A színpadon ülő három férfi közül kétségkívül Nicolaus Schafhausen új igazgató és elődje, Gerald Matt közös fellépése vonzotta be a több mint százfős közönséget a Kunsthalle kiállítótermébe. Az intézmény első igazgatója, a svájci Toni Stooss a higgadt kommentátor szerepét vállalta, hiszen alig négy évig vezette csak a házat az immár történelmi távlatban kezelhető 1992 és 1996 között. Ez volt a Kunsthalle karlsplatzi korszaka, amikor az intézmény még abban az emlékezetes sárga-kék konténerben leledzett, aminek a helyére a kísérletezőbb művészeti projekteknek és fiataloknak fenntartott project space és a kávézó üvegpavilonja került.
Nicolaus Schafhausen © Steffen Jagenburg, 2012
A joviális úrnak tűnő első igazgatóval ellentétben Gerald Matt minden volt, csak nem higgadt és joviális. A sajtóban dandy-nek és despotának titulált Matt fekete öltöny-nyakkendőben jelent meg a beszélgetésen, jobb kezén két pecsétgyűrűt viselt, beszéd közben pedig aranykeretes szemüvegét pörgette. Minden alkalmat kihasznált, hogy megszólaljon. Matt tizenhat év után, tavaly tavasszal kényszerült távozni az intézmény éléről, amikor a napvilágra került zűrös ügyei miatt végleg elfogyott körülötte a levegő – és mosogatnivalót is jócskán hagyott maga után. Mindazonáltal a konkrét ügyeket nem bolygatta a moderátor. Csak finom utalások érzékeltették, hogy nem múlt el nyomtalanul a botránysorozat, amely munkaidőben Mattnak privát munkákat végző munkatársakról, gigantikus útiköltségekről és sikerdíjakról, megszépített látogatószámokról, sőt még egy abbéli kísérletről is szólt, hogy Matt lehetséges külföldi szponzorokat osztrák állampolgársághoz segítsen.
A szennyes ügyek felhánytorgatása helyett afféle szakmai kakaskodást és számháborút provokált Matt az utódjával. Ha Schafhausen arról beszélt, hogy új közönségrétegeket szeretne megszólítani, akkor Matt a kortárs művészet számára általa már megnyert közönségtömegekről beszélt. Ha Schafhausen arra utalt, hogy ideje a 4-500 ezer bevándorló számára is hozzáférési lehetőséget teremteni a Kunsthalléhoz, Matt arról számolt be, hogy ők már előrukkoltak török és szerb-horvát témákkal.
A politikához való viszonyukra vonatkozó kérdésre Matt azt mondta, hogy néhányszor szüksége volt a politikusok megerősítésére. Például amikor a szabadságpártiak támadták egy 2005-ös kiállítás miatt, melynek keretében török zászlók kerültek az épület homlokzatára. Azt már homály fedi, hogy ő milyen szoros kapcsolatot ápolt a városháza Kunsthalléért is felelős szociáldemokrata vezetőivel. Schafhausennél viszont alapvetés, hogy „nem bratyizik” politikusokkal, legfeljebb a közönséggel, ám nem a látogatószámok növelése az elsődleges célja.
Schafhausen egyébként egyelőre rejtély a bécsi közönségnek, a programja még mindig találgatásra ad okot. A megjelenésében némileg Mr. Bean-re emlékeztető német kurátort már 2012 őszén kinevezték, de az első kiállításra csak idén szeptemberben kerül sor, a félelem reprezentációiról. A kiharcolt programszünetet a szó minden értelmében nagytakarításra használja. Lecsupaszíttatta a kiállítóteret és az átmeneti tereket, lecserélte és átalakította a szervezetet. Meglepő módon egy dramaturgosztály létrehozásával kezdett, amely a művészetközvetítés és a kiállítási gyártás különféle szintjeit köti össze és új típusú formátumok kifejlesztésén dolgozik. Schafhausen a Kunsthallét „városi színpadként” értelmezi, ahol a kortárs művészettel kapcsolatos kérdéseket vitatják meg. Az új közönséget megcélzó első projektje már új formátum volt, kiállítás helyett meglepő módon egy tíznapos fesztivál, a What Would Thomas Bernhard Do. Ha forradalmat nem is hozott, de váratlan találkozásokra és képzettársításokra adott lehetőséget (egy kiragadott példa: elhozta Thomas Bernhard Korrektúra című 1975-ös könyvének főszereplőjét, bizonyos Höller urat, aki nemcsak a könyvben, a valóságban is állatpreparátor, és aki egy szintén Höller vezetéknevű német képzőművésszel társalgott).
A beszélgetésből kiderült továbbá, hogy Schafhausen egyáltalán nem rajong a Kunsthalle jelenlegi tereiért a múzeumi negyedben. A Museumsquartier amúgy is „megöregedett” szerinte. A Kunsthallénak a negyeden belül nincs is önálló épülete, kortárs táncot, zenés színházi előadásokat befogadó helyszínekkel került egy tető alá. Míg a MUMOK és a Leopold önálló arculatú kortárs épület, addig a Kunsthalle neobarokk homlokzat mögé van eldugva. Egy erős építészeti hangsúlyt jelentő épülettel Schafhausen boldogabb lenne, akár a – végeérhetetlenül – épülő új főpályaudvar területén. Mivel beszédesen hallgatott, amikor a moderátor a konkrét tárgyalásokról kérdezte, sejthető, hogy megkísérelte átköltöztetni az intézményt. Matt erre csak annyit reagált: az új főpályaudvar Bécs központjától messze van, és a közönség nem tudja követni az állandó költözést.
