Az olcsó bérlakás részben – például erős szociális munka mellett – megoldást jelenthet a hajléktalan emberek lakhatási problémáira. A szociális bérlakások alacsony száma és nem túl jó állapota miatt sokszor mégsem sikerül időben megfelelő hajlékhoz jutni az utcára került, de egy olcsó lakás fenntartására elegendő jövedelemmel rendelkező rászorulóknak.
Vörös Anna, akit számtalan, a demokratikus alapértékekért küzdő eseményen láttam már fotózni, öt éve követi az Utcáról Lakásba Egyesület munkáját. A kezdeményezés A Város Mindenkié (AVM) csoportból nőtt ki és többeket, közel negyven embert segített már valódi otthonhoz, hogy a lakhatáshoz való, jelenleg Magyarországon nem alkotmányos alapjoggal élhessenek. Az egyesület a lépcsőzetes elven működő hajléktalan-ellátórendszer helyett kínál hosszabb távon sikeresebb alternatívát. Nem csak szociális munkával és közvetítőként segít, hanem az önkormányzatok szociális bérlakás állományában lévő nagy számú, rossz állapotú lakást újít fel.
A Kelet Kávézóban január elejéig megtekinthető kiállítás anyaga közelről dokumentálja az Utcáról Lakásba Egyesület munkájának több rétegét. Látunk anyagi támogatásra ösztönző eseményeket, lakásfelújító önkénteseket akcióban és természetesen olyan embereket, akiknek ezzel az innovatív módszerrel sikerül önálló lakhatást biztosítani. Vörös Anna munkája során a probléma nagyságához mérten apró eredményeket és az azokhoz vezető rögös utat mutatja meg nekünk. Így segítve elő, hogy az a szemlélet, amelyet Elsőként Lakhatást néven emlegetnek – és amely az Egyesült Államokban például már szövetségi programmá vált –, szélesebb körben ismertté váljon és minél több, a programban résztvevő személy visszataláljon a társadalomba. Képein a fotográfus úgy van jelen, mint az egyesületet segítő egyik önkéntes, aki a kommunikáció elengedhetetlen részeként, felelősségteljesen alkalmazza a vizuális és etikai szabályokat, és képeivel nem szolgáltatja ki a fotók szereplőit, hanem felmutatja a problémáikat és így szenzációmentes információt ad át a nyilvánosságnak.
Erzsi és Jenő tizenhét évet éltek hajléktalanként egy saját maguk által épített kunyhóban Csepelen, egy olyan területen, ahonnan az önkormányzat évek óta ki szeretné lakoltatni a sátor- és kunyhólakókat. A hosszú évek alatt többször pályáztak szociális bérlakásra, sikertelenül, míg végül 2016-ban az egyesület segítségével beköltözhettek új otthonukba.
