Museum of Modern Art, New York
Lee Friedlander nagy tiszteletnek örvend, különösen kritikusok és kurátorok között, a hétköznapi életet bemutató, ropogós, okos fényképei okán. Fényképeit könnyű leszólni, hiszen témái annyira mindennapiak, jelentéktelennek tűnők. Nehéz megérteni, mi ez a nagy zúgás miattuk. A Museum of Modern Art kiállítása Friedlander archivumának 60 000 fényképe közül 600-at mutat be. A MoMa 1000 fényképet vásárolt a művésztől öt évvel ezelőtt. A múzeum eddigi legnagyobb vásárlása volt ez élő fotóművésztől, kiegészítve a korábban vásárolt 200 Friedlander fotót. Peter Galassi, a múzeum fényképészettel foglalkozó, vezető kurátora szerint Lee Friedlander a 20-dik század egyik legnagyobb művésze, nemcsak a fényképészet szűk keretei között, hanem a művészet egészéhez viszonyítva is.
A New York, 1963 című képen, kirakatüvegeken visszatükröződve egy férfi és egy nő látszik egymás felé sétálni. A közöttük lévő üveg és tér rétegek nemcsak nemi, hanem osztálykülönbségeiket is emlékezetünkbe idézik. A néző nem lehet biztos abban, melyikük jön és melyikük megy. A reflexiók között, a nő tükörképét visszhangozva megjelenik a fényképész saját árnyéka is. Minél hosszabban nézzük a képet, annál több titokra találunk benne, amit a kép közepére komponált, kulcsára váró lakat szimbolizál. Az Abuquerque, New Mexico, 1972 című képen kutya ül mozdulatlanul egy utcasarkon, tűzcsap, utcai lámpák és telefonfülkék alkotnak geometrikus kirakósjátékot körülötte. Ha kivennénk akár csak egyetlen elemet a környezetből, a kompozíció széthullana. Friedlander természetes patterneket talál körülöttünk, olyan pontokat köt össze, amelyeket csak a képek jóvoltából veszünk észre. A közönségesség megfigyelése közben a művész az emberi intelligenciát – érzékelést, logikát és a ráébredés képességét – jeleníti meg vizuálisan.
Friedlander – Diane Arbus és Garry Winogrand mellett – egyike volt a MoMa 1967-es, művészettörténeti jelentőségű, New Documents című kiállításán bemutatott három fotóművésznek. A kiállítás katalogusában John Szarkowski ezt írta: „A fotóművészek új generációja a dokumentarista fényképezést személyessé teszi. Az életet nem dokumentálni, hanem megismeri akarják.” Lee Friedlander él egyedül az 1967-es kiállításon bemutatott művészek közül. Azóta is ugyanazokat a hétköznapi témákat fényképezi, újra és újra, nem a helyeket, tárgyakat és a köztük megjelenő embereket, állatokat, növényeket dokumentálja, hanem saját tapasztalatait, amelyeket róluk munkája során szerez.
