Az Art Market Budapest meghívására járt Budapesten Adriano Picinati di Torcello, a Deloitte luxemburgi tanácsadó irodájának igazgatója, a cég Art & Finance koordinátora. A pénzügyi tanácsadó cég ugyanis 2008 óta figyeli a nemzetközi műtárgypiac alakulását, számait – és ügyfeleinek tanácsokat is ad ezen a területen.
Nem azt mondja meg, mit gyűjtsenek, hanem azt, miként lehet a vagyonból még nagyobb vagyon. De együttműködnek befektető cégekkel és múzeumokkal is – ezek között közpénzből fenntartott intézmények is vannak.
Szenvedély, befektetés, társadalmi presztízs – sorolja a szempontokat a szakértő, amikor a műgyűjtés összefüggéseiről van szó. A térségünkről kevés információjuk van, egyedül Lengyelországban készült eddig jelentés az ottani művészeti piacról, de Adriano Picinati di Torcello a magyar galerista színtérrel is ismerkedett.
A budapesti vásár Inside Art szakmai programjának keretében mutatta be a Deloitte és az Art Tactic 2016-os Art & Finance jelentését. Előadása után a jelentés főbb megállapításairól, a folyamatosan fejlődő szektor trendjeiről beszélgettünk vele.
aP: Mikor és miért keltette fel a képzőművészet egy alapvetően pénzügyi területen aktív cégcsoport érdeklődését?
Adriano Picinati di Torcello (APT): Ügyfélkörünkben cégek és közintézmények mellett magas jövedelemmel illetve vagyonnal rendelkező magánszemélyek is vannak. A nekik nyújtott jogi és pénzügyi szolgáltatások során, például a befektetések kezelésében, adózási, örökösödési, hitelezési ügyek intézésében mind gyakrabban „botlottunk” olyan kérdésekbe, melyek kapcsolatban voltak a művészettel is. Időközben a művészeti piacon is forradalmi változások mentek végbe, a kortárs művészet iránti érdeklődés robbanásszerűen felerősödött, a piac globálissá vált, az árak korábban sosem látott magasságokba szöktek, egyre többen fedezték fel a műgyűjtést, mint befektetési lehetőséget is. Ezért kezdeményeztem még 2008-ban, hogy a Deloitte kezdjen el intenzívebben foglalkozni ezzel a területtel. Három fő ügyfélkört definiáltunk: az elsőt a „művészeti iparban” tevékenykedő, például az art consulting cégek jelentik. Ezek munkáját stratégiai, pénzügyi, marketing- és adótanácsadással tudjuk segíteni. A második körbe a kulturális intézmények, például a múzeumok tartoznak, melyeknek a közpénzekből folyósított támogatás szinte mindenütt csökkenő volta miatt egyre inkább vállalkozásként kell működniük, számukra stratégiai és pénzügyi tanácsokat adunk, megvalósíthatósági tanulmányokat készítünk. De hasznosak tudunk lenni akár kormány-, vagy minisztériumi szinten is, amennyiben például bemutatjuk az ágazatnak a gazdaságban, vagy az idegenforgalom bővítésében játszott szerepét. A harmadik kört pedig a már említett magánügyfelek, a számukra nyújtott stratégiai, pénzügyi, adózási, stb. tanácsadás jelenti. Mi valahol ezek között a célcsoportok között helyezkedünk el. Munkánk egyik, bárki számára hozzáférhető eredményét jelentik a 2011 óta rendszeresen kiadott Art & Finance Reportjaink is, amivel reményeink szerint a piac általunk fontosnak tartott transzparenciájához is hozzájárulunk.
Adriano Picinati di Torcello. A Deloitte Luxembourg jóvoltából
aP: Mennyiben más az önök jelentése a piacon hozzáférhető hasonló anyagokhoz képest? Például az artprice vagy Clare McAndrew korábban TEFAF Műpiaci jelentésként ismert, a jövőben az Art Basel által támogatott elemzéseihez képest?
APT: Az említett jelentések fókuszában a műpiac áll, annak minden részterületével, míg mi, bár ugyancsak leírjuk a piacon tapasztalható trendeket és előrejelzéseket is adunk, mindezt a vagyonkezelés szemszögéből tesszük. Mindenekelőtt azok kezébe akarunk hasznos segédanyagot adni, akik ezzel foglalkoznak. Célunk, hogy segítsük a szereplők, azaz a műgyűjtők, a művészeti szakma és a vagyonkezelők együttműködését, ami megítélésünk szerint valamennyi félnek hasznos lehet. A vagyonkezelők számára a műtárgyak és egyéb gyűjtési területek produktumainak bekerülése a befektetési portfóliókba, a felhalmozott vagyontárgyak közé komoly kihívást jelent. A szakmai ismereteken túl azt is meg kell érteniük, hogy a műgyűjtés nem egyszerűen egy portfólió-bővítési lehetőség, hanem nagyon sokak számára szenvedély is. A jelentés olvasói elsősorban a banki szférából, másodsorban a művészeti ipar aktív szereplői közül kerülnek ki. Nagyon sok visszajelzést kapunk, amik arról tanúskodnak, hogy az „információéhség” igen nagy e téren is.
aP: Sokan úgy gondolják, hogy a befektetési megfontolások ma jóval fontosabbak műtárgyvásárláskor, mint korábban. Az önök felmérései mennyiben támasztják alá ezt a vélekedést?
APT: Felméréseink szerint a műtárgyakat vásárlók mintegy háromnegyed része számára a műgyűjtés olyan szenvedély, melynek kiélése során figyelemmel vannak a befektetési szempontokra is. Egy részük számára ez azt jelenti, hogy nyereséget is szeretnének realizálni, míg másik részük csak az értékállóságot várja el. Nem akarja, hogy ablakon kidobott pénzként kelljen számon tartania a műtárgyakért kiadott összeget. 15-20% között van azok aránya, akiket csak gyűjtői, és 5-10% között azoké, akiket csak befektetői megfontolások motiválnak. Az arányok évről évre változnak, anélkül azonban, hogy egyértelmű trend rajzolódna ki belőlük. A szakmabeliek – tehát például a műkereskedők – és a gyűjtők által adott válaszok között viszonylag jelentős az eltérés; a gyűjtők sokkal magasabb arányban adták meg a szenvedélyt kizárólagos motivációként, mint ahogy ezt a szakma feltételezi róluk.
aP: A piaci trendek bemutatásánál önök is alapvetően az aukciósházak forgalmi adataiból indulnak ki. Ez azonban a műkereskedelem teljes forgalmának csak egy része, számos országban nem is a legnagyobb része. Mennyire lehetnek így megalapozottak a következtetések és a prognózisok?
APT: Ez valóban olyan probléma, amivel minden műpiaci elemzés készítőinek szembe kell néznie. Mi azt az utat választjuk, hogy csak valós számokra építünk, még akkor is, ha ezek nem fedik le a teljes piacot. Vannak persze nekünk is feltételezéseink a műkereskedelemnek az aukciós piacon kívüli szegmenseiről is, hiszen nagyon sok elismert szakember szállítja nekünk az információt és a résztanulmányokat – névsoruk megtalálható a jelentésben –, de feltételezésekre nem akarunk építeni. Ugyanakkor nem is állítjuk, hogy következtetéseink kőbe vésett igazságok; csak annyit, hogy az általunk a munkába bevont szakemberek egy adott pillanatban így látják a helyzetet és a közeljövőt. Készek vagyunk arra, hogy megvitassuk az általunk írtakat, hiszen egyik célunk éppen a dialógus előmozdítása.
A legfrissebb Art & Finance Report címoldala. A Deloitte Luxembourg jóvoltából
aP: A jelentés végigmegy a világnak a műkereskedelemben fontos szerepet játszó régióin. Európa ebben a dokumentumban egységes egész, egyedül Oroszország kapott külön fejezetet. A közép- és kelet-európai színtér történései mennyire kapnak teret a dokumentumban?
APT: Tudatában vagyunk annak, hogy Európa nem homogén, vannak nagyobb és kisebb, érettebb és kevésbé érett piacok. A probléma az, hogy az önök régiójából egyelőre nagyon kevés információhoz jutunk. A lengyel piacról például kaptunk egy jó tanulmányt, azt be is építettük a jelentésbe. A Budapesten töltött néhány nap alatt is folytattunk beszélgetéseket arról, mi módon tudnánk változtatni a jelenlegi helyzeten. Cégünk budapesti irodája is közre tud ebben működni. Látnunk kellene, bővül-e ez a piac, milyen erők munkálkodnak itt, mennyien dolgoznak a művészeti iparban, mennyi ember munkája függ más területeken, közvetve ennek az iparágnak a fejleményeitől, mekkora forgalmat generál, satöbbi. Ezeknek az információknak a birtokában tudnánk előbbre lépni. Csak azt tudom javasolni, hogy legyenek aktívak, sőt proaktívak; példaként hadd említsem azt a rengeteg elemzést, ami Nagy-Britannia művészeti iparában a brexitről szóló népszavazás előtt és azóta született, a lépésnek a szektorra gyakorolt várható hatásairól.
aP: Az önök számaiból is látszik, hogy növekszik a műtárgyak szerepe a befektetési portfóliókban. A befektetési tanácsadóknak, vagyonkezelőknek kell bővíteniük művészeti ismereteiket vagy a művészeti tanácsadóknak a pénzügyi tudásukat?
APT: Én inkább az együttműködésükben látom a megoldást. A siker titka az egymással szembeni igények, elvárások pontos definiálása. Mindenki megmaradhat a saját területén, ha tudja, kitől kaphat gyors és megbízható segítséget. Ebben az összefüggésben hadd említsem meg az amszterdami Van Gogh Múzeummal kialakított együttműködésünket. Együtt olyan szolgáltatásokat tudunk nyújtani – például tanácsadás magánmúzeum nyitására készülő műgyűjtőknek, tanfolyamok műgyűjtőknek a kollekciók felépítésének, állagmegóvásának, menedzselésének kérdéseiről, stb. – amelyek mindkét partner szakértelmét igénylik.
aP: Azok számára, akik műtárgyak értéknövekedéséből szeretnének profitálni, lehetőségként ma már a műtárgyalapokba történő befektetés is szóba jöhet. Az önök jelentése is arra utal azonban, hogy ezek az alapok nem igazán népszerűek és a prognózisok sem kifejezetten optimisták. Mi ennek az oka?
APT: Leginkább az, hogy a vagyonkezeléssel, befektetési tanácsadással foglalkozó szakemberek, hiányos ismereteik miatt, ritkán ajánlják ügyfeleiknek ezeket az alapokat. Másrészt, az ügyfél számára ez ugyan általában alacsonyabb kockázatú megoldás mint a műtárgyvásárlás, viszont hiányzik belőle az élvezeti érték, a szenvedély kiélésének lehetősége, nem szerezhető általa társadalmi presztízs. De hosszabb távon változhat a helyzet. Tudom persze, hogy egy ingatlan és egy műtárgy között nagy különbség van, mégis hadd hozzam példaként az ingatlanalapokat: annak idején ezek is nehezen indultak, mindenki inkább valódi ingatlant vásárolt, ma viszont már kifejezetten a népszerű alapokhoz tartoznak.
Az amszterdami Van Gogh Museum a Deloitte fontos együttműködő partnere. Forrás: Wikipédia
aP: A művészeti és a pénzügyi világ egyik kapcsolódási pontja a műtárgy-fedezetű hitelezés is. Ennek perspektíváit viszont optimistán ítéli meg a jelentés.
APT: Valóban, ez az üzletág az USÁ-ban már most is rendkívül népszerű, és jó esélyt látunk arra, hogy Európában és Ázsiában is tovább nőjön iránta az érdeklődés. Ez a konstrukció magának a műtárgypiacnak is sokat segít, hiszen a műtárgy-fedezettel felvett hitelek nem csekély hányadát újabb műtárgyak vásárlására használják fel. Ugyanakkor ahhoz, hogy ez a hitelezési forma még szélesebb körben terjedjen el, érett műpiacra van szükség, hiszen fedezetként nyilvánvalóan csak megnyugtató provenienciájú, kétségkívüli eredetiségű alkotások jöhetnek számításba.
aP: Jelentésüknek van egy Művészet és technológia című fejezete is, ami főleg az információs forradalom következményeivel foglalkozik. Milyen újdonságokra számíthatunk itt ön szerint?
APT: Első körben ebben a szektorban is a kommunikáció gyorsulását, a prezentációs lehetőségek minőségileg új szintre emelését – és megint csak a transzparencia javulását – jelentette a technológiai fejlődés. A második fázisban került napirendre az online értékesítés, ami a műtárgyak sajátos jellege miatt lassabban épült ki mint sok más ágazatban, és ma már feltartóztathatatlan. Ne feledjük, néhány éve még az a gondolat is idegen volt a legtöbb embertől, hogy cipőt rendeljen online. Ma már a harmadik fázis is a mindennapok része, ennek keretében műtárgyakkal kapcsolatos szolgáltatások érhetők el online. A jelentésünk is ismerteti azokat az utóbbi években létrejött start-up-okat, amelyek a legkülönbözőbb lehetőségeket kínálják az értékesítés mellett műtárgyak keresésére, projektekhez partnerek vagy anyagi támogatás szerzésére, gyűjteménykezelő szoftverek bemutatására, stb., és nem egyszer kulturális közösségi platformként is funkcionálnak. A negyedik fázis pedig a virtuális világ, amihez – kezdve a virtuális múzeumlátogatástól – a művészet különösen attraktív lehetőségeket kínál. A dolog végét egyelőre még nem is látjuk, de azt hiszem, valamennyien nagyon izgatottak vagyunk.
(Az idei Art & Finance Report itt olvasható.)
A cikk lejjebb folytatódik.