A Strache-videó nyilvánosságra kerülése utáni napokban, a találgatások közepette, hogy vajon ki, kik, hogyan és miért készítették a leleplező videót, itt-ott előkerült egy feltételezés. Eszerint a videó elkészítése mögött egy művész-aktivista, vagy mondjuk inkább úgy: médiaaktivista csoport állna, a Zentrum für Politische Schönheit. Ez eddig nem bizonyosodott be, maga a csoport sem ismerte el, hogy ők állnának az oszták populista politikusokat, Heinz-Christian Strache alkancellárt, FPÖ-vezért és Johann Gudenust leleplező videó mögött. E percben nem tudni, ki vagy kik állhatnak egyáltalán. Mi most azt nézzük meg közelebbről, mi is az a Zentrum für Politische Schönheit.
A Politikai Szépségért Központot (Zentrum für Politische Schönheit, ZPS, a csoport angol kommunikációjában Center for Political Beauty) 2009-ben alapította a német-svájci filozófus és akcióművész, Philipp Ruch. A csoport székhelye Németország, fókuszukban ott van a menekültek helyzete, az emlékezetpolitika, a nacionalista-populista fordulattal szembeni küzdelem – de pofonokat nem csak a német politikának osztanak, hanem az európainak is. Eszközeikben meghökkentőek, magatartásukban ott a személyes kockázatvállalás eleme, abszolút provokatívak, keménységre keménységgel válaszolnak, és – ahogy ezt Birkás Ákos fogalmazta meg más kontextusban, a punk-undergrounddal kapcsolatban ugyan, de nagyon találóan – a hatalommal szemben hatalomként lépnek föl.
Idehaza legismertebbé az a 2017-es akciójuk vált, amelynek során a szélsőjobboldali AfD türingiai vezetője, Björn Höcke háza mellé fölépítették a berlini holokauszt-emlékmű kicsinyített mását, tiltakozva a „modern szélsőjobboldali extremizmus elfogadottá válása” ellen. Megvették a ház melletti telket, és a Libeskind-féle emlékművet jelképesen oda telepítették. Áprilisi hírek szerint a türingiai tartományi kormányzat bűnszervezetként tartja őket nyilván, szélsőséges iszlamista csoportokkal téve őket azonos listára, és a tartományban nyomozást folytatnak ellenük.
Eközben a ZPS deklarált célja a demokrácia és humanizmus eszmeiségének fenntartása, az emberi és polgári szabadságjogok védelme, valamiféle társadalmi empátia megteremtése – nevükben a schönheit, minden iróniájával együtt, leginkább így értelmezhető. Attitűdváltozás társadalmi és politikai szinten – ilyesmit messze nem csak ők szorgalmaznak manapság, de a ZPS radikális intervenciókkal próbálja elérni. Noha a művészet hagyományos színterein is megjelennek olykor, mint amilyen a Berlin Biennále, vagy a berlini Gorkij Színház, a ZPS tagjai mégsem tekintik magukat művészeknek, de igazából aktivistáknak sem. Miközben a zentrum az intézményesedésre utal, alapállásuk a lázadás, inkább „rohamcsapatnak”, „agresszív humanistáknak” nevezik magukat, fotóikon, nyilvános megjelenéseiken katonai arcfestést használnak, ami megint csak szerepjáték, teátrális gesztus.
Egyik első akciójuk célpontja a Krauss-Maffei Wegmann (KMW) fegyver- és harcjármű gyártó vállalat volt. A ZPS, azon túl, hogy elítéli a fegyverkereskedelmet, a KMW adóelkerüléséről, befektetési csalásairól, pénzmosási ügyeiről igyekezett lerántani a leplet. “Wanted” feliratú óriásposztereken sorakoztatta föl a cég fő képviselőit, 25,000 eurót ajánlva fel azoknak, akik bármilyen információval tudnak szolgálni a csalásokról. A radikális fellépés megtette hatását: 2 500 cikk jelent meg a KMW-s cégtulajdonosokról és tevékenységeikről, melyek hatására a KMW elvesztette a partnerei és munkavállalói egy részét, miközben legnagyobb megrendelőjével, Szaud-Arábiával is kénytelen volt megszakítani a kapcsolatot. A ZPS Burkhart Braunbehrenst, a KMW egyik tulajdonosát egy borítékkal ajándékozta meg, melyben a cégtulajdonos egy lövedéket talált és egy üzenetet: „Az üzletei nem adnak esélyt a gyermekeknek és a szüleiknek a boldog életre.”
A ZPS emlékezetpolitikai területen is aktív. 2010-ben, a srebrenicai mészárlás 15. évfordulójára, közösségi kampány keretében 16 744 darab cipőt gyűjtöttek össze, amiket a Brandenburgi kapu elé vittek, hogy a tragikus eseményre emlékeztessenek (Die Säulen der Schande/Pillar of Shame). A felhalmozott cipők tetején az Egyesült Nemzetek Szervezetének rövidítését (UN) jelenítették meg, arra utalva, hogy az ENSZ kéksisakos erői passzivitásukkal elősegítették a vérengzést, végső soron a nemzetek feletti szervezet asszisztált a genocídiumhoz.
A berlini fal leomlásának 25. évfordulós megemlékezéseit provokatív módon az Oktoberfesthez hasonlították. A falnál agyonlőtt áldozatok emlékére állított fehér kereszteket ellopták, és az afrikai spanyol városban, Melillában a Marokkót Spanyolországtól elválasztó határzárnál állították föl. Álláspontjuk szerint ugyanis álszentség az egyik határ leomlását ünnepelni, miközben egy másik kerítés (például a bolgár–török vagy a görög–török határon) közvetetten vagy közvetlenül emberéleteket követel. Rendkívül megosztó volt az akció (Erster Europäischer Mauerfall), sokan háborodtak fel a keresztek áthelyezésén, úgy vélve, hogy ezzel a csoport a fal áldozatainak emlékét sérti meg, mások helytállónak ítéleték a párhuzamot a hidegháborús szembenállás idején menekülők és a mostani háborús menekültek között.
A talán legnagyobb médiavisszhangot kiváltó akciójuk az említett “Mini-Holokauszt installáció” megépítése volt Bornhagenben, Björn Höcke, AfD-vezető háza mellett. A 24 betontömbből álló replika válaszüzenetként értelmezhető Höcke beszédére, melyben a berlini emlékműről azt mondta, a “szégyen emlékműve, amelynek nem a főváros szívében volna a helye.”
A ZPS álláspontja szerint a holokauszt hagyatéka veszti valamiképp érvényét akkor, ha hagyjuk eluralkodni a politikai közönyt, és ez a menekültkrízis kilátástalanságában és az iránta tanúsított érdektelenségben nyilvánul meg. Németországnak, szerintük, nem csak tanulnia kellene a múltbéli bűnökből, hanem lépéseket is tennie annak érdekében, hogy ne kövesse el őket újra.
A ZPS a Federal Emergency Program (a német kommunikációban: Kindertransporthilfe des Bundes, 2014) nevű kezdeményezésével próbálta ösztönözni az az embereket a segítségnyújtásra. Arra tettek javaslatot, hogy a szíriai háború ideje alatt a német kormány 55 000 szíriai gyermeknek ideiglenes befogadást biztosítson Németország területén. A Német Családügyi Minisztérium akkori szociáldemokrata vezetőjét, Manuela Schwesiget nyomás alá helyezték, kijelentve, hogy támogatja a projektet, és egy olyan weboldal létrehozásán dolgoztak, ahol német családok regisztrálhattak, mint a szíriai menekült gyerekek befogadói, emellett TV-reklámokkal és szórólapokkal tájékoztatták a német polgárokat a kezdeményezésről. Bár az indítványra rengeteg pozitív visszajelzést kaptak, sokan a II. Világháború kitörése előtti Kindertransport gyermekmentő-akcióhoz hasonlították a cselekedetet, a német kormány végül nem támogatta a programot.
A ZPS azonban folyamatosan napirenden tartja a menekültkérdés témáját. Az Észak-Afrikát Európával összekötő Jean-Monnet híd fiktív tervével a Földközi-tengeren való átkelést szerették volna megkönnyíteni a háború elől menekülőknek, de ennél figyelemfelketőbb volt az a demonstrációjuk 2015-ben, melynek során menekülés közben elhunytak, Európa határainál elpusztultak újratemetését rendezték meg. Elhunytak családjától engedélyt kapva az exhumálásra, a berlini Gatow temetőben, muszlim szertartás szerint rendezték a jelképes újratemetést, a névtelen ezrekre is emlékezve ezen a módon. Egy emlékhely tervét is prezentálták, amely mintha a hivatalos Németország projektje volna, s a temetésen több sor üres széket állítottak fel, rajtuk (a szertartásról hiányzó) német vezető politikusok nevével. Az akció címe pedig az volt: “A holtak közelednek”.
Nyitókép: Nina van Bergen a ZPS egyik 2009-es akcióján / politicalbeauty.de
