Februárban két magyar „származású”* művész is bemutatkozhat a francia közönségnek, Strange Light (Különös fény) címmel nyílik ugyanis kiállítás Szűcs Attila és Alexander Tinei munkáiból a párizsi Tajan-ban.
A tárlat címe a művészek azon attitűdjére reflektál, miszerint festményeiken egyfajta különös, másvilági fényt jelenítenek meg. Szűcs képein ez a fény auraként szerepel, ami körüllengi a tárgyakat, míg Tinei esetében maguk a figurák árasztják a fényességet. A kiállítás, mely egyesíti a kinetikus energiát a mozgással, az elemek azon feszültségét próbálja leleplezni, ami a néző az egyén számára legtöbbször ugyan láthatatlan, mindazonáltal érezhető, mint például az emóciók ereje, melyet alapvetően kémiai és biológiai folyamatok szavatolnak.
Valójában Szűcs egy olyan maghatározott cselekvés közben ragadja meg főhőseit, ami jelentős fizikai vagy pszichológiai erőfeszítést követel meg tőlük. Bizonyos mértékben Szűcs festményeinek központi témája az erővel való viaskodás, ami leginkább az egyén és a társdalom közti interakcióban nyilvánul meg: az elme tudatos és tudattalan állapotai közötti súrlódásban, a kapcsolatok manipulációs erejére való fókuszálásban – hogy ki az áldozat és ki a győztes. Szűcs metaforái ugyan gyakran szemléltetik ezen kapcsolatok kimenetelét, a művész legtöbbször mégis az egyént körbelengő feszültséggel foglalkozik: legyen az látható vagy elképzelt.
A Tömeges őrület – korunk egyik felkapott jelensége, melyet az Egyesült Államokban „planking”-ként (padlózás) emlegetnek, kifejezetten foglalkoztatja Szűcsöt: az elgondolás szerint az emberek hirtelen megmerevednek, és felemelkednek a földről – egyfajta levitációs állapotba kerülve –, pár perccel később aztán visszatérnek normál élethelyzetükbe, mintha mi sem történt volna. Mind az ez irányú tudományos, mind pedig a témát érintő pszichológiai kísérletek fontos részét képezik Szűcs alkotásainak.
Egyáltalán nem egyszerű meggyőzően ábrázolni a láthatatlant jóllehet, a festmény mint médium rendelkezik azokkal a sajátos eszközökkel, melyek lehetővé teszik, hogy a művész a képzeletet összekapcsolja a valósággal. Szűcs szándékoltan kimért, következetes palettája és stílusa az általa ábrázolt világokat egyszerre teszi elfogadhatóvá és megragadóvá, mely eredmény nem kis mértékben köszönhető a művész az emberi természet iránt tanúsított empátiájának. Egyik legfőbb szándéka, hogy képes legyen illusztrálni azt a belső erőt, mely képessé tesz minket, hogy higgyünk, még akkor is, ha hitünk tárgya rejtve marad a szemünk elől.
A Szűcs képein ábrázolt, a tárgyakat körüllengő aurával ellentétben Alexander Tinei figurái önmagukban izzanak, mintha saját maguk sugároznák a fényt. Tinei eddig leginkább azokról a portrékról volt híres, melyeken fiatal, kitetovált alanyokat ábrázolt, akiket főleg magazinok lapjairól vagy fényképekről kölcsönzött. Az elmúlt három évben Tineit erősen foglalkoztatni kezdte a globális nyilvánosság, azaz a magánélet korábban rejtett momentumainak az interneten való megjelenése, melyet az egyre inkább teret hódító közösségi portálok tettek lehetővé. A klasszikus akadémikus művészeti képzését és festői stílusát továbbörökítve jeleníti meg a kibertér ezen „ikonjait”. Több sorozatot is készített, melyen a figurák heves drámai, illetőleg nyugtalanító formában kerülnek ábrázolásra, ami a valós és valótlan világ közé pozícionálja a megfestett alanyokat. Tinei munkáin egyrészt hangsúlyossá válik az a belső késztetés, mely arra ösztönöz, hogy kapcsolatot teremtsünk másokkal, de a képek egyfajta kísérletként is működnek, hiszen az egyén és a szociális normák közti kapcsolatokat vizsgálják.
Bár továbbra is sokat merít az új médiás forrásokból, Tinei az utóbbi időben a „talált tárgyakat” a művészettörténet ikonikus képeivel elegyíti, különös tekintettel a görög és római mitológiára, az olasz barokk időszakára, a 19. századi francia és német romantikára, valamint az impresszionizmusra. Legutóbbi bátor kísérlete, mely a chiaroscuro átörökítését célozza, többek közt átemel elemeket az érett reneszánsz, illetve a barokk periódusaiból eredő fantasztikus színházból is.
Az, hogy a mai világban a legtöbben a megszokott életükkel párhuzamosan egy online valóságot is birtokolnak, gyönyörűen megragadható abban a technikában, ahogy Tinei a figuráit alakítja. A bőrük szokatlanul fehér, ami majdhogynem éteri benyomást kelt, mintha nem is lennének teljesen emberek. Kontrasztként kifürkészhetetlen, sötét hátteret használ, melynek eredményeként a képeken pózoló figurák „barátoknak szóló” alternatív univerzuma egyfajta önálló birodalomként jelenik meg.
Bizonyos tekintetben Tinei a fikció határait feszegeti, amikor is a kitalált történeteket saját életével kapcsolja össze. Moldvában felcseperedve oroszul beszélt, és olyan orosz figurákat választott hőseként, mint Dosztojevszkij, Ilja Jefimovics Repinés Valentyin Alekszandrovics Szerov, miközben ő maga valójában nem is volt orosz. Visszatekintve a múltjára, most úgy látja, hogy kérdés nélkül elfogadott egy másik kultúrát sajátjaként, mely csak rátelepedett a valódira, amikor is Moldva a Szovjetunió részévé vált.
Tinei alanyai kitűnnek a tömegből, talán mindannyiukat megsebezte az élet. Valószínűsíthető, hogy a képeit uraló szokatlan „más-világban” fellelhető egy bizonyos biztonsági zóna, ahol mindenki az lehet, aki valójában – nem számít mennyire sérült vagy furcsa.
Mindenesetre Szűcs és Tinei képei talán emlékeztetni fogják a nézőt arra, hogy az emberek nem csak egyszerű, hús-vér alapú teremtmények, hanem energiától lüktető és szellemmel élénkített lények. Amíg tehát van élet, addig mindig lesz fény is a sötétségben.
A kiállítás február 9 és 17 között látogatható.
* Alexander Tinei moldáviai születésű alkotó, aki Magyarországon él és dolgozik, Szűcs Attila ellenben tényleg hazánk fia.
