Amikor egy-egy országban a járványmutatók alakulásának függvényében napirendre kerülhet a korlátozó intézkedések feloldása, ez – érthető módon – nem a kulturális szférában kezdődik, de a második-harmadik hullámban rendszerint enyhülnek a kulturális intézményeket, rendezvényeket érintő korlátozások is. A képzőművészetnek ezen belül némi helyzeti előnye van, hiszen „fogyasztása” rendszerint a szigorúbb közegészségügyi előírásoknak könnyebben megfelelni tudó formákban történik, mint például a fesztiválok, koncertek, színházi előadások esetében. A múzeumok ezért szinte mindenütt előbb is nyithatják meg a kapuikat, mint a színházak vagy a hangversenytermek, ám itt sem kerül minden azonnal a régi kerékvágásba.
Ahol az újranyitás már megtörtént, ott a látogatást többnyire előre online megváltott jegyhez kötik az intézményekben egyidejűleg tartózkodó látogatók számának alacsonyabb szinten tartása érdekében – van, ahol az eddigiek felére, de van, ahol tizedére csökkentik a „bebocsájtó kapacitást”. A firenzei Uffiziben az újranyitás után az eddigi 900 helyett például csak 450-en tartózkodhatnak egyszerre; igaz, a gyakorlatban ennek betartatása aligha fog gondot okozni, hiszen az egyébként többségben lévő külföldi látogatókra egyelőre nem számíthatnak. A pekingi Tiltott Várost a korábbi 80 ezer helyett az újranyitást követően további intézkedésig naponta csak ötezren látogathatják. Szinte mindenütt előírják a szájmaszk viselését, a kötelező távolságtartást; van, ahol korlátozzák – a potsdami Museum Barberiniben például 2 órára – a tartózkodási időt is. A pénztárakban és az információs pultokban ülő dolgozókat üveg- vagy plexi fal választja el a látogatóktól. Tárlatvezetéseket és egyéb rendezvényeket egyelőre sehol sem tartanak. Németországból kaptunk hírt olyan múzeumokról is, ahol – a kiskereskedelemhez hasonlóan – külön idősávot tartanak fenn a veszélyeztetett korosztályokhoz tartozó látogatók számára. Ezek a lépések nagyjából összhangban vannak a The International Committee for Museums and Collections of Modern Art (CIMAM), illetve a múzeumokat tömörítő több nemzeti szervezet ajánlásaival.
Elsőként a múzeumok léphettek, de hosszú út vár rájuk
Elsőre talán azt gondolhatnánk, hogy a múzeumok azonnal újranyitnak, amint erre lehetőségük nyílik, ez azonban nincs mindenhol így. A további, immáron önkéntes halasztásnak több oka lehet: egyes múzeumok késésben vannak az új előírásokhoz való alkalmazkodásban – sok helyütt például kiállítások átrendezésére is szükség van ahhoz, hogy a látogatók közötti megfelelő távolságtartást garantálni lehessen – míg mások úgy ítélik meg, hogy az azonnali nyitással csak a már eddig is igen tetemes veszteségeiket növelnék, mert abból indulnak ki, hogy a látogatási kedv csak lassan tér vissza, illetve a továbbra is érvényes utazási korlátozások – köztük a nemzetköziek – sok potenciális látogatót egyelőre eleve megfosztanak ettől a lehetőségtől. De nemcsak az idegenforgalomtól jelentősen függő múzeumoknak kell az újranyitás után lényegesen kevesebb látogatóra felkészülniük, hanem például azoknak is, ahol az átlagosnál magasabb a csoportos látogatók, pl. az iskolai csoportok aránya – erre többek között a grazi Universalmuseum Joanneum igazgatója hívta fel a figyelmet.
Hogy a kezdeti időszak alacsony látogatószámaitól való félelem nem teljesen indokolatlan, azt egy friss németországi felmérés is igazolja: a Monopol művészeti magazin minapi online felmérésében résztvevők – akik nyilvánvalóan a kiállítások iránt érdeklődők köréből kerülnek ki – mindössze 20%-a tervez a következő hetekben múzeumlátogatást, 70% kizárja vagy nagyon valószínűtlennek tartja ezt, míg 10% bizonytalan. A mérsékelt látogatókedvet az – egyelőre kevés – gyakorlati tapasztalat is igazolja; a már május első, hosszú hétvégéjén az elsők között újranyitott brandenburgi múzeumok többségébe nagyon kevesen látogattak eddig el. Igaz, született néhány jó példa is: az odera-frankfurti és cottbusi modern művészeti múzeumokban – amiket főleg helyiek látogatnak – a forgalom megközelítette a bezárás előttit. A halasztásnak lehet egy harmadik, különösen fájó oka: a szükséges anyagi eszközök hiánya. Egy amerikai felmérés szerint a múzeumok, főleg a kisebb, távolabbi helyeken lévők egyharmada számára gondot okoz az újranyitás, s még ha lehet is e szám mögött némi taktika a nagyobb támogatás reményében, a probléma valós. A BBC hírei szerint több brit múzeum is hasonló gondokkal küzd; példaként a londoni Charles Dickens és a Florence Nightingale múzeumokat említik.
Az anyagi gondok az újranyitó múzeumokat is a közeljövőre vonatkozó terveik újragondolására kényszeríthetik. A kieső bevételek esetenként igen tetemesek; a New York-i Metropolitan Museum, mint már megírtuk, összesen 150 millió dollárnyi kieső bevétellel számol, az Uffizi a bezárás óta tízmillió eurót bukott, míg a szentpétervári Ermitázs éves bevételének felét, a madridi Museo Reina Sofia bevételének 30%-át látja elúszni. A négy intézmény közül az Ermitázs van e tekintetben a legjobb helyzetben, miután Olga Ljubimova kulturális miniszter bejelentette, hogy az állami múzeumok kieső bevételét kompenzálják a költségvetésből. Igaz, azt is hozzátette, hogy a magánmúzeumok és a műkereskedők ne számítsanak semmiféle támogatásra.
A legtöbb helyen módosul az idei kiállítási program és nemcsak azért, mert a múzeumok többsége meghosszabbítja az eredetileg a járvány hónapjai alatt bezárni tervezett, illetve installált, de a járvány miatt már meg sem nyitott kiállításait. A nagy, nemzetközi részvétellel megvalósuló tárlatok esetében ez sem egyszerű feladat; a kölcsönszerződések újratárgyalása, meghosszabbítása rengeteg munkát jelent, de úgy tűnik, a nagy múzeumok a nehéz helyzetben segítőkészek egymással szemben. Eike Schmidt, az Uffizi igazgatója – aki a párizsi nagy Leonardo-show idején meglehetősen elutasító volt a kölcsönzések ügyében – például jelezte, hogy a római jubileumi Raffaello-kiállításra kölcsönadott, részben a firenzei múzeum legféltettebb kincsei közé tartozó Raffaello-festmények és rajzok „mindaddig a fővárosban maradhatnak, ameddig szükséges”.
Meg tudja hosszabbítani rendkívül népszerű Edward Hopper kiállítását a május 11-én újranyitó bázel/rieheni Fondation Beyeler is, s az érdeklődés a tárlat iránt vélhetően még nagyobb lesz, hiszen Hopper művei gyakran sugározzák az izoláltságnak azt az érzését, amit ma szinte mindenki megtapasztal. Itt főként a Whitney Museum of American Art és számos amerikai magángyűjtő nagyvonalú hozzáállása tette lehetővé a hosszabbítást. A potsdami Museum Barberini is örömmel jelentette be, hogy éppen ma újranyílt és július 19-ig meghosszabbított nagyszabású Monet-tárlatáról nem hiányzik egyetlen, más múzeumoktól kölcsönzött alkotás sem.
Az idő előtt bezárásra kényszerült tárlatok meghosszabbítása önmagában is a későbbre tervezett tárlatok csúszásához vagy lemondásához vezethet, de ugyanebbe az irányba hat a költséglefaragások szükségessége is. És ha az anyagi fedezet biztosított is, akkor is sok múzeum megfontolja majd, hogy ne halasszon-e el egy-egy nagyszabású kiállítást a későbbi nagyobb látogatószám reményében. Könnyen lehet, hogy az ilyen tárlatok, a blockbusterek amúgy is megritkulnak majd. Erre utalt például a brit Apollo magazinnak a napokban adott interjújában Eike Schmidt, az Uffizi már említett igazgatója is, aki szerint a nemzetközi közreműködéssel megvalósuló megatárlatok költségei oly mértékben megnövekedtek, hogy ritkításuk a járvány nélkül is előbb-utóbb napirendre került volna. Cserébe viszont, javaslata szerint, az ilyen tárlatok a jövőben tovább, akár 6-8 hónapig is nyitva tarthatnának. Hasonló álláspontot fejtett ki a tehlocal.es spanyol portálnak nyilatkozva Manuel Borja-Villel, a Museo Reina Sofia igazgatója is. A programmódosítások nem mindig kiállítások elhalasztását vagy lemondását jelentik; több múzeumban lesznek eredetileg nem tervezett, de a mostani helyzetre reflektáló, annak a közéletre és a mindennapi életre gyakorolt hatását bemutató tárlatok is. A pekingi UCCA Center for Contemporary Art-ban például Meditations in an Emergency címmel mutatják be 20 kínai művésznek a járványhelyzetre reflektáló alkotásait.
A kiállítások mellett a megszorítások a múzeumok beruházásaira is hatással lesznek; átmenetileg lekerül a napirendről több múzeum új szárnnyal való bővítése és halasztódik néhány új múzeum megnyitása is. Párizsban például idén tavasszal nyílt volna meg a milliárdos és – többek között Christie’s-tulajdonos – üzletember és műgyűjtő, François Pinault magánmúzeuma, ami az egyik legjelentősebb kortárs magángyűjteménynek ad majd állandó otthont a tőzsde egykori, Tadao Ando japán sztárépítész tervei alapján átalakított épületében. A munka azonban annyira lelassult a járvány miatt, hogy a múzeum megnyitását előbb őszre, majd a közelmúltban a jövő esztendőre halasztották. Szeptemberre tervezték egy új nagy magánmúzeum megnyitását Moszkvában is; egy egykori erőmű-épületet a milliárdos Leonyid Mikhelson alakíttat át Renzo Piano tervei alapján egy 20 ezer (!) négyzetméteres kortárs művészeti központtá. Az erőmű eredeti nevét – GES-2 – őrző intézmény az izlandi Ragnar Kjartansson kiállításával indított volna, ám a megnyitót jövő márciusra halasztották. Mikhelson nem pénzhiánnyal, és nem is a munkák lassulásával, hanem az „általános bizonytalansággal” magyarázta a döntést. A GES-2 a legfrissebb tervek szerint több lépcsőben nyílik majd meg és programjában erősítik a helyi fókuszt.
Az első újranyitások többségére Ázsiában került sor; a járvány itt tört ki először és itt került leggyorsabban leszálló ágba is. Kína és Dél-Korea számos múzeuma már március második, illetve április első felében újranyitott, igaz, néhány helyen, így Hong Kongban a fertőzöttek számának újbóli növekedését követően átmenetileg ismét bezárt. Voltak azért olyan intézmények ezekben az országokban is, amik nem siették el a nyitást, a pekingi UCCA Center for Contemporary Art például egészen május 21-ig nem fogad látogatókat, akkor pedig a fentebb említett „terven felüli” kiállítással nyitja meg kapuit. Japánban a járvány később tetőzött, itt a múzeumok csak májusban nyitnak ki újra. Az USÁ-ban néhány tagállam, köztük Texas kormányzója már engedélyt adott a múzeumok megnyitására, de számos intézmény, többek között a Modern Art Museum of Fort Worth, a Nasher Sculpture Center és a houstoni Museum of Fine Arts még nem él a lehetőséggel. A legfontosabb New York-i, chicagói, Los Angeles-i és washingtoni múzeumoknak egyelőre nincs engedélyük az újranyitásra, de legalább június végéig annak birtokában sem tervezik látogatók fogadását.
Európában nagyobb számban csak május eleje óta nyílnak újra a múzeumok, de a kép országonként és néhány országon belül is nagyon vegyes. Vannak országok, pl. Németország, ahol a döntés tartományi hatáskörben van; vannak olyanok, amik a múzeumok nagyságához (látogatószám, alapterület) kötik az engedélyt, többnyire előbb feloldva a korlátozást a kisebb múzeumok esetében, és Európában is vannak olyan intézmények, amik nem élnek azonnal az újranyitás lehetőségével. A tervek ráadásul a körülmények alakulásának függvényében gyakran módosulnak. A központi, állami fenntartású nagy bécsi intézmények, például a Kunsthistorisches Museum, korábban azt jelezték, hogy július 1-e előtt nem nyitnak ki, néhány napja viszont már az szerepel honlapjukon, hogy pünkösdkor megnyitják kapuikat. Vélhetően nem kívánnak nagyon lemaradni más fontos helyi múzeumok, így a Leopold Museum mögött, ami már május 27-től látogatható lesz. Ugyanezen a napon nyílik meg – a korlátozások miatt ceremóniamentesen – az Albertina új kiállítóhelye, az ALBERTINA modern is, aminek eredetileg tervezett avatását a járvány kitörése miatt az utolsó pillanatban kellett lemondani. A koronavírus által leginkább sújtott európai országok közül Olaszországban május 19-én nyithatnak ki újra a múzeumok, Spanyolországban még nem született döntés.
A helyzet képlékenysége miatt kézenfekvő lenne a tanács, hogy mielőtt útra kelnénk, tájékozódjunk az aktuális helyzetről a meglátogatni tervezett múzeumok honlapján vagy Facebook oldalán, de egyelőre még nemigen tudunk útra kelni… Ezért el is tekintünk attól, hogy részleteiben ismertessük egyes fontosabb intézmények tervezett újranyitási időpontjait, csak annyit jegyzünk meg, hogy június végéig az európai múzeumok többsége a tervek szerint kinyit – feltéve persze, hogy a járványhelyzet alakulásában addig nem következik be negatív fordulat.
A múzeumok számára a járvány egy izgalmas új feladatot is jelent, nevezetes a helyzet dokumentálását, olyan hétköznapi tárgyak gyűjtését, amik alkalmasak arra, hogy a későbbi nemzedékek számára is megidézzék a járvány hónapjait és olyan műalkotásokét, amik a járvány alatt születtek, illetve a nehéz hónapok történéseire reflektálnak. A gyűjtéshez a múzeumok több helyütt a lakosság segítségét kérik; a bécsi Wien Museum például, ami csak a hó végén nyitja meg kapuit a látogatók előtt, honlapján hirdette meg a napokban „Corona Sammlugsprojekt”-jét. Több múzeum „célkeresztjébe” került a mail art is, ami talán a 60-as-70-es évek óta nem volt olyan népszerű, mint – kényszerűségből – napjainkban.
A Covid-19 az újraindulás után még hosszú hónapokig, vagy inkább évekig rányomja bélyegét a színtér működésére. Elmaradnak nagy, múzeumokhoz és galériákhoz közvetlenül nem köthető művészeti események is; nem valósul meg például az idén Christo 1962 óta (!) dédelgetett nagy projektje, a párizsi Diadalív becsomagolása sem. (A projektről korábban itt írtunk.) Ezt eredetileg áprilisra tervezték, párhuzamosan Christo és Jeanne-Claude nagyszabású életmű-kiállításával a Pompidou Központban, amit az ismert okok miatt ugyancsak elhalasztottak. Új időpontként először szeptemberben gondolkodtak, mostanra azonban kiderült, hogy ez sem tartható; a dolgok jelenlegi állása szerint a régóta várt és évtizedek munkájával előkészített akcióra 2021. szeptember 18-október 3. között kerül sor.
Mérsékelt várakozással nyitnak újra a galériák
A galériák, műkereskedések újranyitásáról a legtöbb országban nem születnek külön rendelkezések, az érintett cégeknek rendszerint a kiskereskedelemre vonatkozó szabályok között kell megtalálniuk azokat, amik rájuk vonatkoznak. Időnként értelmezési nehézségek is bonyolítják a helyzetet, a német galériák például előbb azt hitték, hogy a kiállítóhelyekre vonatkozó szabályok érvényesek rájuk, csak később vált nyilvánvalóvá, hogy a kiskereskedelmi egységek újranyitásáról szóló döntések szerint kell eljárniuk. Mivel a galériák, műkereskedések rendszerint kis alapterületűek, és a rendezvényeket leszámítva általában nem zsúfoltak, a második körben többnyire lehetőséget kaptak, kapnak az újranyitásra. (Az első körbe rendszerint az alapvető szükségleteket kielégítő árucikkeket forgalmazó cégek tartoznak.) A galériák többsége él is a lehetőséggel, ami egyébként rájuk is további anyagi terheket ró az egészségügyi előírások miatt és egyelőre le kell mondaniuk a számukra oly fontos, gyűjtői körüket megmozgató verniszázsokról is. A galériák közül is sokan kérnek a látogatóktól előzetes időpont-egyeztetést, mert a kisebbek az előírásoknak csak akkor tudnak eleget tenni, ha néhány – esetenként akár egy – főnél többet nem fogadnak egyszerre. Egyes múzeumok gyakorlatát követi néhány galéria, amikor nagyobb forgalomra számítva limitálja a kiállítóterében tölthető időt is – a berlini Galerie DITTRICH & SCHLECHTRIEM például mindössze 15 percre. Náluk egyébként egyszerre csak egy látogató tartózkodhat a kiállítótérben, míg az ugyancsak berlini König Galerie-ben kettő.
A különböző felmérések kérdéseire adott válaszokból úgy tűnik, a galériák túlnyomó többsége nagyon nehéznek látja ugyan a helyzetet, de sokan mégsem olyan tragikusnak, mint a 2008-09-es válság idején. Egyrészt, a folyamatban lévő eladásokat tapasztalataik szerint a vevők kisebb arányban mondják vissza, mint akkor, másrészt azóta sokkal elfogadottabbá vált az online értékesítés, ami a leállás alatt is folytatódni tudott, ráadásul azóta ennek technikai lehetőségei is sokat fejlődtek. Ezzel együtt a leállás hónapjai alatti forgalomcsökkenést átlagosan 90% körülire becsülik és azzal számolnak, hogy annak mértéke éves szinten 30-50% körül alakul majd – feltéve persze, hogy a mostanit nem követi az év folyamán újabb leállás. A nagyobb galériák számára komoly bizonytalansági tényezőt jelentenek a vásárok is; egyrészt, többről nem tudni még biztosan, hogy megtartják-e őket (erre még később visszatérünk), másrészt a tavaszi vásárok egy részének őszre való átütemezése miatt a szeptember-októberi vásárnaptár olyan zsúfolttá vált, hogy sok galéria választásra kényszerül közülük. A vásárok mellett számos nagyvárosban a galériák közös – többnyire Art Week, vagy Gallery Weekend néven futó – akciói is elmaradnak vagy halasztódnak, pedig ezek az irántuk való érdeklődés, figyelem erősítésének nagyon fontos eszközei. Berlinben például 48 galéria vett volna részt a május 1-3. közöttre tervezett Gallery Weekenden, s bár egy részük addigra valóban kinyitott már, a rendezvényt kénytelenek voltak a már eleve túlzsúfolt szeptemberre halasztani, amikor vélhetően kisebb figyelmet fog tudni generálni.
Ami a galériák programját illeti, hasonló a helyzet a múzeumokhoz; a félbeszakadt kiállításokat többnyire meghosszabbítják, így a későbbi programok rendszerint csúsznak valamennyit. A programváltozásnak más okai is lehetnek: egyes galériák például az elmaradt vásárokon bemutatni tervezett munkákat állítják ki „hazai pályán”, mások pedig egészen friss, már a karanténban született alkotásokat.
Még nem szűnik a bizonytalanság a nagy vásárok sorsa körül
A művészeti vásárok piaca már a járvány kirobbanása előtt a telítettség jeleit mutatta, s ez a kényszerű halasztások, egybecsúszások miatt most még nyilvánvalóbbá vált. Ezért nem biztos, hogy azok a vásárok jártak rosszabbul – például az Art Basel Hong Kong –, amiket idénre végérvényesen lemondtak. Igaz, ezt a vásárt, csakúgy, mint néhány másikat, online formában megtartották és a résztvevő galériák egy része jó eladásokról számolt be, de ezek az eladások, ahogy ezt az egyik legismertebb svájci galerista, Dominique Lévy valószínűleg joggal jegyezte meg, a vásárok nélkül is létrejöttek volna. Lévy egyébként is pesszimista az online vásárokat illetően; azok szerinte épp az ilyen rendezvények lényegét ölik meg. A nyári hónapok holtszezont jelentenek a vásároknál, így van egy kis idő újrarendezni a sorokat a nagy szeptemberi roham előtt. Az első őszi hónapban a dolgok jelenlegi állása szerint 23 (!) nagyobb vásár lesz, köztük az Art Basel, az EXPO Chicago, vagy a rendszerint több hazai galériát is vonzó Vienna Contemporary. A legnagyobb érdeklődés az Art Basel sorsát kíséri, s nemcsak annak kiemelt jelentősége, piacvezető szerepe miatt, hanem azért is, mert a vásárt szervező, egyébként is nehézségekkel küzdő svájci MCH csoportot idén több csapás is érte: le kellett mondaniuk az Art Basel Hong Kongot, és a világ legnagyobb óra-ékszer mustráját, a Baselworld-öt. Öt megacég, köztük a Rolex és a Chanel ráadásul bejelentette, hogy egy konkurens rendezvényt hoznak létre és a jövőben azon vesznek részt a Baselworld helyett. A történtek és a járvány közvetlen következményeként a cég 150 dolgozójától vált meg. A hong kongi vásár lemondásakor a szervezők két komoly hibát is elkövettek, amik most visszaütnek: egyrészt túl sokáig halogatták a döntést, másfelől a befizetett standbérleti díjaknak csak a 75%-át fizették vissza. Ennek jogossága ugyan nehezen vonható kétségbe, hiszen addigra már komoly költségeik keletkeztek, de például a New York-i Frieze szervezői hasonló helyzetben a teljes visszatérítés mellett döntöttek, amivel komoly bizalmi tőkére tettek szert. Az Art Basel új, szeptemberi időpontja körüli bizonytalanságot növeli, hogy a legutóbbi nyilatkozatok alapján úgy tűnik, már a vásár vezetői sem teljesen biztosak benne, hogy tartani tudják azt. A hong kongi hibából okulva mindenesetre bejelentették, hogy a vásár esetleges elmaradása esetén a galériák által átutalt összegeket teljes egészében visszafizetik, sőt ígéretet tettek arra is, hogy a Hong Kongban visszatartott 25%-ot a galériák felhasználhatják az Art Basel bármelyik jövő évi vására részvételi díjának kiegyenlítésénél.
Az aligha kétséges, hogy a vásárok továbbra is igen komoly szerepet fognak játszani a globális műtárgypiacon, a vírusjárvány miatt kialakult helyzet azonban felgyorsíthatja a piaci szereplők közötti szelekciót. Arról, hogy kiknek a kárára, megoszlanak a vélemények: egyes elemzők a kisebb, kevesebb tőkével rendelkező vásárokat látják inkább veszélyben, míg mások szerint éppen ellenkezőleg, a legnagyobbak kisebb rugalmassága, hosszabb reakcióideje és csillagászati magasságokba szökő árai fogják megbosszulni magukat.
Aukciósházak: újra koppanhat a kalapács, de megáll-e a negatív trend?
Az aukciósházakat nem a legjobb állapotukban érte az egészségügyi veszélyhelyzet miatti leállás. Az elmúlt év – elsősorban a nagy értékű műtárgyak kínálatának szűkössége miatt – jelentős visszaesést hozott és a negatív tendencia folytatódott az idei év első két hónapjában is. Hogy a tavaszi szezon fordított-e volna ezen a trenden, sajnos már nem derülhetett ki. Az „élő” árverések csekély időbeli eltérésekkel ugyanis márciustól mindenütt leálltak, közel két hónapon keresztül csak online aukciókra kerülhetett sor. Ezek ugyan igen jelentős növekedést produkáltak az előző év hasonló időszakához képest, de mivel részesedésük a műkereskedelem teljes forgalmából továbbra is alacsony, nyilvánvalóan nem pótolhatták az élő aukciók elmaradása okozta kiesést. Így nem csoda, hogy – az artnet adatai szerint – márciusban a forgalom globális szinten76%-kal esett vissza. Az áprilisi adatok még nem kerültek nyilvánosságra, de aligha mutatnak majd jelentős javulást. A helyzetből leginkább a csak online értékesítést folytató aukciósházak profitáltak, de a nagy „hagyományos” házak is igyekeztek átterelni az online csatornákra az erre alkalmasnak tűnő műtárgyakat. Az online értékesítés slágertermékévé az ékszerek váltak; az egyik szaklap szerint az „ékszervadászat a bezárt és unatkozó milliomosok kedvenc szórakozásává vált”. Egy Cartier karkötő a Sotheby’s aukcióján 600-800 ezres becsértékével szemben 1,34 millió dollárért cserélt gazdát, ami rekordot jelent az online ékszeraukciók történetében.
Viszonylag jól fogyott az online formát az egyedi képzőművészeti alkotásoknál jobban „viselő” fotó is; ebben a szektorban a legjobb eredményt, mint arról mi is beszámoltunk, egy Moholy-Nagy László fotogram érte el 524 ezer dollárral a Sotheby’s április eleji, eredetileg élőnek tervezett, végül online megvalósult árverésén. A legnagyobb házak annyival kedvezőbb helyzetben voltak, hogy mivel három kontinensen is tartanak árveréseket, néhány aukcióról nem kellett teljesen lemondaniuk; megtarthatták őket ott és akkor, ahol és amikor a körülmények ezt még vagy már lehetővé tették, így az ő esetükben gyakori volt az időpontokkal való játék. A kisebb, egy városban működő házak viszont lemondani, illetve halasztani kényszerültek élő árveréseiket. Utóbbiakhoz. úgy tűnik, először Németországban tértek vissza. Egy kisebb berlini ház, a Dr. Irene Lehr Kunstauktionen már április 25-én árverezett közönség előtt, de május 6-án egy nagyobb szereplő, a müncheni Neumeister is színre lépett. A Christie’s és a Sotheby’s június végén New Yorkban és Londonban igyekszik menteni a még menthetőt – feltéve, hogy a körülmények ezt lehetővé teszik – és bepótolni a májusra tervezett nagy, elsősorban XX. századi és kortárs aukciókat.
Valószínű azonban, hogy még ezek az árverések sem adnak majd valós képet arról, merre tart a globális műtárgypiac. Egyrészt azért, mert az itt szereplő művek tulajdonosai még a válsághelyzet előtt döntöttek eladásukról, így a beadói hajlandóság esetleges változásáról még nem sokat tudhatunk meg, másrészt azért, mert a sokk túl friss, hatása még nem érvényesül teljeskörűen. Legfeljebb a legutóbbi, 2008-2009-es válságból vonhatunk le következtetéseket; ha a helyzet most is hasonlóan alakul, akkor a következmények rövid távon meglehetősen drasztikusak lesznek.
A nyitókép a Reina Sofia Museum és a GVA Consorci de Museus de la Comunitat Valenciana által szervezett REST című online szemináriumhoz készült promóciós felvétel. Forrás: a Reina Sofia Museum Facebook oldala.
