nyári hőség elviselése csakis a létezés alternatív formáiban lehetséges, gondoljunk csak a vízparti semmittevésre a Balatonnál. Szerencsére a városból kiszakadni vágyók kultúraigényének kielégítésére a kultúra is keresi a maga alternatív megjelenési lehetőségeit. A kortárs művészet summer edition-jének keretein belül számon tartjuk a képzőművészeti és design világ kerti partijaként ismert ArtPlaccot, a táncházak korát idéző kapolcsi Művészetek Völgyét, de emellett úgy tűnik a hazai progresszív kortárs kultúra is helyet követel magának a Bánkitó művészeti fesztivállal. Az idei év hívószava, mely köré a különböző kulturális projektek épültek, a határ. Látható és láthatatlan határok közt bolyongva akaratlanul is elgondolkodunk a képzőművészet és fesztiválkultúra közti határok átjárhatóságán. Lehet-e egyáltalán fesztivál-kompatibilis a képzőművészet?
Bánkitó Fesztivál 2016 – Kurucz Balázs és Mészáros Patrik projektje. Fotó: Zellei Boglárka
A 2009 óta működő Bánkitó Fesztivál kezdetektől fogva fontosnak tartja a függetlenséget, a nyitottságot és a társadalmi érzékenységet. Aktuális társadalmi, kulturális, politikai kérdéseket felvető színházi, zenei, civil és képzőművészeti projektek egy nyílt, interdiszciplináris diskurzust kívánnak teremteni, ahol nincsen rossz válasz. Olyan ez, mintha a kortárs progresszív kultúra különböző területei, kivonulva a városból elmennének együtt táborozni. A kortárs művészet kiköltözése a galériákból a tópartra, mint az intézményi terekből való kilépés, a látogatottság növelése, a közönség megszólítása, bevonása, a társtudományokkal való kooperáció mind a kortárs képzőművészet érdekeihez tartozik. De vajon meddig mehet el a művészet a cél elérésének érdekében, milyen következményei lehetnek a kontextusváltásnak?
Szász Lilla: Pozitív. Fotó: Zellei Boglárka
A képzőművészeti szekcióért felelős kurátor Don Tamás Milán idén a nyílt felhívás mellett meghívott öt progresszív kortárs intézményt, valamint tizenegy művészt.
Nemmivoltunk!Crew és Bódi Lóránd: Zsidó strand. Fotó: Zellei Boglárka
Találkozhattunk tabuk ledöntésével, például Szász Lillának a tranzit.hu által prezentált Pozitív című absztrakt fotónaplójában, mely egy HIV-fertőzött nagymama történetét meséli el. De előkerültek emlékezetpolitikai témák, mint például a Nemmivoltunk! Crew és Bódi Lórándt Zsidó strand című munkájában, mely a szegregáció felől közelít. A határ fogalmához talán aktuálisan a migráció témája kapcsolódik leginkább, érthető tehát, hogy többen is foglalkoztak a kérdéssel. Mások mellett a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) és a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) közös projektje a (2) hét műtárgya című beszélgetéssorozat Bánkitó-különkiadása, mely során Gróf Ferenc Emphasis című, a 2015-ös déli határzárra reflektáló munkájával ismerkedhettünk meg közelebbről.
Gróf Ferenc: Idegenek. Fotó: Zellei Boglárka
Gróf Ferenc, a Société Réaliste duó egykori tagja gyakran foglalkozik a határ problémájával, nem meglepő, hogy több projekttel is jelen volt a fesztiválon. Többen a határok feszegetését és a fesztivál-kompatibilitás problémáját az interaktivitással kívánták feloldani. Ilyen volt például Tóth Balázs Máté Dictatory című társasjátéka, melyben egy diktatórikus miniállam lakosaivá válhattunk, de felmerül a határ kérdése a művészet és társasjáték relációjában is. Érdekes megoldásokkal találkozhattunk a nyílt felhívásra beadott munkák között is. Szemző Zsófia Határ a csillagos ég című kvízkérdéses magasugró iskolájával szintén aktívan bevonja a nézőt, miközben az előítéletek által emelt korlátok lebontására hívja fel a figyelmet. A játékosnak kérdéseket tesznek fel, melyek általános előítéletekre utalnak, amennyiben helyesen, azaz előítéletmentesen válaszol, átugorhatja a lécet.
Cinema Teleport. Fotó: Zellei Boglárka
A Teleport Galéria, utazó galériaként, jellegéből adódóan „nem ismer határokat”. Ezúttal Cinema Teleport című projektjükkel a videó művészet és tévénézés közti határok lebontását vizsgálták az otthonos befogadói élmény és a kiállítóterekben megszokott tartalom keverésével. A mobil videógalériában három tematikus csatorna közül választhattak az érdeklődők, melyeken kortárs videó munkákat – például: Nemes Csaba: Állj, Kiss-Pál Szabolcs: Szerelmes Földrajz, Brückner János: A Magyar Nemzeti Himnusz infografikus adaptációja – vetítettek.
Tóth Balázs Máté: Dictatory. Fotó: Zellei Boglárka
Releváns felvetések, valós és aktuális problémákra való reakciók, igény és jó hangulat már mind megvan. De mint minden, az útkeresés fázisában tartó projekt esetében, megéri levonni pár építő jellegű konklúziót. Kezdjük a praktikummal. Ha vállaljuk, hogy biztonságos, steril komfortzónánkat elhagyva kilépünk a valódi világba, akkor fel kell készülnünk minden ezzel járó körülményre, mint amilyen például az időjárás, esetünkben az eső. Természetesen a szervezők minden tőlük telhetőt megtettek az aktuális körülmények között, de ezen a vonalon azért akad még mit fejleszteni. Emellett az alternatív terek művészeti projektekhez való alkalmassága igen változó. Átgondolandó, hogy megpróbáljunk-e egyáltalán hagyományos festményeket installálni a Polgármesteri Hivatal falára. Általánosságban elmondható, hogy az interaktív munkák, melyek a nézőt bevonva, aktív élményt nyújtottak, egyértelműen jobban működnek egy fesztiválon, mint a hagyományos kiállítási formákhoz közelebb állók.
A kortárs képzőművészet állandó útkeresése folytán elég sok formában képes megjelenni, és bőven akad ezek között fesztivál-kompatibilis verzió is, ahol az sem probléma, ha egy mű esetleg megrongálódik, vagy éppen megsemmisül. Az ilyen munkákat galériaterekben látva, maga a kontextus és az azzal való játék segítheti az értelmezést. Egy zuhanyfüggöny a múzeumban elgondolkodtat, míg egy fesztiválon lehet, hogy a szellemes dekoráción kívül nem várunk tőle egyebet, annak ellenére sem, hogy a közönség alapvetőena kultúrára nyitottan érkezik Bánkra. A képzőművészeti elemek elszórt elrendezése, „belesimítása” a fesztivál szövetébe ugyan eléri, hogy a látogató el se tudja kerülni a művészetet, de nem biztos, hogy a helyén is kezeli azt.
Szemző Zsófia: Határ a csillagos ég magasugróiskola. Fotó: Zellei Boglárka
Az már önmagában eredmény, hogy egy kortárs képzőművészeti projekt, vagy alkotás el tud érni 4-5 ezres látogatottságot négy nap alatt, egy potenciális befogadói körben. De vajon elképzelhető-e, hogy ezt a befogadói kört tartósan maga mellé tudja állítani, nemcsak a nyári fesztivál évadban? Úgy tűnik, akad itt egy nyitott közeg, valamint progresszív kísérletek a megszólításukra. Marad némi hiányérzet, és talán épen ezért várjuk a folytatást: kialakul-e ebben a generációs közegben a kortárs képzőművészet fogyasztóinak, vagy akár résztvevőinek és alakítóinak új rétege, vagy mindez egynyári kaland marad?
Fotó: Zellei Boglárka