Valami kétségkívül megmozdult, előbb inkább a múzeumi szférában, az utóbbi években már a műtárgypiacon is, így csökken, de még mindig jelentős a szakadék a férfi és a női alkotók ismertsége, elismertsége, keresettsége és áraik között. Befektetési tanácsadók ma már előszeretettel ajánlják nőművészek munkáinak vásárlását, mert áraik – természetesen átlagban – lényegesen gyorsabban növekedtek az elmúlt években, mint férfi pályatársaiké.
Abban ugyanakkor a szakmán belül – és a művészek között – sincs egyetértés, jó módszer-e a nőművészekre való figyelemfelhívásban, ha munkáikat férfi kollégáiktól elválasztva mutatják be kiállításokon, vagy értékesítik a műkereskedelemben. Az előbbi, azaz a „női kiállítások” gyakorlata már nem új, jelenleg is több olyan jelentős nemzetközi tárlat látható, vagy nyílik a közeljövőben, ami kizárólag női alkotók munkáiból válogat. Példaként kettőt említünk, tekintve, hogy ezeknek magyar vonatkozása is van. A párizsi Pompidou Központban augusztus 23-ig látogatható az absztrakció női mestereinek szentelt nagyszabású, 500 munkát felvonultató Elles font l’abstraction című tárlat, amin Pán Márta, Molnár Vera, Reigl Judit, Keserü Ilona és Maurer Dóra munkái is szerepelnek. Molnár Vera alkotásait bemutatják a Kunstmuseum Stuttgartban június 26-án nyíló Szisztéma és intuíció között: konkrét nőművészek című kiállításon is.
Árveréseken ugyanakkor a női alkotók „elkülönítésére” eddig csak elvétve került sor, most azonban a két vezető nemzetközi ház ilyen lépésre szánta el magát. Az első, a Sotheby’s árverése már le is zárult, a Christie’s-é június 16-án lesz. A két esemény között hasonlóságokat és jelentős különbségeket egyaránt felfedezhetünk. Mindkét ház követi az elmúlt 2-3 év egyik legfontosabb aukciós trendjét, azaz nem egy-egy időszakra, művészettörténeti korszakra fókuszál, hanem öt évszázad műveit árverezi egyetlen napon. Hasonlóság az is, hogy a kínálatban szerepelnek ugyan magasan jegyzett és közkedvelt művészek is, ám tőlük sem életművi jelentőségű munkák kerültek illetve kerülnek kalapács alá. Akik nem önmagát a „külön” női árverések tényét bírálják, azok rendszerint ezen a ponton látnak okot a kritikára: a két anyag nem igazán alkalmas arra, hogy magára vonja a gyűjtői elit figyelmét. A lebonyolítás módja a két háznál eltérő, ám ebben lehet, hogy kevésbé elvi megfontolások, hanem a járványhelyzet fejleményei játszották a főszerepet: a Sotheby’s még online árverezett Londonból, a Christie’s pedig már élőben fog – Párizsból. A pandémia miatt ugyan a kiemelt árverések is a virtuális térbe kényszerültek, de azért az online árverések „Bundesliga 2. osztály” jellege – ahogy a Monopol német művészeti magazin fogalmazott – még nem tűnt el teljesen, s erre ráerősített a licitzárás 14 órai – magyar idő szerint egy órával későbbi – időpontja is. Ebben az időpontban az élő árverések közül is a kevésbé fontosakat tartják. A Christie’s inkább a helyszínnel üzen, ha nem is feltétlenül ezt szánták üzenetnek: az igazi nagy árverések ugyanis New Yorkban, vagy ha már nem ott, akkor Londonban vannak.
A Sotheby’s árverése sem pozitív, sem negatív értelemben nem szolgált különösebb szenzációkkal. A 4,5 millió fontos összforgalom (jutalékkal együtt) csaknem elérte a művek összesített becsértékének felső határát, ami nem rossz eredmény, bár tudni kell, hogy az online aukciókon a tételek becsértékét rendszerint jóval visszafogottabban szabják meg, mint az élőkön. A tételek 37%-a a becsértéknél magasabb áron, 41%-a pedig annak sávjában kelt el, 22% vagy nem érte el a taksa alsó határát, vagy nem talált vevőre.
Az árverés nagy nyertese kétségtelenül Françoise Gilot, Picasso múzsája és két gyermekének anyja volt, aki 100. születésnapjának évében életműrekordot döntött; az egyik lányát ábrázoló Paloma gitárral című 1965-ös festménye 120 ezer fontos becsértékének sokszorosáért, 922.500 fontért kelt el (jutalékkal), jelentősen túllépve a művész eddigi rekordján, amit 695 ezer dollárral egy korai, 1953-as női portréja tartott 2014 óta. Amilyen nehéz volt Gilot-nak érvényesülnie Picasso árnyékában, ugyanígy kellett küzdenie az elismerésért Max Ernst feleségének, Dorothea Tanningnak is, akinek munkájáért most jó árat, 260 ezer fontot adtak; igaz, ez az összeg meg sem közelíti három éve felállított, 1,2 millió dolláros életmű-rekordját.
Jól szerepelt az a nőművész, Cecily Brown is, akiről még egy nagy vitát kavart interjújában a nők festői tehetségét kétségbe vonó Georg Baselitz is pozitívan nyilatkozott, de hogy az ő esetében sem csúcsműről volt szó, jól mutatja, hogy az itt elért 620 ezer fontos ár fényévnyi távolságra van a 6,7 millió dolláros életmű-rekordtól.
Gilot mellett egyetlen más művész tudott még javítani eddigi csúcsárán, ami számunkra nem az összeg, hanem a művész személye miatt érdekes. Az expresszionista Suzanne Perlmanról, a csaknem száz évesen két éve elhunyt művészről van szó, akit az árverés katalógusa magyar, a Wikipedia magyar-holland művészként mutat be, s aki idehaza szinte teljesen ismeretlen. Perlman 1922-ben született egy műkereskedő családjában; édesapja, Sternberg Ábrahám több fiatal magyar festő, köztük Fried Pál útját egyengette. Suzanne 17 évesen ment hozzá egy Heinz Perlman nevű üzletemberhez, akivel előbb Hollandiába, majd Curaçaora költözött, 1961-ben egy ottani múzeumban volt első önálló kiállítása. Curaçaoról többször visszatért Európába, ahol többek között Kokoschkától is tanult. Később New Yorkban, majd haláláig Londonban élt, a brit fővárosban művei már számos kiállításon szerepeltek. A mostani aukción egy, a curaçaoi időszak végén született munkája szerepelt és kelt el szerény, 4 ezer fontos becsértékének több mint tízszereséért, 44.100 fontért.
A Christie’s közelgő árverése szélesre nyitja a műfaji határokat: a régi, modern és kortárs festmények mellett szobrok, művészkönyvek, fotók, design objektek, ékszerek és ruhák is szerepelnek a kínálatban, demonstrálandó a női alkotók munkásságának sokszínűségét. A Christie’s a helyszínválasztást többek között a Párizsban a közelmúltban tartott vagy jelenleg is tartó, a nőművészekre fókuszáló kiállításokkal – ezek egyikét fentebb említettük – és az ezek által is generált növekvő érdeklődéssel magyarázta. A tételek hasonló ársávban mozognak, mint a Sotheby’s-nél, sőt annál némileg alacsonyabbak is, a 300 ezer eurót nem haladják meg, noha szerzőik között olyan neves mesterek is vannak, mint a XVIII-XIX. századi Elisabeth Vigee le Brun és Angelica Kauffmann, a modernek között a Sotheby’s-nél is szerepelt Dorothea Tanning és Tamara de Lempicka, a kortársaknál Aurélie Nemours vagy Nan Goldin. Igazi kuriózumok inkább az egyéb kategóriákban vannak, mint George Sand Gustave Flauberthez, vagy Edith Piaf Yves Montandhoz írott, eddig sosem publikált levele.
Nehéz lenne ma megjósolni, vajon tartós lesz-e a „női” aukciók divatja – ha a házak megtalálják a számításaikat, ez még akkor is elképzelhető, ha az eredetileg kitűzött cél eléréséhez nem tűnnek a leghatékonyabb útnak.
Nyitókép: Françoise Gilot, fotó: Gjon Mili
