Petra Feriancová: Klaviatura
VILTIN, Budapest, október 13-ig
Adott számú billentyűn gyönyörűen lehet játszani, a variációk száma végtelen, az ismétlődések, a visszatérő motívumok mégis gyakoriak, még ha szándékoltan is. Petra Feriancová kiállításának címét egy enciklopédiában találta meg. Érthető, hogy miért tetszhetett meg neki ez a szó: melodikus, poétikus és egyszerre tudományos hangzása is van, ami jól illik művészi világához.
A létezés felfogható teremtő folyamatként is: létrehozás, megsokszorozódás, megismétlődés, amit a nyomhagyás kényszere és az élet szükségszerű folyamatai egyaránt determinálnak. Petra Feriancová több médiumot egyesítő művészi koncepciójában finoman közelíti meg a természet, az élőlények, az élet és az emberi kultúra lehetséges kapcsolatait. Újabb kiállítása a Viltin Galériában szinte lenyűgöző atmoszférát teremt a látogatóknak. Hogy miért nem lenyűgöző művekről beszélek? Feriancová esetében sokkal meghatározóbb a miliő és a kiállítási tárgyak közötti összefüggések által kirajzolt, bonyolult gondolati háló, amely a sejtelem és a felismerés élményét egyaránt nyújthatja. Vizuális monológ, tele metaforákkal, szimbólumokkal, allegóriákkal, a natura két jelentését egyesítve: a tudattal nem rendelkező élővilág segítségével mond el valamit az emberi természetről. Ez nem meglepő, hiszen közeli családtagjai között zoológus és ornitológus is van, mondhatni, Feriancová olyan anyaggal dolgozik, ami már gyermekkora óta körülveszi őt.
A kiállítótér falhosszúságú üvegablakát két felragasztott kép foglalja el: az egyiken tojás, a másikon antik női fej, az erynnisek, más néven fúriák eredettörténetére utalva. A tojás, ami sok kultúrában a teremtés illetve termékenység szimbólum, itt Uránoszt képviseli, a titánok atyját, akinek fia, Kronosz levágta hímtagját és az ekkor földre hulló három vércseppből születtek meg az erynnisek, a bosszúállás istennői, akik különösen a családban elkövetett bűnök miatt üldözték áldozataikat a lelkiismeret-furdalás megtestesüléseiként. Az antik női fej tehát az egyik fúriára utal, a lányra, aki elfordul apjától, hiszen nem ő nevelte fel, a vérségi köteléken kívül nincs közöttük kapocs. Feriancová ezzel egy személyes élményét dolgozza fel: gyermekkorában a munka kötelezettségei miatt alig látta apját. Habár a tojás egyrészről női szimbólum, az anyaméhhel hozták kapcsolatba, másrészről a termékeny kezdet, a potencia jelképe is és ennyiben férfi princípiumokat is magába foglal. Sokatmondó, hogy az apa arcképe helyett csak a teremtő eredetforrásra utaló, személytelem motívumot látunk. Ezek a jelentések nehezen volnának értelmezhetők önmagukban. A kiállításon nem találunk falszövegeket és a kiállítás leírásának nagy részét is Soós Borbála Feriancovának írt személyes levele teszi ki. A galériában viszont úgymond egyéni tárlatvezetéseket kapnak a látogatók, hogy ne vesszenek el ebben a labirintusban.
A tojás a meghatározó, hatalmas üvegmatrica mellett több kiállított művön visszatér, így például a legdominánsabb installáción is. Ez a tér közepén belógatott nagyméretű selyem, amelyen első ránézésre valamifajta furcsa virágzat képei tűnnek fel, amelyekről megtudhatjuk (igaz, ehhez kérdezni kell), hogy valójában apa nélküli cápatojások. Ezek az egészen különleges, lebegő tokok, amelyekben egy új élet pulzál, a legősibb, reprodukciós ösztön bizonyítékai. Ahogy a látogató elhalad a lepel mellett, a finom anyag rögtön reagál a légmozgásra, elkezd hullámozni, mintha a kép életre kelne és megelevenedne a cápatojásoknak védelmet adó víz közege. Az öröklődés, a család témaköre mindenki számára személyes kérdés, mondhatni tragikusan sorsszerű, mivel tehetetlenek vagyunk azzal szemben, hogy kikhez kapcsol minket ez a kötelék.
A víz szintén meghatározó a kiállítás koncepciójában. A folyamatos áramlás, cserélődés, a történések szakadatlan jellege a mikro- és makrokozmoszban egyaránt a létezés alapvető feltétele. A látszatra statikus élőlényekben is számtalan folyamat zajlik párhuzamosan, megállás nélkül, ahogy a környezet hatására a szervetlen természeti képződmények is vég nélküli, lassú vagy gyorsabb változáson mennek át. Ez a töretlen alakulás a kiállítás tanúsága szerint ismétlődés és nem haladás, sem a természetet, sem a történelmet tekintve. Feriancová is utal az emberi hibák állandóan visszatérő jellegére, az ókori mítosz és saját élettörténetének összevetésével, amit párhuzamba állít a természet önmagát ismételve megújítóellegével.
Állóvíz. Az emberi testet is nagy százalékban víz alkotja. A vér, az öröklődés, a vérségi kötelék alapja, csatornákkal hálózza be a szervezetet, ahogyan azon a kisméretű fényképen is, amelyet a művész saját kézfejéről készített. A víz élővilága visszaköszön azokon a lepleken, amelyek szintén a kiállítótér közepén találhatók, rajtuk az Enciklopedia of Lifeból kölcsönzött korallok képei. Ezek a leplek cselekvésre hívják a látogatót: nincsenek kifeszítve, az ábrázolás felfedezéséhez magunknak kell szétnyitni a felfüggesztett anyagot.
A tengerek, óceánok élővilága az egyik legismeretlenebb terület a biológia számára, a művész ezért is emelte be ezt a tematikát. Az univerzális, megszerezhető tudás kontrasztba kerül a személyes élmények világával. Petra Feriancovának hatalmas képi archívuma van, amelyben újság- és könyv kivágatok, képeslapok, megörökölt családi fényképek (az emlegetett édesapa is amatőr fotóművész volt) és metszetek éppúgy megtalálhatók, mint a művész által készített hatalmas fotóbázis. A mostani kiállításon is találkozhatunk több talált képpel: egy nagy, különös tojás a National Geographicból, majd három ugyanolyan kitépett lapon egy csikóhal (ezt a képet véletlenül találta meg többször is), valamint két régies természetábrázolás, valószínűleg könyvillusztrációk, de a lepleken és az ablakokon látható képek is mind találtak. A koncepció és a válogatás eredménye a művészeti hatás, ami Feriancová esetében az a lehengerlő líraiság, amellyel tárgyát és témáját megközelíti. Az alkotások, kiállítási tárgyak közötti diskurzus magát a teret teszi művészivé. Az enciklopédikus megközelítés a kiállításon arra tett utalás, hogy a tudásanyag befogadása, a tudáskonstrukciók létrejötte nem lehet objektív folyamat, mindig a saját szűrőnkön keresztül látjuk és értelmezzük még az egyértelműnek tűnő tényeket is. Rólunk árul el valamit az a megközelítés, amivel adott ismeretre reagálunk, vagy ahogyan a különböző információk között kapcsolatot teremtünk.
Az ókori görög kultúra beemelése a civilizáció születésére utal itt, hiszen a mai, európai kultúra bölcsőjének az antik görög világot tekintjük. Ott kezdődött a tudásanyag felhalmozása, ami mára régen túlnőtt az emberi befogadóképességén. Az enciklopédiák, amelyeknek ábráit Feriancová szívesen használja fel, a tudás összefoglalására tesznek kísérletet, de az anyag mérhetetlensége miatt ez a funkció ma a virtuális tér végtelenjébe került át. A kiállítás mégis azt mondja, hogy az ember nem tanul, a történelem és a személyes élet hibái ismétlődnek, örökletesek, ahogy a gének is. A lényeg mozdulatlan és ismétlődő. Petra Feriancová kiállítása pedig az a finom lepel, amelyet fellebbentve megsejthetjük ezt a lényeget.
