Még éppen látható a franciaországi Arles-ban, a FLAIR Galerie-ben a Le Théatre De L’Esprit című kiállítás, amelyet az 1950-es születésű, nagyhatású fotográfus, Roger Ballen munkáiból rendeztek. Sajátos, intenzív, akár bizarrnak is mondható vizuális világa a képzőművészeten kívül is hatott, ő készíti például a nálunk is ismert, a 2016-os Szigeten fellépett Die Antwoord nevű dél-afrikai zenekar videóit – az I Fink You Freeky-t például 85 millióan látták eddig. Ezen a nyáron, Arles-ban egyébként egy installációja is látható, a The House of the Ballenesque című munka, a les Rencontres de la photographie d’Arles keretein belül. Testek, törött babák, falon lógó, furcsa állatfigurák, nyulak, patkányok, ócska vásznakra festett primitív fejek, mállott vakolatú szobák, expresszív, fekete-fehér képek: elsőre szinte megmondhatatlan, hogy a 21. században járunk, Ballen munkái annyira „időn kívüliek”.
Tadeusz Kantor Halott osztályától az art brut-ig sok minden eszünkbe juthat munkáival kapcsolatban, de talán a fentebb említett „freeky”-vel járunk legközelebb az igazsághoz: a művek láttán vonzást és taszítást egyszerre érzünk, közben pedig valamiféle nyers kíméletlenségről van szó, a lélek sötét tartalmainak felszínre hozásáról és felmutatásáról. Ballen New York-i születésű, de vagy harminc évet élt és dolgozott Dél-Afrikában. Furcsa módon, geológusként jutott el ide, és itt kezdte el fotózni porlepte, szegény kisvárosok utcáit és figuráit, a társadalom peremére szorult veszteseit. Későbbi munkáin már beállított szereplőkkel jeleníti meg ugyanezt a nyers világot, amelyet színházzá lényegít át, és amelyet valahogy mégis áthat az irónia és talán a szeretet is.
Arra a kérdésre, hogy vajon extrémnek, vagy groteszknek érzi-e a műveit, egy interjúban így válaszolt. „Én tényleg nem így látom a munkáimat. Nem nagyon hiszek a szépség hagyományos definícióiban. Az én fejemben például a hagyományosan szépnek mondott embereknek mind megvannak a maguk zavarai. Fotósként észreveszed a maszkot mindenki arca előtt. Mögé kell hatolni. Nálam arról a kényszerről van szó, hogy mélyre kell mennem pszichológiailag ahhoz, hogy művészetet tudjak csinálni.”
