendenciába:
Szilvitzky és nemzedéke elindulása egybeesett a feminizmus első hullámának hatására nyugaton fellépő női alkotók megjelenésével, akik a női szempontok érvényesítésével írták át a hagyományos nyugati művészet és kulturális narratívát olyan alkotók útján járva, mint a szürrealizmushoz közel álló Meret Oppenheim és Louise Bourgeois.
Ugyanakkor a kiadvány olvasásakor arra is figyelmesek lehetünk, hogy a szerkesztő nem félt akár az egymással szembenálló élektől, az így létrejövő diszkurzív párbeszédtől sem. Fitz Péter, a magyar textilművészet avatott szakértője, egyben a művész kortársának bevezetője szerint a grand art és az alkalmazott művészet közötti felosztás ma már nem érezteti hatását. Ezt vitatja Balázs Kata tanulmányában, miközben rámutat arra, hogy ideje lenne kilépni abból a szűk keretből, amelyben a magyar textilművészetet leginkább csak önmagában vizsgálva állították ki. Elenyésző esetben éltek azzal a magyar képzőművészeti közegben, hogy például Szilvitzky Margit textil, majd a későbbiekben festészeti munkái mellé tegyék Keserü Ilona képeit, holott lehetne “merészebben” gondolkozni, és megtenni ugyanezt Eva Hesse alkotásaival párosítva.
(Fotó: Tóth Dávid)
Szilvitzky Margit – A négyzet megtalálása című kötet írásos anyagát Attalai Gábornak a művész 1988-ban, Műcsarnokban rendezett kiállítása kapcsán készített interjúja zárja, így hozva létre azt a keretet, amely a jelenből a múltba, onnan ismét a jelenbe fordul át. Habár az utolsó, a ‘90-es évekre, mint akkori jövőre vonatkozó kérdést az idő megválaszolta, Szilvitzky zárszava a műfajt örökérvényűen meghatározza statementként:
A textilnek vannak még tartalékai, nyújt még meglepetést a következő évtizedekben is. Újjáéled majd más műfajokban, mert a textília – ne felejtsd – »élő« anyag.
- Balázs Kata (szerk.): SZILVITZKY MARGIT – A négyzet megtalálása. Művek 1968–1988 / Finding the Square. Works 1968–1988.
- Kiadó: acb ResearchLab, Budapest
- 2021
- ISBN: 978-615-01-1280-0
- A kiadvány megvásárolható az ISBN könyv+galériában
Borító: Enteriőrkép Szilvitzky Margit az acb Attachmentben 2022. november 04. – december 09. között látható, Dobozképek című tárlatáról (Fotó: Tóth Dávid)
