Battre la mesure du ciel / Tony Soulié
Château d’Auvers-sur-Oise, Orangerie, 2021. szeptember 19-ig
Turisták milliói zarándokolnak el a településre, hogy felkeressék Van Gogh életének utolsó helyszínét, a L’Église d’Auvers-sur-Oise című festményén megörökített Notre-Dame-de-l’Assomption-t, a festő sírját, Gachet doktor házát, a Ravoux fogadót, a Cézanne és Pissarro által megfestett Akasztott ember házát a rue du Four-ban és Charles-François Daubigny múzeummá alakított otthonát, amelynek falait maga a festő, valamint barátai, köztük Achille-François Oudinot és Camille Corot dekorálta. Mindez elég lenne ahhoz, hogy munkalehetőséget, biztos megélhetést, kulturált és rendezett környezetet nyújtson a település lakóinak. Talán csak a magyar látogatót lepi meg, hogy az auvers-iket nem elégíti ki a múlt művészeti emlékeinek ápolása. Sok energiával és még több lelkesedéssel rendezik meg immár negyvenedszer az Auvers-i Zenei Fesztivált, amelynek programján a barokktól a kortársig a legkülönbözőbb zeneművek szerepelnek. Az évek során olyan híres előadók koncerteztek itt, mint Cziffra György, Szvjatoszlav Richter, Msztyiszlav Rosztropovics, Gundula Janowitz és Barbara Hendricks, de a fesztivál nyitott a fiatal tehetségek előtt is; sokuk karrierje éppen innen indult el.
Nevével ellentétben, a fesztivál nemcsak a zenének, de a kortárs képzőművészetnek is helyet ad. Ebben az évben, immár harmadik alkalommal, Tony Soulié a meghívott vendég. Soulié 1955-ben született Párizsban. Első alkalommal – mint a francia Új absztrakció képviselője – 1977-ben állított ki. Ma már nehéz lenne őt bármilyen kategóriába is besorolni, eddigi életművében szerepel fotográfia, sokszorosított grafika, szobor, színpadi performansz, szcenográfiai munka, természetben, zömében vulkánokban megvalósított land art-os installáció, de tevékenységének súlyponti területe a festészet.
Ha egy szóval kéne meghatározni, mi jellemzi Souliét, a választás tétovázás nélkül a mozgásra esne, ami festői munkájára éppúgy érvényes, mint életvitelére. 1996 óta az év egyik felét utazással tölti, míg a másikat a műtermében. Soulié világjárása egészen más indíttatású, mint a „gyalogló művész” Hamish Fultoné, akinél a „művészi séta” egyfajta performanszként, maga képezi az alkotást. Soulié nemcsak a környezetet figyeli meg, de az adott helyen élők életmódjával, kultúrájával is ismerkedik. Mindazok az új ismeretek, élmények, emlékek, amikkel utazásai során gazdagodik, közvetlenül vagy közvetve beépülnek egyszerre szellemi és fizikai processzus által létrehozott képeibe. A maga által diktált ritmus szerint szinte körbetáncolva a földre fektetett hordozóanyagot, lendületes gesztusokkal viszi fel a festéket, ezzel némi teret engedve a véletlennek is.
Az utóbbi három év képeiből válogatott kiállítás, annak ellenére, hogy mindössze húszegynéhány nagy méretű műből áll, jól reprezentálja Soulié inspirációinak forrását, képalkotási technikáját és eszközeit. A művész által „photopeinture”-nek, fotófestménynek nevezett képek alapja mindig egy vagy több, teljes vagy feldarabolt fotó, erre kerül rá egymásra rétegezve a különböző színű akrilfesték, tus, gyakran carborundum és lakk. A felhasznált fekete-fehér fotók utazásai során készülnek: sivatagban, vulkánoknál, tengerpartokon, őserdőkben, világvárosokban, Európában, Afrikában, Új-Mexikóban, Dél-Amerikában, észak-amerikai indiánokkal, afrikai törzsekkel, eltűnésre ítélt népekkel. Munkájára a természeti népekkel töltött hónapok tapasztalatai vannak a legnagyobb hatással. A kompozíciókat nagy kiterjedésű színfoltok, csurgatott, kacskaringós vonalak és alig felismerhető figuratív elemek alkotják. A több helyen is megjelenő virágformának Soulié képein elsősorban nem a nyugati világban betöltött esztétikai szerep jut, sokkal inkább a sámánok által rituális szertartások kíséretében használt gyógyító növényekre és áttételesen a művésznek arra a törekvésére utal, hogy festményeit lélekgyógyító hatással ruházza fel.
.
Nyitókép: Tony Soulié: Shanghai, 80×60, Galerie Glineur