Július 17-én, szombaton a havannai utcákon „a forradalom megerősítése”(Acto de Reafirmación) címmel a jelenlegi rezsim melletti szimpátia-tüntetés volt, amit a pár nappal azelőtt lezajlott, szabadságot és politikai változást sürgető, az egész országra kiterjedő spontán megmozdulások elítélésére szerveztek meg az állami munkahelyek és oktatási intézmények bevonásával. Ennek az „ellenforradalmárokat” elítélő szombati tüntetésnek az a szépséghibája, hogy a részvétel kötelezően önkéntes volt, vagyis „obliguntario„, ahogy a köznyelv az obligatorio és voluntario szavak összevonásával jellemzi Kubában az ilyesféle, felülről szervezett eseményeket. A fizikai megtorlás mellett napok óta folynak ilyen “spontán” rendezvények Kubában. Ahhoz, hogy valaki kivonja magát ezek alól, komoly kurázsira van szükség, mert a távolmaradás szinte biztosan retorziókkal jár. Erre a félelemre pedig az elmúlt napok letartóztatási és kihallgatási hulláma is rásegített.
„Kubaiak! Ne vegyetek részt a kubaiak elnyomásában. Jusson eszetekbe, hogy azok ott fenn titeket használnak arra, hogy konzerválják perverz hatalmukat” – írta a havannai államilag szervezett tüntetés napján Yoani Sanchez kubai sztárblogger, aki, bár 1994-ben elindított blogja – miként ő maga is – nagyot futott a nyugati világban, továbbra is Kubában él és onnan tudósít. Ezekben a napokban persze rajta kívül is rengetegen készítettek az utcai erőszakot dokumentáló rövid videókat országszerte.
Szombaton azonban Havannában is megtörtént szimbolikus térvisszafoglalás a hatalom részéről: kora hajnaltól fogva vitték a buszok a gyülekezési helyszínre az odairányított résztvevőket, akiknek soraiban tömegével voltak civilruhás ügynökök. Az utóbbiak voltak azok, akik a rendőrséggel és a Forradalmi Fegyveres Erők elit csapatával, a boinas negras-ként is ismert brigáddal vállvetve husángokkal verték szét a július 11-i, valóban spontán országos tüntetést. Azt a megmozdulást, amire 1959 óta nem volt példa a szigeten, hacsak az El Maleconazo néven emlegetett, lényegében csak Havannára korlátozódott 1994-es forró augusztusi napokat nem számítjuk. Elemzők szerint az El Maleconazo-t és a 2021 júniusi zavargásokat is hasonló gazdasági krízis előzte meg, bár a ’94-es „Período Especial”-nak nevezett időszak a mostaninál kétségbeejtőbb volt, még akkor is, ha jelenleg a Covid, a gyógyszerhiány és a közelgő hurrikán-szezon tovább súlyosbítja a képet. A párhuzamot nézve az sem zárható ki, hogy a mostani krízis a ’94-eshez hasonlóan lecseng, és lényegében minden marad a régiben. De ha mégsem, akkor annak az akkori és a mostani időszak között eltelt több mint 25 év és a technikai fejlődés lesz az oka.
Felnőtt ugyanis egy újabb generáció, amelynek a sokmilliós kubai emigrációval – elsősorban az USA-ban élőkkel – eleven kapcsolata van. Tele vannak az utcák fiatal emberekkel, akik netezésre alkalmas mobiltelefonnal a kézben élik az életüket – mely készülékeket a nomenklaturán kívüli családokhoz tartozó fiataloknak többnyire a kint élő rokonok, barátok küldik vagy hozzák, illetve fizetik elő. Sok évtizedes mesterséges késleltetés, hátráltatás után ugyanis pár éve végre megérkezett a szigetre a szélessávú internet, vele pedig a szabadabb információ-áramlás és a szerveződésre is alkalmas online közösségi hálózatok. A szellem kiszabadult a palackból.
Az internet kontrollja azonban továbbra is a rezsim kezében van; a kormányzat az ETECSA nevű telekommunikációs monopol céget fegyverként használva magasan tartja a szolgáltatás árát, blokkolja az ellenségesnek tartott oldalakat, lassítja vagy esetenként teljesen meg is vonja az internet-szolgáltatást, ahogy például azt az elmúlt napokban is tette. Ezért is kérik a netet ellenállásra is használó ellenzéki értelmiségiek a nemzetközi közösséget – és persze főleg az USA-t -, hogy a most széles körben tapasztalható verbális szolidaritás mellett gyakorlati lépéseket is tegyenek azért, hogy a szigeten mihamarabb legyen mindenki számára megbízhatóan és ingyenesen elérhető net. Ami messze nem olyan egyszerű, ha az lenne, már rég megvalósult volna. (A szatelitről érkező jel telefonnal való direkt vétele technikai okok miatt valószínűleg nem kivitelezhető.) A kubai fiatalok egy része persze már az elmúlt években kiképezte magát az olyan blokkolást megkerülő technológiák használatában, mint amilyen például a VPN-t, SSH-t és proxy HTTP-t használó Psiphon nevű app is, amely csak az elmúlt napokban közel másfél millió, Kubából induló elérést regisztrált. Ez a szám „normál” napokon is egymillió körül jár egyébként.
Persze láttunk már forradalmat internet nélkül is, de egy több mint hat évtizede apátiába süllyedt társadalom felrázását valószínűleg megkönnyítené, ha a saját valóságára vonatkozó információkat sokféle, egymással összevethető, ellenőrizhető és könnyen hozzáférhető forrásból kapná. Ezt pedig a KESMA magyarországi, vidéki egyeduralmát ismerőknek nyilván nem kell magyarázni.
Van a kubai értelmiségnek egy vékony rétege – független gondolkodók, újságírók, az alternatív művészeti szcénában mozgók –, amely évek óta változó intenzitású, de aktív ellenállást fejt ki a hatalommal szemben. Blogolnak, politikai töltetű vizuális munkákat hoznak létre vagy rendszerkritikus szövegű zenét írnak, miközben esetenként akár havonta tartóztatják le őket újra meg újra. Létszámuk azonban az elmúlt 10-15 évben nem nagyon növekedett – és sajnos a hatókörük sem. Legkésőbb a harmincas éveinek elejére sok ellenzéki alkotó elfárad, elege lesz a folyamatos vegzálásból és a kilátástalanságból, és többnyire végül elhagyja a szigetországot. A disszidens értelmiség és a kritikusan gondolkodó művésztársadalom tagjai élnek a különféle – főleg Egyesült Államokbeli – oktatói állásajánlatokkal, külföldi alkotócsoportok hosszúra nyúlt meghívásaival, vagy egyszerűen csak egy utazás alkalmával kinn maradnak, ott ragadnak a szabadabb légkörű világ valamely szegletében.
Az se nagyon javít a helyzeten, hogy az akár még tíz éve is egymást segítve működő művészeti ellenzék tagjait úgy tűnik, megosztja az ország határain túlról érkező figyelem, illetve támogatás. Kubában gyakorlatilag leképeződik az öböl másik oldalán egymással versengő Republikánus és Demokrata retorika és meggyőződés, és már most látszanak azok a szembenállások, sőt törésvonalak, amelyek elmélyülhetnek egy lehetséges fordulatot követő időszakban.
Azonban ezekben a napokban a kultúrán belül számos, reményre okot adó, korábban elképzelhetetlen gesztus is történik. A kubai kulturális élet sok ismert és kevésbé ismert alakja tesz nyilvános nyilatkozatot, amelyben elítélik a rezsim retorzióit és egyben bejelentik kilépésüket az állami szervezetekből, kivonulásukat az intézményekből. Szombat délután például az egyetem Audiovizuális Média Szakának (Facultad de Arte de los Medios de Comunicación Audiovisual – FAMCA) negyvenöt hallgatója adott ki radikálisnak számító közleményt, amiben elhatárolódnak a rezsim lépéseitől, és többek között inkluzív politikai környezetet és transzparens hírközlést követelnek.
Nagyon is léteznek Kubában a kormányzattal nyíltan szembemenő, és ezért ideiglenes elzárásoknak, házi őrizetnek és folyamatos vegzálásnak, megfigyelésnek kitett művészek és művészcsoportosulások. A San Isidro Mozgalom képzőművész-, író-, performer-, és színész tagjai (a csoportról itt írtunk), illetve más, rezsimellenes kiállásukról ismert zenészek, mint Gorki Aguila, Eliecer Márquez “El Funky” vagy Maykel Osorbo mellett azonban most számos, a rendszer által kivételezett szabadságot élvező, és eddig a kormány nyílt kritikájától tartózkodó, sztármuzsikus is megszólalt, mint például Carlos Varela, Los Van Van, Chucho Valdes, Adalbero Alvarez, vagy a fiatalabb generációhoz tartozó Cimafunk, X Alfonso vagy Leoni Torres.
A hivatalos irodalmi szervezet, az Írók és Alkotók Uniója (UNEAC) számos tagja is megnyilvánult az elmúlt napokban,Yunior García Aguilera dramaturg például ezt írta a Twitteren: „Nem tudok olyan szervezethez tartozni, ami az ország jelentős részének hátat fordít, és engedelmeskedik a hatalmával visszaélő rezsimnek. Nem tudok ahhoz a kórushoz tartozni, ami dicsőítő éneket zeng azokhoz, akik fiatal emberek ellen adnak ki elfogató parancsokat, és a kubaiak ellen fordulnak. Nem vagyok képes olyan művészek és értelmiségiek csoportjához tartozni, akik a csendet és a bűnrészességet vállalják.”
A különféle művészeti ágak alkotóiból álló 27N művészcsoport „artivist” tagjai nyilatkozatban mondtak le minden művészeti szövetségbeli tagságukról, megszakították a kapcsolatot az összes hasonló hivatalos intézménnyel és szervezettel, válaszként az erőszakra, amivel az elmúlt napokban a kubai kormány reagált a társadalmi megmozdulásokra.
A képzőművészeti szcéna ismert alakja, a diplomata és Fidel-kormánytag gyerekeként kivételezett helyzetben felnövő, de politikailag korán radikalizálódó és a rendszerrel szembeforduló, performerként pedig kivételes nemzetközi karriert befutó Tania Bruguera jelenleg Havannában él és Facebook oldalán folyamatos, részletes híradást ad a kubai képzőművészeti színtérről. Net-kimaradáskor úgy tűnik, időnként más úton továbbítja az információkat olyan helyre, ahonnan fel tudják tenni. Ő is kapott idézést a rendőrségre – állítólag arcfelismerő szoftvert használnak a július 11-i tüntetés résztvevőinek azonosítására, és ez alapján küldik ki az idézéseket –, és ha bent tartanák, az nem az első alkalom lenne.
A közösségi oldalakon egyébként most a történések vizuális dokumentációi mellett számos szívszorító felhívást is olvasni.
„Mondjon nemet!
Ha Ön ügyész, és olyan büntetőperben vesz részt, amibe olyanokat fognak, akik a jogaikat gyakorolva utcára mentek, akkor nem „a munkáját végzi”, hanem bűnrészes egy jogtalanságban. Mondjon nemet! Ha Ön bíró, és olyanokat ítél el, akik a jogaikat gyakorolva utcára mentek, akkor nem „a munkáját végzi”, hanem bűnrészes egy jogtalanságban. Mondjon nemet!
Nincs olyan „magasabb érdek”, ami igazolná a részvételt abban, ami a kubai igazságszolgáltatásban a következő időszakban történni fog. Nem érv, hogy Ön helyett majd valaki úgyis meg fogja tenni – Ön akkor se tegye. Ez az a pillanat, amikor ott kell hagyni a bírói pulpitust, tógákat, a mikrofonokat, mindent, amivel egy szakma képviselőjeként hozzá tud járulni a jogtalanság megerősítéshéz, legitimálásához vagy elfedéséhez. Ez az a pillanat, amikor az elvek és a félelem között kell választani. Mondjon nemet!” – olvasható számos oldalon.
E pillanatban azonban országszerte folynak a letartóztatások és nagyon sokan keresik eltűnt hozzátartozóikat.
Nyitókép: A Movimiento San Isidro művészcsoport tagjai Havannában. Forrás: MSI / Facebook
A cikk lejjebb folytatódik.