Október 20-án nyitották meg a belgrádi Kortárs Művészeti Múzeumot, azaz az MSUB-t (Muzej Savremene Umetmosti, Beograd), amely tíz éven át tartott zárva, az elhúzódó és többször felfüggesztett rekonstrukció miatt. A felújított múzeum egy válogatás-kiállítással nyitott, amely a jugoszláviai, illetve szerbiai művészetet mutatta be, a múzeum gyűjteményére alapozva.
A megnyitó idején az épület előtt a Megvesztegethetetlenek Szalonja (Salon Nepotkupljivih) nevű művészcsoport tartott tiltakozó performanszt, amelynek résztvevői közül Vladan Jeremić és Uroš Jovanović képzőművészeket a szerb rendőrség letartóztatta.


A csoport nem közvetlenül a megnyitás ellen tiltakozott. Akciójuk egy sorozat része, amellyel a szerbiai kortárs kultúra jelenlegi ellentmondásos helyzetére kívánják felhívni a figyelmet. Mint a weboldaluk írja, az akciósorozat rekació arra a helyzetre, amelyben mindenki elégedetlen a kultúrafinanszírozás jelenlegi állapotával, az intézmények helyzetével, a pártok felől érkező politikai nyomással, „a káderek amatőrizmusával”, a cenzúrával és öncenzúrával, de mégis nagyon kevesen mernek megszólalni.


„A médiakontroll és a politikai megfigyelés vezettek el oda, hogy a legtöbb kultúrmunkás személyes érdekből, és a munkája elvesztése miatti félelemből hallgat arról a gazdasági és lelki elnyomásról, amelynek ki van téve” – írja a csoport a weboldalán.


Az akcióról az Art Leaks is beszámolt. Eszerint a résztvevők papírmaszkokat vettek fel, illetve osztottak ki, a maszkok Szerbia elnökét, Aleksandar Vučićot jelenítették meg. Ezen kívül cédulákat osztogattak a megnyitóra érkezőknek, amelyekre szendvicsek képét nyomtatták. Az akció végén az egyik biztonsági őr egy érkező vendég személyazonosságát akarta ellenőrizni. Amikor Vladan Jeremić ezzel kapcsolatban kérdést tett fel a jelenlevő rendőröknek, őt is ellenőrizték, majd szórólapjait elvették, őt pedig letartóztatták. Nem sokkal később az akció egy másik szervezőjét, Uroš Jovanovićot is elvitte a rendőrség – írja az Art Leaks -, miután megpróbált bejutni az épületbe egy a szerb elnököt ábrázoló arcképpel, amelyre az volt írva: „Vučić – a legjobb művész”. Jeremićet a rendőrség két óra múlve szabadon engedte, Jovanović azonban 21-én még letartóztatásban volt.


Az MSUB 1965-ben létesült (éppen október 20-án nyílt meg), és az itt található nyolcezer darabos gyűjtemény a legnagyobb kollekció a jugoszláv képzőművészetből. Az intézmény utolsó teljes kiállítása 2007-ben volt, a felújítási folyamat utána kezdődött, majd részleges, belső munkálatok után 2010-ben megszakadt. Utána évekig állt a felújítás, az újranyitás időpontját többször is elhalasztották, mígnem a munkálatok 2017-re fejeződtek be.


- Update, okt.22., 10.25: a tegnapi nap folyamán Uroš Jovanovićot is elengedte a rendőrség.
A nyitókép Danilo Prnjat fotója.