Előbb a Salvator Mundi aukciós rekordára és a képet övező rejtélyek, majd a halálának 500. évfordulójáról megemlékező nagyszabású rendezvények kapcsán került a figyelem középpontjába. Ez a média-figyelem azóta sem szűnik: a halhatatlan itáliai mester azóta is szinte naponta szállítja a friss híreket. Íme egy csokor a legújabbakból.
Az első hír rögtön egy újabb árverési rekordról szól – persze nem a Salvator Mundiért adott 450 millió dolláros abszolút rekord dőlt meg, hanem csak a Leonardo-grafikáért kifizetett eddigi csúcsárat írták újra. A rekorddöntés ebben a kategóriában sem gyakori és nem is elsősorban azért, mert az ilyen árfekvésű művekre már nagyon kevesen engedhetik meg maguknak a licitálást, hanem azért, mert alkalom is alig kínálkozik ilyen művek megszerzésére: azoknak a magánkézben lévő rajzoknak a száma, amelyeket a szakemberek ma egyértelműen Leonardo saját kezű munkájaként tartanak számon, jelenleg – a brit királyi gyűjteményben őrzötteket leszámítva – mindössze nyolc, és ezek ritkán cserélnek gazdát.
A rekordot egészen a legutóbbi napokig Leonardonak a Ló és lovas című rajza tartotta, amelyért a Christie’s-nél közel napra pontosan 20 évvel ezelőtt 8,1 millió fontot adtak. Idén július 8-án, ugyancsak a Christie’s-nél, a Medvefej című, előzetesen 8-12 millió fontra becsült, szinte miniatűr méretű munkájától várták e rekord felülírását. A rajzot, az elmúlt 1-2 évben felerősödött trendet követve, egy Exceptional Sale névre keresztelt, vegyes profilú, de a saját kategóriáikban csúcstételeknek számító műtárgyakat felvonultató árverésen indították, többek között egy Isaac Newton kézirat és I. Károly ezüst tintatartója társaságában. A mű provenienciája pontosan nyomon követhető – tulajdonosai közé tartozott többek között Thomas Lawrence XVIII. századi brit festő és műgyűjtő is. A munkát a nagyközönség is számos alkalommal láthatta; kiállították többek között Milánóban, Rómában, Moszkvában, Szentpéterváron, Sanghájban és Abu Dhabiban is. Az árverésre most egy amerikai gyűjtő házaspár, Thomas és Daphne Recanati Kaplan adta be a rajzot, akik azt egy londoni műkereskedőtől vásárolták 2008-ban, de később úgy ítélték meg, hogy nem igazán illeszkedik a főként a holland aranykor művészetének szentelt gyűjteményükbe. A Christie’s komoly promóciós kampányt épített a rajz köré, ami azonban végül a vártnál jóval kisebb érdeklődést keltett. Egyetlen egy licit érkezett csak rá, ami még a becsérték alsó határát sem érte el, de a jutalékkal együtt 8,85 millió fontos ár így is elég volt a korábbi rekord felülírásához. (A nemzetközi gyakorlatban a becsértékek jutalék nélkül, a publikált árak viszont jutalékkal együtt értendőek.)
Megjegyzendő, hogy míg a festmények között Leonardo Salvator Mundija abszolút csúcstartó, rajz-kategóriában Leonardo új csúcsára is messze elmarad attól a 49 millió dollártól, amit egy vatikáni freskóhoz készült Raffaello-rajzért még 2009-ben fizettek a Christie’s-nél.
Ezekben a napokban egy másik Leonardo-rajz is izgalomban tartja a szakembereket. Egy Szent Sebestyént ábrázoló alkotásról van szó, amit egy nyugdíjas francia orvos még az 1950-es évek végén kapott ajándékba édesapjától. A szerzőről nem volt tudomása, de 2016-ban úgy döntött, hogy a párizsi Tajan aukciósházban felértékelteti a rajzot. A ház először 20-30 ezer euróra becsülte a munkát (bár ma tagadja, hogy ez a szám elhangzott volna), később azonban konzultált Patrick de Bayserrel, a régi mesterek munkáinak neves független szakértőjével és Carmen Bambach-hal, a Metropolitan Múzeum itáliai rajzokra szakosodott kurátorával, akik mindketten Leonardót jelölték meg szerzőként. E tény természetesen jelentősen befolyásolta a becsértéket, amit immáron 15 millió euróban jelöltek meg. (A témával foglalkozó publikációkból nem derül ki, hogy a magánkézben lévő Leonardo-rajzokra megadott nyolcas szám tartalmazza-e már ezt a munkát.) A tulajdonos gyűjtő ezt követően külföldön szerette volna értékesíteni a munkát, a francia kormány azonban még 2016 decemberében nemzeti kinccsé nyilvánította azt, s 30 hónapos exporttilalmat rendelt el, hogy a francia közgyűjtemények „fair piaci áron” megvásárolhassák. A kultuszminisztérium a hírek szerint fel is ajánlott 10 millió eurót, a gyűjtő azonban azt a 15 milliós becsértékre hivatkozva elutasította. Ezt követően a hatóságok újból megtagadták a kiviteli engedélyt, egy olyan feljelentésre hivatkozva, miszerint a mű lopott. A minisztériumi álláspont szerint pusztán az engedély megadásának felfüggesztéséről van szó a vizsgálatok lezárásáig.
A gyűjtő a minisztériumi döntés nyomán haladéktalanul beperelte a minisztériumot, mert szerinte az engedély visszatartásának nincs valós alapja. Július 7-én sor is került az első tárgyalásra, amit azonban október végéig rögtön el is napoltak, hogy a minisztériumnak legyen ideje elutasító álláspontjának alátámasztására.
Ezzel párhuzamosan a gyűjtő a Tajan ellen is pert indított, mert másutt kívánja értékesíteni a munkát, a párizsi ház azonban nem hajlandó kiadni azt addig, amíg a gyűjtő ki nem fizeti a 2016 óta tartó kutatásainak költségeit. Miközben a gyűjtő a rajz feltételek nélküli kiadását követeli, a Tajan ellenperben próbálja behajtani a nála keletkezett költségeket és a neki okozott kárt kompenzáló összeget, együttesen kétmillió eurót. Ez az ügy decemberben kerül bíróság elé, így valószínűleg még évekig is eltart, amíg jogerős ítéletek születnek – így egyelőre az sem látszik még, marad-e Szent Sebestyén Franciaországban, vagy sem.
A szenzációs rajzok körüli aktualitások sem szorították ki a hírekből a Salvator Mundit, amit ugyan továbbra sem lehet látni egyetlen tárlaton sem, mégis gyakran emlegetnek ezekben a napokban – főként azért, mert a Tribeca Film Festival-on most mutatták be Az elveszett Leonardo című, jó másfél órás filmet, ami a Salvator Mundi sztorit járja körül – anélkül, hogy érdemben csökkentené a még nyitott kérdések számát. Az utóbbi években feltűnően megszaporodtak a képzőművészeti vonatkozású, többnyire a dokumentumfilm és a fikció határmezsgyéjén egyensúlyozó filmek – mozivászonra került többek között több nagy hamisítási botrány (a Beltracchi- és a Knoedler-ügy), az utóbbi évtizedek legnagyobb, máig is részben felderítetlen múzeumi műkincsrablása (a bostoni Isabella Stewart Gardner Múzeumból) és egy sok éven át húzódó szövevényes restitúciós ügy (Klimt Adele Bloch-Bauer portréjának története). Várható volt tehát, hogy a Salvator Mundi története sem ússza meg a filmes feldolgozást. A rendező Andreas Koefoed, aki nem foglal egyértelműen állást abban a kérdésben, milyen mértékben tekinthető a festmény Leonardo saját kezű munkájának, de izgalmas bepillantást enged azokba a mechanizmusokba, amik csillagászati magasságba emelték egy korábban szinte értéktelennek tartott festmény árát. Fontos szereplője a három évig készült filmnek Dianne Modestini restaurátor, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a művet egyáltalán összefüggésbe hozták Leonardóval és aki itt válaszol azokra a vádakra is, miszerint álláspontjának kialakításában saját anyagi érdekei is fontos szerepet játszottak. A filmet várhatóan szeptemberben kezdik vetíteni – remélhetőleg Magyarországon is.
Az utolsó hír szintén néhány napja látott napvilágot, ám nem egy Leonardo-művel kapcsolatos, hanem arról szól, hogy két olasz szakember hosszú családfa-kutatásai során legalább 14 olyan élő személyt azonosított, akik joggal tarthatják számon felmenőik között a családot soha nem alapított művészt. Az érintettek Leonardo 22 féltestvére valamelyikének leszármazottai. Van közöttük egy 62 éves festő, Geovanni Vinci is, aki szerint „biztosan vannak olyan művei, amelyeket látva Leonardo forogna a sírjában, de talán olyanok is, amelyekre büszke lenne”.
Nyitókép: Leonardo da Vinci: Tanulmány két harcos fejéhez (részlet), 1504-05 körül. Szépművészeti Múzeum